Hamarosan elfogy a krumpli és a hagyma is

hirdetes

Hamarosan elfogy a krumpli és a hagyma is

Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Még ebben a hónapban el fog tűnni a magyar krumpli az üzletekből, a kisebb tavalyi termés miatt. Áruhiány azonban nem lesz a várható import miatt, viszont jóval magasabb árakra számíthatnak a vásárlók.

Még ebben a hónapban el fog tűnni a magyar krumpli az üzletekből, a kisebb tavalyi termés miatt. Áruhiány azonban nem lesz a várható import miatt, viszont jóval magasabb árakra számíthatnak a vásárlók.

"Egy évvel ezelőtt is azt mondtuk, hogy január elejére elfogy az előző évi burgonyatermés. Most is ez a helyzet: ezekben a napokban futnak ki az utolsó magyarországi készletek és importra fogunk szorulni az elkövetkező hónapokban" - közölte Fórián Zoltán.

Hozzátette: ez nem szokatlan jelenség, s a hatásai is ismertek: egyértelműen áremelkedést fog eredményezni.
Tájékoztatása szerint annyiban mégis különbözik a jelenlegi helyzet az elmúlt évi tendenciától, hogy a többi európai országban is kisebb volt a termés. Ez azt jelenti, hogy a jellemző beszállítóknál is komolyabb készlethiányok lesznek.
"Az biztos, hogy lesz krumpli, fizikai hiányra tehát nem kell számítani, az árak viszont jelentősen meg fognak ugrani"- jelezte Fórián Zoltán.

hirdetes
Megemlítette, hogy a hagyma esetében ennél sokkal kisebb jelentőségű és méretű piacról van szó. Ott is számítani kell szerinte áremelkedésre, de áruhiány hagymából sem lesz.
Az Agrár Európa Kft. üzletág igazgatója arról is szót ejtett, hogy az időjárás milyen hatással lesz a termésátlagra és az árak alakulására. Hangsúlyozta: a két dolog nem függ szorosan össze.
"Sokan azt gondolják, azért csökkennek a gabonaárak, mert tavaly jó termést takaríthattunk be Magyarországon. Ám döntően nem emiatt, hanem egyértelműen a világpiaci árak csökkenése miatt szenvedjük el mi is a gabonaár-csökkenést" - világította meg. Az év első felében megítélése szerint ez az árcsökkenési tendencia folytatódni fog.
hirdetes
A január első felében megélt enyhe napok pedig véleménye szerint még nem borították fel olyan mértékben a növények élettani ciklusát, hogy az ne korrigálódna nagyon hamar a tél hátralevő részében.
"Ha az időjárás helyreáll és jönne egy kis csapadék is, akkor az év eleji időjárási anomáliákat a növények nem szenvedik meg. Más kérdés, hogy ha óriási fagyok jönnek, csapadék nélkül, tehát a növényeket nem fedi be a , akkor számítani kell fagykárokra" - mondta Fórián Zoltán.
Figyelő

Forrás: EU-Info

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-05-27

Ismerd meg a kerti Holdviolát – Nem csak a neve miatt olyan különleges

A holdviola (Lunaria annua), más néven ezüstvirág vagy pénzvirág, egy varázslatos növény, amely különleges és megkapó szépséggel bír. Ismerd meg közelebbről!

2023-06-02

A zsálya pozitív hatásai, nem is hinnéd mennyi mindenre jó

A zsálya sokoldalú, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek számos egészségügyi előnnyel járnak. Mutatjuk is a zsálya pozitív hatásait az egészségre!

2023-05-30

5 kerti tevékenység, amit a gyerekre bízhatsz, és mindketten jól jártok vele

Tanítsd meg a gyerekednek a kertészkedés egy-két trükkjét, ő is élvezni fogja, hogy csinálhat valamit a nyári szünetben, és neked is több időd jut pihenni!

2023-04-18

Nagyon veszélyes most fákat, bokrokat kivágni!- Erre figyelj oda!

A költési időszakban végzett fa- és bokroskivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet az MME az MTI közleményében. Szerintünk is nagyon fontos ez a téma!

2023-03-29

Kávézacc komposztálás- Így használd a kávézaccod tavaszi kertedben!

Jó ötlet a kávézacc műtrágyaként való használata? Hogyan segít vagy árt a kertben használt kávézacc? Mutatjuk hogyan használhatod a kávézaccot a kerben!

2023-03-23

Ez a 10 legjobb illatú virág a világon

Te is észrevetted már, hogy két különböző virágnak véletlenül sincsen ugyanolyan illata? De vajon melyik virágnak van a legjobb, legkellemesebb illata a világon?

2023-05-31

Az 5 legszebb Dália fajta – Ha igazi különlegességet szeretnél a kertedbe

Ha érdekelnek a dáliák és szeretnéd megismerni az öt legszebb fajtájukat, akkor olvasd tovább ezt a cikket. Összegyűjtöttük az öt legszebb dáliafajtát!

2023-05-19

Így lesz gyönyörű a pázsitod kutya mellett is!

Egy kis odafigyeléssel megóvhatod pázsitodat a háziállatok károsításától, és gyönyörű, egészséges fű marad a kertedben, amelyet a kutyáid is élvezhetnek!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

zsilip

szabályozható, elzárható vízépítészeti —> műtárgy, amely a víz levezetését... Tovább

ólommérgezés

többnyire míniumtartalmú, —>korrózió elleni alapozófesték lenyalása, a kohók... Tovább

Tovább a lexikonra
Agrárgépészet Agrárjog Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem NVT, mezõgazdasági támogatások oktatás Talajművelés Tudomány webáruház