Javítani kell az állattenyésztés arányán

A sertésállomány növelésével javíthatnánk az állattenyésztési arányainkon

Kiszner Klaudia
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

  Meglepő módon, Magyarországon kisebb az állattenyésztés aránya, mint más európai uniós országokban, ennek arányának növelése érdekében a szaktárca lépéseket kíván tenni , ennek megnyilvánulása képen  a már kidolgozott sertésstratégia megvalósítását is kitűzte célul.

 
Kevés a tenyésztett állat hazánkban

 

Czerván György takarmányozási fórumon is vázolta a problémát

Továbbá az államtitkár egy takarmányozás témájáról szóló a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) által szervezett fórumon közölte, hogy míg az Unió területén az állattenyésztés aránya a mezőgazdasági termelésnek átlag 43 százalék, ez itthon csak 37 százalékra tehető, nézve a 2006-2011-es számadatokat. Tavaly például csak 32 százalékos volt ez az érték.
A tavalyi érték nagyon rossznak számít, ezért mondott állj - t a szaktárca és tesz lépéseket a helyzet javításáért és azért, hogy a szaporítások minél gyorsabb ütemben folyhassanak. Ennek egyik kidolgozott lépése a sertésstratégia, amink célja a sertések megduplázása minél rövidebb időn belül hazánkban.

KSH adatok a sertésállományról

Az év közepén a KSH adatai szerint 2,9 millió sertés volt hazánkban, ehhez képest 2002-ben 5 milliónyi volt a sertésállományunk. Hozzátette Czereván György, hogy a KSH adatai nem teljes mértékben fedik le a valóságot, hiszen nem tudni milyen mértékben vették bele a 30-40 százalékra becsült feketegazdaságban tartott sertéseket. De mindenesetre a szaporítás fontos lépés, így program elindításához közel 2, 6 milliárd forint áll rendelkezésre.

A takarmány drágulása sem javítanak a helyzeten

 .Az államtitkár kiemelte, hogy a takarmányozási fórum azért is szükségszerű, hiszen az állatok tartásának költségeinek 70 százalékát annak ára teszi ki. Az idei takarmány árak hirtelen drágulása sem tesz jót az állattartó gazdáknak és ezzel még nehezebb helyzetbe kerültek. Az utóbbi időkben 30 százalék volt a drágulás a takarmányáraknál, és ezt már kevés gazda tudja kigazdálkodni. Ezen próbál segíteni az uniókonform támogatásokkal és hitellehetőségekkel.
 
 „Ezért is kerültek előtérbe az alternatív takarmányozási lehetőségek. A kukorica felhasználást csökkenteni lehet például árpával, takarmánybúzával, de ipari melléktermék - a bioetanol előállítása során keletkező DDGS - felhasználásával is - mondta a VHT titkára.”
 

Forrás: agrárhírek.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS