Növények, amiknek a magját januárban kell elvetni

hirdetes

10 közkedvelt növény, aminek a magját januárban kell vetni!

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Télen sem állhatunk le a kertészkedéssel, ugyanis vannak olyan növények, amiknek a magját januárban kell elvetnünk ahhoz, hogy tavasszal szépek legyenek, most be is mutatok nektek 10 ilyen növényt! 

Ezeknek a növényeknek a magját januárban kell vetni

Itt az újév, és igaz, hogy még csak január van, de el kell mondanom, hogy ez az időszak a legalkalmasabb arra, hogy előrelátóan elvessük néhány közkedvelt kerti növény magját. Ilyenkor még természetesen nem a kertet használjuk, hanem a jó meleg házat, szóval ne kezdd el elővenni a kerti szerszámokat, nem lesz rájuk szükséged (még). Vannak olyan melegkedvelő növények, amiknek esetén a korai magvetés kiemelten fontos ahhoz, hogy később valamirevaló termést tudjunk betakarítani, ilyen növény például a padlizsán. 

Fontos tudni, hogy a korai magvetéshez, illetve a csíráztatáshoz szükségünk lesz némi türelemre, mivel bent, a házban jellemzően gyengébbek a fényviszonyok, és magasabb a hőmérséklet, ezek együttesen pedig gyengébb palántákat eredményezhetnek, ami gyakran palántadőléshez vezethet. Előzzük meg a problémákat, ezt úgy tudjuk megtenni, hogy minden eszköz és anyag, ami a magokkal és a palántákkal érintkezésbe lép, legyen rendkívül tiszta. Használjunk jó minőségű, tőzegmentes palántaföldet, komposztot, ilyenkor érdemes egy kicsit jobban a zsebünkbe nyúlni, válasszuk inkább a kicsivel drágább, de megbízhatóbb márkát! 

hirdetes

A magvetés menete

Először is töltsük fel edényünket 6-10 centiméter palántafölddel, majd ezt nedvesítsük át, és engedjük, hogy a fölösleges víz távozzon. Ebből lehet következtetni arra, hogy csak olyan edényt használhatunk, aminek az alján vannak lyukak! Ha ezzel megvagyunk, akkor hintsük el a magokat a felületen egyenletesen, majd szórjunk rá finomam a morzsalékos talajt. Fontos ellenőrizni az egyes magok ültetési mélységét, általános szabály, hogy a magok átmérőhez képest dupla mélységben legyenek.

hirdetes

Végezetül óvatosan öntözzük meg a talajfelszínt, érdemes ehhez szórófejes alkalmatosságot használni, például egy újonnan vett, pár literes permetezőt. Melegigényes magok esetén a csírázáshoz 20-25 fokra van szükség, érdemes fóliával takarni a vetést, ezzel tudunk melegebbet biztosítani. Hidegtűrő fajok esetén nem kell trükköznünk, nekik elég a szobahőmérséklet. Amikor kihajtanak a magok, tegyük világos helyre, ekkor már elegendő a melegigényes növények számára is a 16-22 fokos hőmérséklet. Ha a magoncok elérik a két lombleveles állapotot, válasszuk szét őket, egyesével, vagy kettesével.

Az ültető közeg most is legyen laza, jó vízáteresztő, illetve apró morzsás szerkezetű. Átültetés után azonnal öntözzünk, és tegyük a palántákat világos helyre, viszont pár napig óvjuk a közvetlen napfénytől. Készen is vagyunk, ha elérkezik a tavasz, lehet szabadba ültetni palántáinkat! Most pedig nézzük, melyik az a 10 közkedvelt növény, aminek a magját most kell elvetni, a következő oldalon folytatom! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-30

Ezt a fűszert teszem télen az orchideára, hogy rengeteg virágja maradjon

Ebben a cikkben megismerhetjük, hogyan segíthet a fokhagymás oldat az orchideák virágzásának serkentésében, és hogyan válik ez a növény egyedülálló hasznosságú kertészeti eszközzé.

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-30

4 Gyönyörű téli bogyós cserje – Beszínezik a szürke téli kertet

Ezek a mesés téli bogyókkal rendelkező cserjék nemcsak a hideg hónapokban hoznak színt és életet a kertedbe, hanem praktikus választások is kertedbe!

2023-11-27

A pampafű téliesítése - így készítsd fel a pampafüvet télre

Ahhoz, hogy a pampafű hosszú éveken át gyönyörű maradjon, elengedhetetlen a megfelelő gondozás, különösen a téliesítés terén. Mutatjuk a téliesítés lépéseit!

2023-11-16

Készíts otthon tökéletes sült gesztenyét, úgy ahogyan az adventi árusok csinálják!

Az igazán finom sült gesztenye titka az alapanyagok frissességében rejlik. De még mire kell odafigyelned? Készíts sült gesztenyét az adventi árusok tippjeivel

2023-11-17

Tízezreket spórolhatsz, ha most ültetsz és nem várod ki a tavaszt!

Az őszi ültetés előnyeit vesszük sorra, amelyek a növények egészséges fejlődése mellett még jelentős költségmegtakarítást is hozhatnak a kertészek számára

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

édesharmat (mézharmat)

különböző növényi szerveken, főleg a leveleken levő cukros anyag. Nem a növények... Tovább

felezési idő

az az időtartam, amely alatt a radioaktív anyagok (radioaktivitás) aktivitása a felére... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem