fűtési rendszerek

a különféle termelő és kommunális helyiségek ellátása hőenergiával, amelyet a fűtendő térbe vezetve a levegőnek adnak át. Hőtermelő, -továbbító és -leadó egységekből állnak. A hőtermelő egység elhelyezése szerint egyedi, központi és távfűtés különböztethető meg. A hőtovábbító közeg alapján meleg-, forróvíz-, gőz- (kis-, nagynyomású, vákuum-) fűtés lehet. A hőhordó közeg keringtetése szerint gravitációs, szivattyús és kombinált fűtés ismeretes. A hőátadás módja szerint konvekciós (áramlással), sugárzó, kombinált, mennyezet-, fal- és padlófűtés különböztethető meg. Az egyedi (helyi) fűtés jellemzője, hogy az éghető anyagból való hőenergia előállítását és a hőleadást egy egység látja el. Használata ott lehet előnyös, ahol a fűtési teljesítményigény és a fűtendő helyiségek száma nem nagy. A helyi fűtőberendezések közé sorolhatók a különféle szilárd tüzelőanyaggal üzemeltethető egy- és kétaknás kályhák, a folyékony éghető anyaggal dolgozó olajkályhák, a gáz-tüzelőanyagú berendezések, az infrasugárzók és a különféle villamos fűtőberendezések. Üzemük, bár költséges, sokszor mégsem nélkülözhetők (műanyák stb.). A központi fűtési rendszerekben a hő termelését és leadását külön egység látja el. Alkalmazásuk ott indokolt, ahol a fűtési teljesítményigény meghaladja a 20—30 kW-ot, és egyidejűleg több helyiség fűtéséről kell gondoskodni. A mg.-ban leggyakoribb a melegvíz-fűtés, amely kellemes komfortérzetet nyújt, kezelése egyszerű, üzembiztonsága jó. Hátránya a hosszú felfűtési idő és a fagyveszély. Hőleadása szerint lehet radiátoros, mennyezet-, fal- v. padlófűtés. Ez utóbbiak a hő nagyobb részét sugárzással adják át. A meleg víz keringtetése végbemehet gravitációval, amikor a felmelegített és a hidegebb víz sűrűségkülönbsége hozza létre a legmagasabban fekvő fűtőtest és a kazán közötti cirkulációt. A keringtetés sebessége a sűrűség- és a magasságkülönbségtől, valamint az áramlási ellenállásoktól függ. Ha az épület méretei v. a szélesség, ill. a csekély magasságkülönbség, továbbá egyéb körülmények nem teszik lehetővé a gravitációs cirkuláltatást, szivattyúval kell megoldani. A nagy kiterjedésű, alacsony épületek fűtési módja. A kombinált fűtés az előbbi kettő előnyös tulajdonságait egyesíti. Pl. a felfűtés alatt szivattyúval keringtetik a vizet, majd a kellő hőmérséklet elérése után gravitációval hozzák létre a cirkulációt. Napjainkban mind nagyobb tért hódít a geotermikus energia, a termálvíz hasznosítása főként a hajtató- és növényházakban. Felhasználásához valamelyik előbbi melegvíz-fűtési berendezés szükséges. A hulladékhö hasznosítása akkor gazd.-os, ha elegendő és viszonylag állandó mennyiségben áll rendelkezésre. Hőcserélővel, hőhordó közeggel, hőleadóval a hagyományos módon használható fel. Ha a rendelkezésre álló hulladékhö mennyisége kevesebb a szükségesnél, szóba kerülhet a hőszivattyú alkalmazása. Feladata, hogy energia bevezetése során a meglevő hőt magasabb hőmérsékletűvé alakítsa. A hűtőberendezés elvén dolgozik, de üzemével nem a hőelvonás, hanem a kondenzátorral leadott hő hasznosítása a cél. A Nap energiájának fűtési célú felhasználására ott kerülhet sor, ahol a napsugárzás időtartama elég hosszú, és a fűtőrendszert tároló-, ill. átalakítóegységgel is ellátták. A mg.-ban képződő melléktermékeket (szalmát, nyesedéket, fűrészport, esetleg kukoricaszárat stb.) — többé-kevésbé sikeres kísérletek szerint — v. bálázva, az e célra kialakított kazánokban, v. préselve (brikett, pellet), a hagyományos szilárd tüzelőanyaggal üzemeltethető fűtőberendezésekben égetik el. Sikeres kísérletek folynak a biogáz hasznosítására is.