Betiltották a veteményeskertet

hirdetes

Amerikában felszámolásra került egy veteményes, az indok elképesztő…

Szélesi Ferenc
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A veteményeskert felszámolásra került

Nathan szívesen a ház mögé költöztetné zöldségeit, de nem véletlenül alakította ki kertjét az utcafronton, ugyanis a telken csak ott ideálisak a fényviszonyok a palánták számára – a ház mögött árnyékban lennének, és nem lennének képesek megfelelően fejlődni és teremni. A kert egyébként megfelel a korábbi előírásoknak is, a család ugyanis ügyelt arra, hogy rendszeresen gyomlálja az ágyásokat.

Paul Loving, a város illetékes tisztviselője a következőt nyilatkozta a helyzetről: „Nem tudom, hogy lett volna velük probléma, ha rendben tartották volna a kerteket, de nem tartották.” Hozzátette továbbá, hogy „Az, hogy én egy bizonyos módon szeretném gondozni az udvaromat még nem jelenti azt, hogy a szomszédomnak is úgy kell gondoznia az övét, de elvárom azt, hogy mindannyian ésszerűen alakítsuk ki előkertjeinket.” Hogy visszaszerezzék jogaikat, a családtagok aláírásgyűjtésbe kezdtek.

hirdetes

De nem ők az egyetlenek, akiket ilyen jellegű atrocitások értek...

A Sugar Creek-i család esete csupán egy szomorú példa a sok közül. Az Egyesült Államok más területein is hasonló problémákkal kell szembenézniük a törvénytisztelő polgároknak. Egyes helyeken a hatóságok konkrétan merényletet indítottak az emberek tulajdonai ellen. Az oklahomai Tulsa városában megsemmisítették egy nő kertjét a háza előtt, mert az ott nevelt növények magassága nem érte el a 30 centimétert. Ha mindez nem lenne elég elkeserítő, a nő csupán csaját betevőjét próbálta megteremteni, ugyanis munkanélküli volt.

hirdetes

Egy másik nőnek ügyvédet kellett fogadnia, hogy megvédje tulajdonát és szabadságát, ugyanis a hatóságok 90 napos börtönbüntetéssel fenyegették. Egy kert miatt. A kaliforniai Oaklandben ugyan engedélyezett a házi termesztés, de a termények árusítása már csak engedéllyel legális, ami azonban egy kisebb vagyonba kerül.

Egy floridai páros Miami Shores-ban kénytelen volt megsemmisíteni 17 éve gondozott zöldségeskertjét, különben évente 1500 dolláros (több mint 400 ezer forintos) büntetést kellett volna kifizetniük miatta. Hogy kinek, és miért jó ez, azon a legtöbb logikus gondolkodású ember csak a fejét vakarja, de kétségtelenül szomorú látni, hogy az értékrendek így átrendeződtek.

Forrás: Fotó: Pixabay

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

mák vegyszeres gyomirtása

a mák kelése előtt és a kelés után egyaránt alkalmazható a klórtoluron (karbamid típusú... Tovább

DKC4547 (EXP 244)

Kukorica Cél: szemes Leírás:Hímvirágzása közepesen korai. A kalászkapelyva alapján az... Tovább

Tovább a lexikonra
Házi kert kert