Ezekből álljon házinyulad táplálkozása

Mivel etethetem a kiskedvencem?

TK, SFV
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Milyen ételeket adhatok házikedvencemnek? Minden növényt megehetnek? Melyek azok, amiket mindenképpen fontos lenne, és melyek, amiket érdemes elkerülnöm? Cikkünkből minden kiderül.

Mivel etessem kiskedvencem?

Mikkel érdemes etetnem?


A nyulak természetükből adódóan növényevők. Ezáltal alkalmazkodnunk kell táplálékuk összeállításánál szükségleteikhez, hogy egészségesek maradjanak. Ez bonyolultan hangzik, viszont hidd el, nem nehéz dolog!


Kiskedvencednek nincsennek nagy igényei étkezését illetően. Ugyanakkor, annak meg kell felelnie néhány specifikusabb dolognak, amivel kitudjuk szűrni a felesleges dolgokat, melyek károsak lehetnek egészségére.


Mint már említettem, a nyúl növényevő állat. A legegyszerűbb, szó se róla, bemenni a legközelebbi állatkereskedésbe, és kiválasztani a neki szánt jó minőségű, rostokban gazdag táplálékot – melyeket akár még a korához mérten is megtalálsz. De ennek nem feltétlenül szabad az összes étkezését betöltenie. 


Széna – ez lényeges?


Turkálni a szénában, a legszebb darabok után kutatva – természetes nyúl szokás. Nélkülözhetetlen, hogy nyuszid néha kutasson az élelme után - bár neki vadon élő társával szemben erre nincs szüksége. De, mivel az élelmét kézhez kapja, megnyugvást jelenthet számára, illetve már csak kedvtelésből is, ez egy jó megoldás lehet, nem csak az unalom – de az étkezése szempontjából is.


A nyúlnak egy olyan táplálkozási szokás kialakítására van szüksége, mely rostokban gazdag, a széna ennek pedig az egyik fő tápanyagforrása. Kedvencünknek ezt érdemes biztosítani a nap 24 órájában. A különféle szénák tartalmaznak vitaminokat, fehérjéket, ásványi anyagokat, szénhidrátokat a rostokon kívül, melyek mind elengedhetetlenek nyulunk egészsége számára.


Ne keverd össze a szénát a szalmával, ugyanis annak semmilyen tápláló jellege nincs, ráadásul egy-két fajtánál még emésztési problémákat is okozhat. Amennyiben alomként használod, mindenképp minőségit válassz – például a búzaszalma remek megoldás lehet, emellett vegyi anyagokat sem tartalmaz.


Mi mást fogyaszthatnak még?


Adhatsz nekik még sárgarépa, cékla, retek levelet, zellert, pitypangot, lóherét, petrezselymet… Viszont érdemes elkerülnöd a káposztát, mángoldot, uborkát, cukkinit és spenótot. Orvosi vízitormát ellenben mértékkel fogyaszthatnak. 


Néhány táplálkozási hiba abból fakad, hogy négylábúddal túl sok zöldséget etetsz. Igazából, a legtöbb zöldségnek nincs nagy tápanyag tartalma számukra, mint például a saláta nem tartalmaz mást csak vizet és klorofillt, mely nyuszid számára haszontalan. 


Fontos, hogy olyan zöldségeket válasszunk, melynek nagy a tápanyagértéke, így nyulaink egészségére nézve is hasznosak lehetnek. Ilyen például a petrezselyem, melynek nagy a glikozid tartalma, ez szívüknek kedvez. 


Az ágak lehetővé teszik nyulunk számára a rágcsálást, ezzel elhárítva figyelmüket, melyet egyébként más tárgyainkra fordítanának. 


Tehát adhatsz négylábúdnak a következőkből: mogyoró, alma, bükk, illetve fűzfa. Ezeknek az ágaknak és rostjaiknak nagy szerepe van a nyulak fogkopásában, ugyanis azok folyamatosan nőnek, így a helyes fejlődés érdekében muszáj természetes módon koptatniuk azokat.


Milyen táplálékokat kerüljünk el mindenféleképpen?


Amit egyáltalán nem kaphatnak: csokoládék, cukros gyümölcsök, gabonapehelyfélék, kenyér, tortafélék, édességek, jutalomfalatok, és fogkoptatók melyeket általában kutyáknak és macskáknak szokás adni, krumpli, zöldbab… A felsoroltakat mindenképp tiltsuk ki táplálékaik közül.

 
Tartsd be a napi tálálékadagjaik mennyiségét. Figyelj arra is, hogy a család többi tagja is alkalmazkodjon ehhez. Minden változtatásnak a táplálkozásához köthetően, a megfelelő módon kell történnie, így elkerülve az ebből adódó emésztési panaszokat. Ehhez érdemes kikérned állatorvosod tanácsát.


Végezetül, ügyelj, hogy négylábúdnak mindig legyen friss és tiszta vize!
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

2024-04-10

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

Indítsuk el a pázsitfelújítást ezekkel a lépésekkel, hiszen áprilisban végre eljött az ideje ezeknek a teendőknek. Kövessétek kertészünk szuper tanácsait ti is!

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-04-04

Kertünk csodás madarai: ezek a madarak jelennek meg áprilisban

Áprilisban egyre több madár lepi el a kerteket és dalolnak csodás dallamokat, fedezd fel te is a cikkünkben, hogy melyek a leggyakoribb madárkák a kertben!

2024-04-04

Első tojásukon ülnek a dömösi gólyák: nézd meg a gólyakamerát!

Gólyák boldogsága Dömösön: Macus és Szofi, a dömösi gólyapár már az első tojásukon ülnek! Figyeld meg a gólyakamerán, hogyan kotlanak a tojásokon a hűséges madarak.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

exon

a DNS-nek (dezoxiribonukleinsav) az a szakasza, amely egy adott fehérje... Tovább

keserűfű (Polygonum)

a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozó nemzetség. Egyéves, gyakori gyomnövény... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek