Termessz étkezési paprikát eredményesen

hirdetes

Étkezési paprika termesztése

GE., NA
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Március közepén már mindenkinél, aki idén saját paprikát szeretne, kidugta a fejét a paprika a palántaföldből. Étkezési paprika házikerti termesztésével is sokan kísérleteznek, és, bár sok mindenki sikerrel jár, elmondhatjuk, hogy a paprika igényesebb és érzékenyebb is a paradicsomnál. Most megtudhatod te is, hogyan érdemes belevágni a paprika termesztésébe!

Minden, amit tudni illik az étkezési paprika termesztéséről

Az étkezési paprika termesztésének története

A Brazíliában és Bolíviában honos paprikát az emberiség legalább tízezer éve fogyasztja, és mintegy 6.100 éve háziasították. Az aztékok Kolumbusz megérkezése előtt már több változatát is termesztették. Közép- és dél-amerikai felhasználásáról a történelmi időkben keveset tudunk. A PLOS ONE tudományos folyóirat szerint a kutatók a feltárt, ie. 400-300-ból származó agyagedényekből mutattak ki kapszaicint. Miután a paprika nyomaira különböző céllal használt edényekben bukkantak, arra következtettek, hogy felhasználása már a történelmi időkben is sokoldalú volt. Ennek alapján feltételezik, hogy italok fűszerezésére vagy szószokhoz használhatták a leggyakrabban.


A paprika 1494-ben érkezett Európába. 1570-ben Zrínyi Miklós nevelőanyja, Széchy Margit kertjében már dísznövényként virult vörös törökbors néven. Egy elfogadott elmélet szerint, ahogy Barta László írja, a magyar paprika Indiából került hozzánk Perzsián keresztül, ahonnan a törökök hozták magukkal a tizenhatodik században.

hirdetes


A dísznövényként avanzsált paprikát később borspótló fűszerpaprikaként termesztették országszerte.  Az „étkezési paprika”-típusok a 19. század végéig ismeretlenek voltak nálunk. Az első nagy bogyójú (Kalinkói, Várnai), paradicsom alakú és kosszarvú típusokat a török megszállás elől Magyarországra települt bolgárkertészek hozták be a 19. században. A 19. század végi paraszti konyhakertekben kukorica köztes növényként nevelték más zöldségekkel együtt.

hirdetes


A hazai étkezési paprika nemesítése 1920 körül kezdődött. A világháborúk idején a termesztés visszaesett. A vastaghúsú, csípősségmentes paprika nemesítése az ötvenes években kezdődött el újra. Legnagyobb nemesítési körzete Dr. Szalva Péter kutató-nemesítő munkájának köszönhetően Szentes és környéke lett.

CIKK AJÁNLÓ: 

Forrás

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-06-02

A zsálya pozitív hatásai, nem is hinnéd mennyi mindenre jó

A zsálya sokoldalú, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek számos egészségügyi előnnyel járnak. Mutatjuk is a zsálya pozitív hatásait az egészségre!

2023-05-27

Ismerd meg a kerti Holdviolát – Nem csak a neve miatt olyan különleges

A holdviola (Lunaria annua), más néven ezüstvirág vagy pénzvirág, egy varázslatos növény, amely különleges és megkapó szépséggel bír. Ismerd meg közelebbről!

2023-04-24

Mit ültessek májusban? 6 zöldség, amit mindenképpen el kell ültetned májusban!

Mit ültess májusban? Milyen zöldségeket kell májusban ültetni? Uborka, paradicsom, hagyma, és a lista itt még nem ért véget, mutatjuk a teljes listát!

2023-04-18

Nagyon veszélyes most fákat, bokrokat kivágni!- Erre figyelj oda!

A költési időszakban végzett fa- és bokroskivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet az MME az MTI közleményében. Szerintünk is nagyon fontos ez a téma!

2023-05-30

Sokan nem tudják, de a rozmaringnak csodás hatásai vannak

A rozmaring egy gyönyörű és illatos gyógynövény, amelyet gyakran használnak kulináris célokra, de kevesen tudják, hogy számos csodás hatása is van az egészségre.

2023-05-31

Az orchideák szaporítása – Három szakértői módszer

Ezzel a három szakértői módszerrel viszont rájössz, hogy könnyedén lehet egy orchideából több orchideád! Orchidea szaporítási módszerek kertészeink ajánlása

2023-05-31

Az 5 legszebb Dália fajta – Ha igazi különlegességet szeretnél a kertedbe

Ha érdekelnek a dáliák és szeretnéd megismerni az öt legszebb fajtájukat, akkor olvasd tovább ezt a cikket. Összegyűjtöttük az öt legszebb dáliafajtát!

2023-05-31

Levendulatermesztési hibák – a 6 legnagyobb elkerülendő hiba a kertészek szerint

Ebben a cikkben felsorolunk hat olyan gyakori hibát, amelyeket érdemes elkerülni a levendulatermesztés során, ahogy egy kertészeti szakértő javasolja.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

heterozigóta

olyan génlókusz, amelyet a sejt v. szervezet homológ kromoszómáiban különböző allélek képviselnek. Tovább

babeziózis (babesiosis)

véglények, a ->vörösvérsejtekben babéziák okozta betegség; Mo.-n a szm.ban, ritkábban... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem