Elkészült a Tiszántúl legkorszerűbb sertésszaporító telepe

Szerdán elkészült a nádudvari sertésszaporító telep a HAGE hajdúsági Agráripari Zrt., ami mintegy háromezer disznót tart el és közel 2 milliárd forintba került.  Az átadáson részt vett Bodó Sándor, a Fideszes országgyűlési képviselője, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke és Kovács Lajos a HAGE Zrt. igazgatósági elnöke.

 A beruházás második lépése

A sertés telep átadása az első lépés annak a 4, 35 milliárd forintos beruházásnak, amiből 1,53 milliárd forintot a pályázat útján nyertek el az Új Magyar Vidékfejlesztési Program során - tette hozzá Kovács Lajos. Ezen kívül szóvá tette azt is, hogy a második várható lépés egy tenyészkoca süldő és vágósertés nevelő- hizlaló telep kialakítása lesz a Hegedűs-tanyán a jövő év március végéig.

Átadáson felhangzott nyitóbeszédek 

Beszéde során örömmel fejtette ki, hogy a sertésállomány csökkenésének megakadályozásában a kormányzat készülő agrárstratégiája is szerepet vállal, a mostani alig 3 milliós sertés számot lényegesen nagyobbra szeretnénk növelni a gazdákkal.  „Hiszen az új agrárstratégia hozzájárul a hazai és külföldi piacok bővüléséhez, az élelmiszerbiztonság javulásához, s ahhoz, hogy a magyar termelőket ne sújtsák szigorúbb termelési feltételek, mint uniós társaikat.”
A HAGE igazgatója Csirkés László az átadáson felszólalva elmondta, hogy a társaság nem régiben hozott stratégiai döntése szerint az új sertéstelepek építésével csökkentik az önköltséget és növelik a hatékonyságot.
„a 3.000 kocás, évente 90.000 malacot előállító molnártagi telep a hollandiai TOPIGS tenyésztő szervezettel együttműködve magas genetikai értékű alaptenyészetként fog működni”- hozzátette Csirkés László.