Minden, amit tudni kell az ebösszeírásról

hirdetes

Megbírságolhatják a kutyatartókat?

Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Nagyon sokan nem tudtak vagy csak későn értesültek az ebadóról, sokakban felmerült az a kérdés, hogy honnan kellett volna tudniuk erről az egészről. Mára már ott tartunk, hogy akár 30.000 forintos bírságra is számíthat az, aki nem jelentette be kutyáját az önkormányzatnál.

Hasznos információk az ebösszeírásról

Adja magát a kérdés: mi lesz azokkal a kutyákkal, akiket emiatt az utcára raknak, ugyanis sajnos nagyon sokan lesznek úgy, hogy a bírságot nem tudják kifizetni, ezért inkább megválnak a kutyától.


A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György elmondta, hogy az önkormányzatok oldalán már nagyon régóta lehet olvasni erről, illetve az újságok is cikkeztek a hírről. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy nem az a cél, hogy a gazdikat megbírságolják, de szükség van arra, hogy a kutyákat bejelentsék a helyi önkormányzatnál. A chiprendszer szerencsére nagyon sokat segített abban, hogy az elszökött, kidobott kutyákat visszajuttassák a gazdinak vagy éppen jobb helyet találjanak neki.

 

Ebösszeírás és a chip közötti különbség


A chip a kutyának a tulajdonosát, az ő adatait rögzíti, illetve a kutya oltásának az adatait és egyéb speciális feljegyzéseket a kutyáról, az ebősszeírás arra vonatkozik, hogy az adott önkormányzatok hatáskörében milyen körülmények között és mennyi állat él.
Nézzük, hogyan is működik az ebösszeírás, hasznos információk a következő oldalon

hirdetes
 

Hasznos információk az ebösszeírásról

A városok területén az az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B §-a alapján kerül sor az ebek összeírására a jogszabályban meghatározott adattartalommal. Az önkormányzatok az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

 

Az eb tulajdonosa, vagy az eb tartója az ebösszeíráskor köteles az adatlapon feltüntetett adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani (az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után).
 
Az adatok kezelésére kizárólag a fenti célok érdekében jogszabályi kötelezettség miatt kerül sor és azokból csak a jogszabályokban meghatározott személyeknek, jogszabályokban meghatározott feltételekkel lehet adatot szolgáltatni.

hirdetes

Az ebösszeíró adatlap további példányai beszerezhetők a Polgármesteri Hivatalban, letölthető az önkormányzatok weboldaláról, illetve nyomtatással, fénymásolással sokszorosíthatók.
 

Az ebösszeíró adatlapot ebenként kell kitölteni és eljuttatni a Polgármesteri Hivatal részére az alábbi módokon:

  • postai úton
  • személyesen
  • elektronikus úton

 

Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje: 2015. március 1.


Tájékoztatjuk továbbá az ebtartókat, hogy 2013. január 1-től négy naposnál idősebb eb csak transzponderrel (chippel) megjelölve tartható, ezért kérjük, hogy szíveskedjenek a transzponderrel még nem rendelkező ebeket magánállatorvosnál megjelöltetni. Az eb transzponderrel történő megjelölése magában foglalja a transzponder árát, a beültetés díját és az adatbázisba való regisztráció díját.

Regisztrált eb adatának megváltozása miatt történő adatmódosítás díjmentes.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-28

Pingvinekkel sétálhatunk a Jászberényi Állatkertben mindennap!

A Jászberényi Állatkertben elindult a pingvinséta, amely egyedülálló lehetőséget teremt a természet varázsának közvetlen megélésére és a madarak természetes viselkedésének megismerésére!

2023-12-05

Télen gólyát látunk? Ezt kell tenni!

Amikor gólyákkal találkozunk télen, fontos megértenünk, hogyan segíthetünk nekik, és mikor hagyjuk őket békén. Ezt kell tenni ha télen gólyát látunk itthon!

2023-11-28

Felkészültél a több centis hóra? Ilyen hatással lesz a kertben telelő növényeidre!

Készüljünk fel a hóesésre és a hideg hónapokra, hogy tavasszal virágba boruljon a kertünk, és az egész évben élvezhessük a növények szépségét.

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-27

A kutya nem fázik télen? 10 szabály, amit be kell tartania minden gazdinak télen

Ez a hideg a kutyákat is megviseli, és nincs igaza annak, aki azt állítja, hogy négylábú barátainknak ez meg sem kottyan, nekik ki kell bírniuk mindent!

2023-11-28

Így készül az eredeti savanyú káposzta – Elárulták a kerecsendiek a titkok

A káposztasavanyítás ősi művészete mélyen gyökerezik a hagyományokban, és Kerecsenden egy különleges, közösségi program keretében kaphatunk betekintést ebbe a gasztrokalandba.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

iparszerű állattartás

elsősorban a baromfi- és a sertéstartásban terjedt el. Jellemzője az egész éven át... Tovább

Catering

A catering szó egy angol kifejezés, elsődleges jelentése: tömeg-ellátás,... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés