csicseriborsó (Cicer arietinum L.)

a pillangósok egyik elterjedt tagja, három világrészen kb. 10 millió ha-on termesztik. Sárga magvú, fehér virágú változata (C. a. album) Afrikában, Latin-Amerikában és Indiában az egyik fő fehérjetartalmú eleség; a barna, ráncos magvú változata (C. a. fuscum) és a fekete magvú, kékespiros, erezett változat (C. a. vulgare) inkább takarmányként hasznosul. Nálunk valaha szintén gyakran vetették, hol szegély-, hol kukoricaköztes növény gyanánt. Orsó alakú gyökere viszonylag mélyre hatol. Elágazó szára szögletes; zöld hajtásai kissé szőrösek. Egyesével álló virágain a szirmok lilától bíborig változó színárnyalatúak; a vitorla sötéten erezett. Június—júliusban (többnyire önmegporzással) termékenyülnek. Hattyúnyakszerűen görbült hüvelyei sárgák, tojásdad alakúak. A bennük fejl. 1—3 mag 5—14 mm-es; csőrszerű nyúlvánnyal, amely a bagoly fejére emlékeztet (innen az elnevezése: bagolyborsó). Nem igényes a talajra, márciustól májusig vethető 30—35 cm sor- és 8—10 cm növénytávolságra. Gyommentes állományban ápolást alig igényel. Ha antraknózis v. fuzárium támadja meg, gombaölő szerekkel tanácsos permetezni. Pergésre nem hajlamos, ezért teljes érésben takarítható be. Termése 1 — 1,6 t/ha mag és kb. kétannyi alomértékű szalma. A csicseriborsóról a hazai irodalom 1350-ben szól először cicer borsó néven. Későbbi szakácskönyvek gyakran említik bagolyborsó gyanánt. A 18. sz.-tól lassan feledésbe merült. Újabban főleg salátákhoz, főzelékhez, sőt dísznövényként is ajánlják.