borjúnevelés épületei

mindazok a létesítmények, amelyek megfelelnek a borjak egészséges tartási és nevelési követelményeinek. így tiszta, könnyen fertőtleníthető körülmények között levő helyről kell gondoskodni, ahol a bő almozás nyugodt pihenést, egészséges környezetet és gondos takarmányozást tesz lehetővé. A borjak elhelyezése a borjúnevelőben, ill. a borjúistállóban különböző tartástechnológia szerint történhet. Ált. igény, hogy az istállólevegő hőmérséklete, relatív páratartalma és áramlási sebessége a borjak érzékenységének megfelelően szabályozható legyen (szellőztetés, fűtés). Az istállópadozatnak olyan szigeteknek kell lenni, hogy rossz hővezető legyen. A falak vakolása a könnyű tisztán tartást segítse elő. A borjúistálló alapvető berendezéséhez tartozik az itatórendszer és a borjúketrec, amelyek kombinációiból adódnak a tartástechnológia lényeges különbségei. A borjak elhelyezhetők csoportosan, központi itatótérrel v. helyben való itatással, v. egyedi ketrecekben. Az üszőborjak egyedi ketrecekben tartása három hónapos korig előnyös, mivel így a köldök-szopás megakadályozható. Az egyedi ketrecek 140x60 cm alapterületűek, 20—30 cm magas lábakon elhelyezve, elöl széna- és abraketetéshez kiképezve és itató vödör-tartóval felszerelve. A csoportos ketrecekben 12—14 borjút helyeznek el úgy, hogy az üszőborjak az istálló déli oldalán 4—8 m2/db területű kifutóval rendelkezzenek, az északi oldalon — kifutó nélküli rekeszekben — a bikaborjúkat helyezik el. A tej itatása lehet tankos — szabályozható hőfokú tartályból, ún. termosztankos — v. csővezetékes. A víz —>önitatóban, a széna és az abrak rácsban, ill. vályúban áll a csoportosan tartott borjak rendelkezésére. A korszerű, nagyüzemi tehenészeti telepeken a b.-t a típus- és egyéni tervek alapján úgy valósítják meg, hogy — a takarékos bekerülési költség mellett is — a borjúnevelés alapvető követelményeit kombinálják a modern építészeti megoldásokkal (hagyományos, fa-, fém-, panelvázas épületek stb.).