az ökológia gazdálkodás lényege, módszere

Öko, bio, organikus…mi ez? Most utánajártunk a rejtélynek!

GI
hirdetes
Az ökológiai termesztés előnyei

Bevett módszer viszont a növénytársítás. A módszer lényege dióhéjban, hogy olyan növényeket ültetünk egymást mellé, melyek segítik egymás fejlődését, távol tartják a kártevőket, illetve optimalizálják a terméshozamot. Emellett alkalmazzák a vetésforgót, a mélymulcsolás technikáját, a szerves trágyát és a komposztálást is. 

A növényvédő szerek közül kizárólag azok használata engedélyezett, melyek káros szermaradékot egyáltalán nem hagynak maguk után, így például a rézgálic oldat. Továbbá a génmódosított (GMO) vetőmagok használata is szigorúan tilos. 

hirdetes

Az ökológiai termelés természet szerető és tisztelő jellegénél fogva szigorú állatjóléti szabványokat alkalmaz. Vagyis a különböző hormonok, antibiotikumok nem használhatók hozamfokozásra és védekezése. Ez is elősegíti a környezet megóvását és a fenntarthatóságot. 

Az ökológiai gazdálkodás szabályai

Az előírt szabályokat a BioKontroll Hungária KFT. ellenőrzi rendkívül szigorú paraméterek szerint. Így organikus élelmiszer, csak az általuk nyújtott tanúsítvány megszerzésével, illetve ennek éves szintű megújításával értékesíthető! 

hirdetes

Miért éri meg ökológiai gazdálkodást folytatni?

Mindenekelőtt rengeteget tehetünk környezetünk és bolygónk megóvásáért, hogy Földünk a következő generációk számára is élhető legyen

Nagymértékben hozzájárulunk egészségünk megőrzéséhez, hiszen meggátoljuk   a különböző növényvédőszer-, műtrágya-, vagy antibiotikum-maradványok felhalmozódását szervezetünkben. 

Számos állami és nemzetközi támogatást vehetünk igénybe mind az átállásos gazdaságokra, mind pedig a már működő organikus gazdálkodásra

Forrás: biokontroll.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-09-29

Készíts házi leveskockát és ételízesítőt – természetes, adalékmentes módon

Ha szeretnéd kicsit természetesebbé tenni az étkezésedet, készítsd el saját, adalékmentes leveskockádat otthon! Nézzük, hogyan készíts finom, házi leveskockát.

2024-09-13

Régi, jól bevált házi praktikák és trükkök a baromfik egészségéért!

A háztáji baromfitartás régi hagyományokkal és jól bevált praktikákkal rendelkezik. Bemutatunk néhány házi praktikát, amik a baromfik egészségét szolgálják.

2024-07-22

Aszály Magyarországon: a csapadékhiány és forróság kihívásai

Az utóbbi években Magyarországot sújtó forró időjárás, aszály egyre súlyosabb problémákat okoz mind a mezőgazdaságban, mind a lakosság hétköznapjaiban.

2024-08-26

Természetes vízforrások: Így öntözd kerted ingyen, fenntartható módon

Tudd meg, hogyan használhatod a természetes vízforrásokat, mint a fúrt kút, esővíz vagy patakvíz, a kerted fenntartható és takarékos öntözéséhez.

2024-07-04

Egy nyaralás Balatonfüreden és az agrármunkák összehangolása

Egy nyaralás Balatonfüreden az agráriumban dolgozók számára is különleges élmény. A város lehetővé teszi programjaival és környezetével, hogy fantasztikus napokat töltsenek el itt.

2024-07-03

Tegyünk közösen a fehérgólyák jövőjéért - A 15. hazai országos fehérgólya-felmérés

A 15. hazai fehérgólya-felmérés során a lakosság segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A fehérgólyák populációja fogyatkozik.

2024-08-01

Agrárhírek: Aktuális hírek a dinnyetermés és a takarmányozás témában

Agrárhírek: Utánajártunk milyen aktuális hírek és érdekességek vannak az agráriumban. A dinnyével, termesztésével és takarmányozással kapcsolatos hírek jönnek!

2024-08-14

Egy igazán hatékony és környezetbarát módszer: a mélymulcsolás technikája

A mélymulcsolás tulajdonképpen talajfelszínen történő komposztálást jelent.Ezáltal nem szükséges ásnunk, locsolnunk, gyomlálnunk vagy műtrágyákat alkalmaznunk.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

antociánok (antocianinok)

különböző növényi szervek és szövetek sejtjeinek üregében (sejtvakuólumokban)... Tovább

.../2007. (...) FVM rendelet

az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezõtlen adottságú területeken... Tovább

Tovább a lexikonra
Agrárjog Állatok Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Növénytermesztés Növényvédelem oktatás Talajművelés Zöldség