árpa (Hordeum vulgare L.)

a ->pázsitfüvek családjába tartozó, egyik, sőt talán a legrégibb kultúrnövény. —>Kromoszómaszáma n=7. A kőkorszaki leletek közt (a búzával együtt) á. is található. Ó-Egyiptomban négy- és hatsoros á.-t termesztettek. A kétsoros á. újabb keletű; őshazája Elő-Ázsia. Másodlagos géncentrumai: Etiópia, Tibet, India, Kína és Japán, ahol nagy formagazdagságban fordul elő. Rövid tenyészideje, kis (370—400 mm) vízigénye, jó alkalmazkodóképessége révén széles körben elterjedt, egészen az é. szélesség 70°-áig. Tibetben még 4700 m tengerszint feletti magasságban is megterem. Nálunk kb. 250 000 ha a vetésterülete. Bojtos gyökérzete gyors fejlődésű, szára hengeres szalmaszár, 5—7, néha 8 felfelé hosszabbodó ízközzel. Levelei keresztben és váltakozva helyezkednek el. Fülecskéi nagyok, sarlószerűen görbültek, nyelvecskéje rövid, egyenesen lekurtított. Párhuzamos, sima erezetű, lándzsa alakú levelei szőrtelenek. A kalász soraiban az egyvirágú kalászkák többnyire hármasával ülnek egy-egy orsópadkán. Szemterméséhez a toklászok szorosan hozzánőttek. Kevés az olyan csupasz á., amelyen a szemtermés a tokiászok közül kiszabadul. Az orsó alakú mag a két vége felé hegyesedő. Aszerint, hogy a három virágból csak a középső v. mind a három termékenyül-e meg, az á. kétsoros (distichon) v. többsoros (polistichon). Az utóbbi hat- v. négysoros. A nálunk termesztett fajták többsége kétsoros. Ezek tartozhatnak kalászállás szerint a lehajló (mutáns) és a. felálló (erectum) változathoz. A legyezőszerűen szétálló kalászkájú zeocrithum változat gazd. jelentősége csekély. Tavaszi á. termesztése. Semleges v. enyhén lúgos, középkötött, mély rétegű, termékeny talajon díszlik. A sör-á. különösen igényes a termőhelyre; homokon, tőzegen, sziken, gyeptörésben nem ad jó ter¬mést. Jó előveteményei a hüvelyesek, rosszak a kalászosok. Az egyoldalú N-trágya növeli az á.-ter-mést, de rontja a sör-á. minőségét. Az elővetemény alá adott istállótrágya viszont kedvező hatású. Lehetőleg gyommentes, morzsalékos szerkezetű talajba kell vetni. (Sem sárba, sem porba — tartja a ma is érvényes régi mondás.) Amint az idő engedi, február végén, március elején vethető. Ápolása küllőskapázásból, szárazság idején esetleg hengerezésből, szükség szerint vegyszeres gyomirtásból áll. Betakarítani a teljes érés (->gabonák érési fokozatai) kezdetén kell. Termése 4—5 t/ha között váltakozott az utóbbi években. Magjának átlagos ->hektolitertömege kb. 65—72, összetétele: 14% víz, 2,6% hamu, 12% fehérje, 5% nyersrost, 65% szénhidrát, 4,4% zsír. A szalma 13-14% vizet, 5-6% hamut, 3-4% fehérjét, 35-40% nyersrostot, ua. szénhidrátot és 1 — 1,5% zsírt tartalmaz. A tavaszi á. értékes takarmány, ill. sörip. alapanyag. Készül belőle emberi táplálék (á.-gyöngy stb.). Őszi á. termesztése. Csaknem mindig többet és száraz vidéken biztosabban terem, mint a tavaszi á., talajigénye a búzáéval azonos. Jól díszlik korán lekerülő pillangós takarmányok után. A gabona-monokultúrát megsínyli. Szeptember elején vethető. Ha buja a korán kikelt állomány, juhokkal "megfuttatják". Ha ellenben gyenge a fejlődése, a N-fejtrágyázás indokolt. Túlérés előtt, a teljes érés kezdetén célszerű betakarítani; átlagosan 4—5 t/ha szemtermés várható az utóbbi években. Ennek hl-tömege 60-70 kg. 73 kg ké.-ében kb. 9% az em. feh. Kevesebb zsírt, több rostot tartalmaz, mint a búza és kukorica. Egyes fajták fehérjében gazdagabbak. A nemesítés éppen a fehérjetartalom növelésére törekszik. További cél a bőtermő, a szalmaszilárd, a télálló, valamint a rozsdarezisztens (—>ellenállóság) fajták előállítása. Evégből — többek között — tetraploid (n=36) (—>poliploidia) formákat igyekeznek létrehozni; hib-ridizálással (—> keresztezés) is kísérleteznek.