A termelés növelésének korlátját jelenti nyáron a meleg, míg télen az elvezetendő pára és széndioxid mennyisége. A nyári szellőző levegő mennyisége a télinek tíz-hússzorosát is elérheti. Gondos tervezéssel jelentős megtakarítás érhető el, hiszen az állatok komfortigénye lényegesen változik életkoruk és tartástechnológiájuk függvényében.
A mesterséges szellőzési rendszereknek három alapvető típusa van: alacsony nyomású (depressziós) rendszer, a túlnyomásos rendszer, és a többnyire csak elvi lehetőségként számítható kiegyenlített rendszer. Alacsony nyomású rendszereket akkor érdemes tervezni, ha olyan technológiával dolgozunk, amelyik veszélyes a környezetre, hiszen itt a belső légnyomás alacsonyabb a külsőnél, az istállóba áramlik a levegő (sokszor az ellenőrizhetetlen épületszerkezeti illesztéseknél is) és lehetőség van arra, hogy a kiáramló levegőt kezeljük, szűrjük. A túlnyomásos rendszer elterjedt, egyszerűen számítható, de abban az esetben nem használható, ha a távozó szennyezett levegő környezeti gondot okozhat.
Különösen nehéz a rácspadozatos istállók szellőztetésének megoldása, hiszen itt a trágyacsatornában felhalmozódó káros gázok kontrollált elvezetéséről kell gondoskodni. Minden olyan megoldás hibás, ahol az elszívás során az állat termelő zónáján keresztül történik az elszívás. Ebben az esetben a trágyacsatornába nyúló alsó elszívású kürtő, vagy olyan túlnyomásos szellőzés jöhet szóba, ahol a trágyacsatornát légcsatornának használva juttatjuk a kültérbe az elhasználódott levegőt.
Épületszerkezeti szempontból arra kell felhívni a figyelmet, hogy a szellőzőkürtők kialakításánál ügyeljünk arra, hogy csak hőszigetelt kivitelben építsük meg, különben a felületén lecsapódó kondenzvíz folyamatosan nedves padlóburkolatot eredményez, és a csöpögés zavarja az állatok nyugalmát.
Forrás: Agrárágazat