Így virágoztasd ki ágaidat házon belül

Vidd be otthonodba a tavaszt - Így virágoztathatod ki az ágakat a szobában!

Szélesi Ferenc, NA
hirdetes

Kétféle ember létezik: akik szeretik a telet, és akik minden nap vágják a centit, ahogy végre közelebb és közelebb kerülnek a várva várt tavaszhoz. Ha az utóbbiak táborát erősíted, akkor minden bizonnyal te is szeretnéd behozni otthonodba az újjászületés évszakának hangulatát. Szerencsére van erre egy nagyon egyszerű módszer, mégpedig az ágak kivirágoztatása. Ez a technika valójában egy nagyon régi szokás, amivel friss, tavaszi illatokkal (és persze gyönyörű virágokkal) áraszthatod el otthonodat, és hasznosabbá teheted lemetszett ágaidat is. Szóval hogyan virágoztathatod ki virágzó ágaidat? Az alábbiakban mindent megtalálsz, amire szükséged lesz ehhez!

Virágoztasd ki te is az ágakat a lakásodban

Az előkészületek

Az ágak kivirágoztatásához a kora tavaszi hónapokban, tehát februárban és márciusban érdemes begyűjteni őket. Persze mindez attól függ, hogy a világ melyik pontjáról olvasod ezt a cikket, hiszen vannak helyek, ahol a január, vagy épp az árpilis jelenti a tavasz elejét. Mindenképpen figyelj oda arra, hogy a fák és bokrok, amelyek ágait szeretnéd begyűjteni legalább 6 hetet tölthettek el 4°C alatti hőmérsékleten (tehát téli, fagyos időben).

Ez fontos, mert a növényeknek ez az időszak jelzi a telet – ha nem töltenek elegendő időt hidegben, akkor azt hihetik, hogy még mindig ősz van, tehát nem fognak kivirágozni. Fontos figyelembe venni azt is, hogy a növények eltérő időkben kezdhetnek el kivirágzani az időjárástól függően. Lehet, hogy korán találsz olyanokat, amelyek bimbói csak arra várnak, hogy kinyílhassanak otthonodban, míg másoknak több időre lehet szükségük. Vannak növények, amelyeknek levelei és virági is rügyekből fejlődnek ki, ezért ellenőrizd, hogy valóban virágok kezdeményeit látod-e egy ágon, mielőtt hazaviszed őket.

hirdetes

Ha nem vagy benne biztos, akkor vágj szét egy rügyet és nézd meg, hogy levélkezdeményeket, vagy virágokat látsz-e benne. A virágrügyek általában nagyobbak, mint a leveleké, és kerekebb formájúak is. Ezek általában az előző évben kinőtt ágakon jelennek meg. Az ágaknak 2-4 hétre van szükségük, hogy rügyeket növesszenek magukra.

hirdetes

Az ágak kivirágoztatása lépésről lépésre

Az első lépés természetesen kiválasztani, hogy mely ágakat vágd le otthoni kivirágoztatáshoz. Érdemes azok közül válogatni, amiket egyébként is lemetszenél – például amik túl közel nőnek egymáshoz, vagy kereszteznek más ágakat, stb. Válassz néhány olyan ágat, amelyek legalább 30 cm hosszúak, és viszonylag sok rügyet látsz rajtuk. Végezz egy átlós vágást az ág tövénél, ahol a nagyobb ághoz csatlakozik, majd távolítsd el a fáról.

Ezután helyezd az ágat, vagy ágakat egy nagy vázányi meleg (nem forró!) vízbe. Ha szeretnéd, használhatsz olyan adalékot is a vízben, ami segít hosszabb ideig frissen tartani a virágokat a vázákban (a cikk végén megmutatjuk, hogyan készíthetsz ilyen házilag is, méghozzá hétköznapi alapanyagokból). Helyezd a vázát egy napos, de hűvös helyre, lehetőleg távol minden hőforrástól. Ne felejtsd el minden nap tiszta vízzel megpermetezni az ágakat, hogy virágzásra buzdítsd őket – ettől a víztől a rügyek felduzzadnak és könnyebben kihajtanak majd. A vízpermet továbbá a fűtött otthonok száraz levegőjét is segíti némileg ellensúlyozni.

Ügyelj rá, hogy a váza vizét néhány naponta teljesen lecseréld, hogy ne terjedhessenek el benne a baktériumok. Amint a rügyek virágzani kezdenek, helyezd őket egy olyan helyre, ahol szívesen gyönyörködnél benne, de ezek után se feledkezz meg a víz cserélgetéséről. Most pedig nézzük, mely növények alkalkasak leginkább arra, hogy otthonunkban kivirágoztassuk, a következő oldalon folytatom! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

vészreakció (alarmreakció)

A szervezetet ért megterhelő ingerek következményeként lép fel; fokozódik a ->mellékvese... Tovább

fektetéses trágyázás (esztenázás, kosarazás)

a legelőkön régebben szokásos tápanyagpótlási eljárás. Lényege, hogy a delelőhelyeket... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek