Becslés szerint a Magyarországon megtermett gabona 30 százaléka legalább egyszer megfordul áfacsalók kezén, míg a repce esetében évi 100-200 ezer tonna forog így.

A gabona harmadát áfacsalók forgalmazzák

Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

Egy a Napi Gazdaságnak név nélkül nyilatkozó nagykereskedő becslése szerint a Magyarországon megtermett gabona 30 százaléka legalább egyszer megfordul áfacsalók kezén, míg a repce esetében évi 100-200 ezer tonna forog így. Becslések szerint évi 30-100 milliárd forint közötti összeget csalnak el csak a gabonaágazatban.
Gabona kontra áfa
Megoldást vagy a drasztikus áfacsökkentés, illetve a fordított áfafizetés jelenthetne, vagy az ellenőrzések szigorítása.


A csökkentésre a költségvetés bevételkényszere miatt kevés az esély, de az is számít, hogy az állam sem szívesen mond le a bevallott és befizetett áfa 45 napos kamatmentes használatáról. Az ellenőrzés szigorítása alatt pedig azt értik a lapunknak nyilatkozó szereplők, hogy az adóhivatalnak érdemes lenne a próbavásárlások és a vagyonosodási vizsgálatok rendszerét erre a szektorra is kiterjeszteni.


De hogyan?


Ma már ósdi eszköznek számít a gabonaágazatban az a korábban alkalmazott módszer, amikor a magyar termelőktől exportértékesítési (célországban adózó) céllal vásárolták fel a gabonát. Sok esetben azonban a tényleges kivitel helyett belföldön értékesítették tovább a terményeket. Közben a termelőket előbb-utóbb megtalálta az adóhatóság az áfabefizetési követelésekkel. A károsult és jóhiszemű termelők közül többen is pert indítottak az adóhivatal eljárása ellen, már született is nekik igazat adó elsőfokú ítélet.


A magas, 25 százalékos itthoni áfa továbbra is vonzerőt gyakorol a zavarosban halászókra. Az egyik legújabb módszer az, hogy legálisan megveszik a magyar termelőktől a gabonát - egy eleve bedöntésre alapított céggel -, majd valóban exportálják, de rövid időn belül egyúttal importálják is ugyanazt a mennyiséget. A határon megutaztatott terményt itthon értékesítik. Így egyrészt mentesülnek az első, külpiaci áfafizetés alól, de az importált tétel után sem fizetik meg a továbbértékesítéskor. Még a jelenlegi benzinár mellett is megéri az ügylet az elcsalt kétszer 25 százaléknyi áfa összege miatt.


Kedvelt módszerré vált az utóbbi időben az is, hogy a szomszédos országokból legálisan megvásárolt gabonát értékesítik fantomizálható, gyakorta ukrán, szerb vagy hajléktalanok tulajdonában lévő, 3-6 hónapig működő és az itteni adóbevallásokat is előszeretettel kihagyó cégeken keresztül Magyarországon - így szintén kétszer mulasztják el az áfa megfizetését.

Szakértők szerint az is egyre inkább elterjedt módszer - és megfogni is ezt a legnehezebb -, hogy a csalás és jövedelemeltitkolás már a termelőknél elkezdődik. A megtermett gabona egy részét eleve letagadják és később feketén, legtöbbször készpénzért értékesítik a jól bevált, pár hónapos kereskedőcégeken keresztül. Ezek természetesen már számlára adják tovább az árut, ám az áfa megfizetését vagy bevallását már elmulasztják. Az adóhatóság többnyire a kereskedői lánc végén álló legnagyobb szereplők ellenőrzésével kezdi, de mire eljut a lánc elején álló fantomcégekhez, addigra ezek a vállalkozások már rég befejezték tevékenységüket.
Hirdetés

Forrás: www.eu-info.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

degradáció

különböző természetes rendszerek, —>társulások, —>biocönózisok,... Tovább

Linhart-féle kosaras csávázás

Linhart György által kifejlesztett eljárás, amellyel gombás betegségek kártétele ellen a... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.