6 tonna körüli a kukorica termésátlaga Tolna megyében

hirdetes

6 tonna körüli a kukorica termésátlaga Tolna megyében

Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

6-6,2 tonna a kukorica termésátlaga Tolna megyében. Az eddigi terméseredmények lényegesen jobbak a tavalyinál, majdnem a duplája, mivel a tavalyi aszályos időszak miatt mindössze 3-3,3 tonna volt a termésátlag.

6-6,2 tonna a kukorica termésátlaga Tolna megyében. Az eddigi terméseredmények lényegesen jobbak a tavalyinál.

Tolna megyében a vetésterület több mint felén elvégzett betakarítás után 6-6,2 tonna a kukorica termésátlaga - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
Palásti Barbara igazgató tájékoztatása szerint a 101 504 hektáros vetésterület 60 százalékán, 60 400 hektáron végeztek a termelők a betakarítással.
Az eddigi terméseredmények lényegesen jobbak a tavalyinál; 2012-ben a rendkívüli aszály miatt az igazgatóság felmérése szerint átlagosan mindössze 3,299 tonna termett a takarmánynövényből.
Az igazgatóság vezetője beszámolt arról is, hogy Tolnában néhány táblán tapasztalták a kukoricamoly kártételét, amiből esős időben a fuzáriumgombák, száraz időben pedig a toxinok szaporodhatnak el. Az idén csekély mennyiségű az így fertőzött kukorica, ezért a múlt évhez hasonló problémára nem számítanak - tette hozzá.

hirdetes
A takarmánynövényért - amelynek Tolnában mintegy tíz százalékát használják fel etanol előállítására - tonnánként 38-42 ezer forintos árat kínálnak a felvásárlók.
Maros Norbert, a Tolna Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének titkára úgy vélte, a terméshozamok jobbnak ígérkeznek, az árbevételre ez nem érvényes. A szövetség 6-7 tonnás termésátlagra számít, a felvásárlók jelenleg 38-41 ezer forintot kínálnak tonnánként.
Varga András, a szövetség gabonaválasztmányának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei termés 1-1,5 tonnával elmarad a tízéves átlagtól, és a tavalyihoz képest 50 százalékkal alacsonyabb áron lehet értékesíteni a kukoricát.
hirdetes
Jelezte, ennek oka részben az, hogy Romániában közel négymillió tonnával több kukorica terem az idén a tavalyinál. A romániai termelők ugyanarra a piacra dolgoznak, mint a Tolna megyeiek, de logisztikailag jobb helyzetben vannak - jegyezte meg.
Hozzátette: az is befolyásolja a piaci folyamatokat, hogy mezőgazdasági termelést érintő időjárási kockázatok kezeléséről szóló - vis maior - törvény miatt a kereskedők óvatosabban kötnek megállapodásokat, mivel a termelők a rossz időjárásra hivatkozva elállhatnak a szerződés teljesítésétől.
(MTI)

Forrás: EU-Info

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-05-27

Ismerd meg a kerti Holdviolát – Nem csak a neve miatt olyan különleges

A holdviola (Lunaria annua), más néven ezüstvirág vagy pénzvirág, egy varázslatos növény, amely különleges és megkapó szépséggel bír. Ismerd meg közelebbről!

2023-06-09

Miért vannak kullancsok az udvaromban? 4 ok, amiért ezek a kártevők megtelepszenek a kertedben

A kullancsok a legtöbb kerttulajdonos rémálmai, hiszen ezek a kis kártevők nemcsak kellemetlenséget okozhatnak, hanem súlyos betegségeket is terjeszthetnek.

2023-03-29

Kávézacc komposztálás- Így használd a kávézaccod tavaszi kertedben!

Jó ötlet a kávézacc műtrágyaként való használata? Hogyan segít vagy árt a kertben használt kávézacc? Mutatjuk hogyan használhatod a kávézaccot a kerben!

2023-06-02

A zsálya pozitív hatásai, nem is hinnéd mennyi mindenre jó

A zsálya sokoldalú, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek számos egészségügyi előnnyel járnak. Mutatjuk is a zsálya pozitív hatásait az egészségre!

2023-06-09

Hallottál már a gyöngysor virágról? A bája tökéletesen mutat a kis teraszokon!

Egyedi megjelenése és könnyű gondozása miatt sokak kedvencévé a gyöngysorvirág. Ebben a cikkben megismerheted a termesztésének és gondozásának folyamatát!

2023-06-09

Hogyan termesszünk szójababot, és milyen előnyei vannak ennek a magas protein tartalmú hüvelyesnek

A szójabab termesztése egyre népszerűbbé válik, mivel sokan felismerik annak egészségügyi előnyeit és a fenntartható gazdálkodásban betöltött szerepét.

2023-02-02

Tényleg tartalmazhatnak rovart a csomagolt élelmiszerek?

Ahogyan halad a világunk, nagyon úgy tűnik, hogy a rovar fehérje lehet a jövő proteinforrása, egyre többet hallani erről. Már a boltokban is találkozhatunk vele.

2023-05-30

5 kerti tevékenység, amit a gyerekre bízhatsz, és mindketten jól jártok vele

Tanítsd meg a gyerekednek a kertészkedés egy-két trükkjét, ő is élvezni fogja, hogy csinálhat valamit a nyári szünetben, és neked is több időd jut pihenni!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

genetikus talajosztályozás

a talajokat a fejl.-történetük során végbement fiz., kém. és biol. folyamatok jellege... Tovább

vérvizsgálat

Történhet a vér fizikai állapotára (fiz.v.) sejtes összetétlére (sejttani v.)... Tovább

Tovább a lexikonra
Agrárjog Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem NVT, mezõgazdasági támogatások