Támfalépítés


Online tanácsadás


Kérdés:


Kérdést felvető neve: Felügyelő Rendszer


Vidéki városban van egy belterületi építésű telkem, amit támfallal szeretnék bekeríteni, mert egy domboldalon található, egy közmű út mellett.
A városháza építésügyi vezetőjét felkerestem 2007. április hónapban és tájékoztatást kértem az ügy menetéről, de semmilyen felvilágosítást nem kaptam többszöri személyes és telefonos megkeresés után sem. A városháza építésügyi vezetője szóbeli kérésére kitűzettem a belterületi építési telkemet és megállapítást nyert, hogy a telkem jelenlegi állapot szerint meg sem közelíti sem nagyságában, sem pedig formájában a földmérő által digitálisan kijelölt terület formáját, méretét. A földmérő által adott hiteles okirat szerint a telek alatt húzódó közút a telek 3/4 részéig beér. A telkemhez tartózó útrész alatt most jelenleg a csatorna és vízhálózat is fut. Ezzel a kitűzési vázrajzzal - amely mindenben tökéletesen megegyezik a városépítési hivatalban található rajzzal - hivatalos levél formájában fordultam a polgármesteri hivatalhoz személy szerint
Városgazdálkodási vezetőhöz. Kértem, hogy szíveskedjenek vagy az eredeti állapot helyreállításával, vagy kártérítés megfizetni ezt a jogellenes helyzetet.
A törvényes 30 napos határidőn belül választ nem kaptam, így lejárta után 2007. június 11-én újabb levéllel fordultam hozzá, amelyben tájékoztattam őt arról is, hogy -amennnyiben 15 napon belül nem kapok választ - a Közigazgatási Hivatalhoz fogok fordulni. Az újabb levélben adott határidő 2007. június 26. is eredménytelenül telt el, erre a levelemre sem kaptam választ. További figyelembe veendő körülmény, hogy a földmérő által kitűzött területen a 678. hrsz. építési telkem egy részében nem csak az utca, hanem a fölöttem lévő 681. hrsz. telek is érintett, amely. Városgazdálkodási vezető nagyszüleié az ügy elbírálásával kapcsolatosan összeférhetetlenséget nem jelentett be, az ügy intézését másnak nem adta át, de még mindig nem történt semmi.
Kérem a Tisztelt önöket, hogy a jogellenes helyzet megszüntetése érdekében milyen szükséges lépéseket tudok tenni ezen ügy érdekében.
Segítségüket előre is meg köszönve maradok tisztelettel: Alimán Zoltán



Válasz:


Ha úgy érzi, hogy a helyi önkormányzat érdemben nem kíván a beadványával foglalkozni, nyugodtan forduljon írásban, hivatalos (tértivevényes) levél formájában az illetékes Regionális Közigazgatási Hivatalhoz, ugyanis ennek a szervnek a jogkörében áll az esetleges hatósági összeférhetetlenség elbírálása, valamint a jegyzőt mint helyi építéshatóságot kifejezetten utasíthatja arra, hogy az ügyben járjon el. Ha a Polgármesteri Hivatal erre sem reagál, szintén a Közigazgatási Hivatal jogköre az ügy elvonása a település jegyzőjétől és egy másik település jegyzőjének kijelölése az eljárás lefolytatására. Félő azonban, hogy jelen esetben nemcsak a Polgármesteri Hivatalnak, de a helyi képviselő-testületnek is vannak jogkörei (pl. a településrendezési tervet a telekhatárok rossz nyilvántartása miatt módosítani kell stb.), így elhúzódhat az ügy végleges rendezése, mivel a képviselő-testületet a Közigazgatási Hivatal közvetlenül nem utasíthatja. De az ügy előmozdítása érdekében jelenleg ez a legmegfelelőbb lépés.


címkék:
Kapcsolódó cikkek
madagaszkári tűzvirágfa

A tűzvirágfa: egy madagaszkári csoda, ami pillanatok alatt megnő

A tűzvirágfa (Delonix regia), más néven flamboyán, a trópusi kertészek egyik leglenyűgözőbb díszfája. Ez a pompás növény Madagaszkárról származik és lángfaként is...

energiahasználat csökkentése a gazdaságban

Fenntartható gazdálkodás: hogyan csökkentsd az energiafelhasználást a termelés során?

A fenntarthatóságra való törekvés ma már nemcsak divat, hanem elengedhetetlen lépés minden gazdaság számára. Az energiahatékonyság növelése jelentős költségcsökkenést...

kroton színe

Kroton gondozási tippek: Így segíts neki a legszebb színekben ragyogni

A kroton (Codiaeum variegatum) nemcsak egzotikus szépségével hódít, hanem gazdag színpalettájával is, amely a lakás igazi ékkövévé teheti. Sárga, piros, narancssárga, zöld...

rozsdagomba fertőzés

Ne hagyd kezeletlenül a rozsdagomba fertőzést: tavasszal kiújulhat

A rozsdagomba gyakori kórokozó, amely narancssárga vagy fekete foltokat okozva károsíthatja a növényeket és a füvet. Az őszi időszak nemcsak a természet színesedését hozza...

fekete retek receptek

Ízletes fekete retek receptek: így készíts egészséges finomságokat

A fekete retek receptek segítségével könnyedén készíthetünk egészséges és ízletes ételeket ebből a kissé fűszeres, ám rendkívül tápláló zöldségből. A fekete retek...

cukorsüvegfenyő gondozása

A cukorsüvegfenyő gondozása részletesen: mi tehetünk a barnulás ellen

A cukorsüvegfenyő (Picea glauca 'Conica') egy közkedvelt dísznövény. A magyar kertek és teraszok szépsége lehet kompakt, szabályos, kúp alakú megjelenésével és lassú...

Őszi balkonláda beültetés ötletek

Őszi balkonláda beültetés: 5 hidegtűrő növény és kompozíciós ötletek

Őszi balkonláda beültetés során könnyedén varázsolhatunk színt és életet erkélyünkre a hidegebb hónapokban is. Ahogy a levelek sárgulnak, és a nyári virágok...

havasi eukaliptusz gondozása

Miért válaszd a havasi eukaliptuszt? Így lehet szép, illatos növényed

A havasi eukaliptusz (Eucalyptus gunnii) nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem illatos és sokoldalú növény is, amely kiválóan alkalmas beltéri és kültéri nevelésre egyaránt....

 karácsonyi kaktusz fonnyad

Ha a karácsonyi kaktusz fonnyad: tippek a megmentéséhez

Ha a karácsonyi kaktusz fonnyad, akkor érdemes utánajárni, hogy mi okozza a jelenséget és még időben rendbehozható a növény egészsége. Így a karácsonyi ünnepkör kezdetére...

A tejtermékek lehetséges egészségügyi kockázatai

A tejtermékek lehetséges egészségügyi kockázatai

Igyunk tejet vagy ne? Egészséges a tej vagy nem? Szívbetegség, rák, csontok egészsége. Sok ellentmondó információt kapunk, de most tiszta vizet öntünk a pohárba.

Hatékony talajfertőtlenítő szerek

Hatékony talajfertőtlenítő szerek: útmutató a megfelelő választáshoz

A talajfertőtlenítő szerek használata idén szinte megkerülhetetlen, hiszen a nyár kártevő és fertőzések terjedése tekintetében nagyon erős volt köszönhetően például az...

bio sertéstartás előnyei

Bio sertéstartás és GMO mentes hús: a természetes sertéshús titka

Az egészséges, természetes forrásból származó élelmiszerek iránti igény egyre nagyobb, és ezzel együtt nő az érdeklődés a bio gazdálkodás iránt is. A bio sertéstartás...