Online tanácsadás

Dr. Kisslegyi Tünde

Tisztelt Jogász úr/asszony
Szeretném megtudni, hogy osztatlan közös földtulajdon esetén, hogy lehet kiméretni a saját tulajdonú földet Hevesmegyében, Vámosgyörkön? Ennek mi az eljárása és a költség vonzata?

Az illetékes körzeti földhivatalnál kérheti évente március 1-jéig az ingatlan megosztását annak érdekében, hogy saját tulajdoni hányadát önálló ingatlanként kaphassa meg. Ehhez egy formanyomtatványt kell kérnie a földhivataltól és kitöltenie azt. Az eljárást a földhivatal fogja lefolytatni, de sikerre csak akkor számíthat, ha a többi tulajdonostárs a kiméretés ellen nem tiltakozik. Természetesen a beleegyezés nem jelenti azt, hogy a többi tulajdonostárs földterülete is önálló ingatlanná válik ezáltal, de az eljárást mindenképpen felgyorsítja, ha a táblából minél többen kérik saját tulajdonrészük kiméretését. Szintén előnyben részesül a kiméretés, ha a földet saját maga kívánja megművelni a későbbiekben. Az eljárás költségeit az állam viseli, de lehetősége van a költségeket megelőlegeznie. Ez egyébként ajánlott is, ugyanis ellenkező esetben az eljárás évekig elhúzódhat. A megosztás költségtételei a 2005-ben lefolytatott eljárások során a következők voltak: földmérési helyszínelés költsége: 3300 Ft + áfa/ha, a kitűzés költsége: 11 000 Ft + áfa minden kialakítandó új, önálló föld¬részlet után. Az eljárás további részletszabályait a 63/2005. (IV. 8.) kormányrendelet tartalmazza.
Agrároldal
agrár szakértő
Vissza a kérdések listájához