A nyúl hat elefántot látott feladat megoldása

A nyúl hat elefántot látott – Karanténfeladatok mindenkinek!

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A nyúl hat elefántot látott

1. feladat megoldása – Hány állat megy a folyóhoz? 

A nyúl ment a folyóhoz, közben látta a 6 elefántot (akik nem a folyóhoz mentek), az elefántok láttak 2 majmot, akik a folyó felé mentek, de az összes elefánt ugyanazt a két majmot látta, akik pedig 1-1 papagájt vittek a kezükben. Azaz: 1 nyúl, 2 majom és 2 papagáj ment a folyóhoz = 5.

2. feladat megoldása – Almák szétosztása

Az egyik ember az almával együtt a kosarat is megkapja.

3. feladat megoldása – Hogyan gondolkodott a bölcs? 

A bölcs, aki megszólal lát 1 fehér kalapot és 1 fekete kalapot a másik 2 fejen. A fehér kalapos 2 fekete kalapot lát, tehát nem szól semmit, mert biztosan nem tudhatja, hogy mi van a fején. A másik fekete kalapos szintén lát 1 fehéret és valamilyet, ám nem szólal meg, ez azt jelenti, hogy emberünkön nem fehér kalap van, hiszen akkor a másik egyből mondaná, hogy rajta fekete van, hiszen két fehéret látna. De mivel nem szól ezért bizonytalan, és ebből jön rá emberünk, hogy csakis fekete kalap lehet rajta.

4. feladat megoldása – Hogyan tud lejutni? 

A hegymászó egy 10 és 20 méteres darabra vágja a 30 méteres kötelét. A 10 métereset odaköti a szikla tetejéhez, és a másik végére csinál egy pici hurkot, amin keresztüldugja a másik kötéldarabot úgy, hogy 10-10 méter lógjon le a hurok mindkét oldalán. Ezután leereszkedik a 10 méteres kötelén a hurokig, majd a dupla kötélen leereszkedik a peremig, ahol a 20 méteres kötéldarabot le tudja húzni. Végül a peremről leereszkedik a 20 méteres kötéllel.

5. feladat megoldása – Hogyan tartsa távol a bogarakat? 

Vegyük körbe az ágyat vízzel. Például a padlóra vizet öntünk. Felülről pedig egy speciális esernyővel védjük meg magunkat a plafonról leereszkedő bogarak ellen. Ha csak egyszerűen egy vízzel teli tartóedényt helyeznénk a fejünk fölé, az azért nem lenne jó, mert a tartóedény peremére le tudnak ereszkedni a pontszerű bogarak, és onnan az edény aljára is tudnak mászni, ahonnan tovább tudnak ereszkedni a fejünkre.

A speciális esernyőt viszont úgy képezzük ki, hogy az esernyő pereme visszakunkorodjon az esernyő alá, és mint egy csatorna fusson végig az esernyő belső falán. Ebbe a kis csatornába vizet öntve, megakadályozzuk azt, hogy az esernyő tetejére leereszkedő bogarak leereszkedve az esernyő széléig, onnan vissza tudjanak mászni az esernyő belső felszínére.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS


Tovább a Lexikonhoz

szulákpohánka (szulákkeserűfű,Bilderdykia [Fagopyrum])

A keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozó nemzetség. Elterjedt gyom a mélyre... Tovább

Debreceni Egyetem

Egyetem Mezõgazdaságtudományi Kar Történeti áttekintés A debreceni agrár felsõoktatás... Tovább

Tovább a lexikonra