májmételykór
mételyek (szívóférgek, a világon mindenütt, így nálunk is elterjedt Fasciola hepatica) által okozott, szm.-ban és juhban gyakori parazitózis. A fertőzött állatból ürülő mételypetékből kikelő lárvák (a miracidiumok) kedvező körülmények között (vizes területeken) a vízben úszkálva a köztigazdába. (Európában a törpe iszapcsigába) jutnak, amelyben sporocisztává, majd rediókká fejlődnek. A csigából később kirajzó lárvák (a cerkáriák) a fűre mászva betokolódnak. A gazda által a fűvel, szénával felvett betokolódott cerkáriákból a vékonybélben kiszabadulnak a fiatal májmételyek, átfúrják a bél falát és a hasüregen keresztül a májba vándorolnak, majd az epeerekben megtelepedve érik el teljes fejlettségüket. A májban vándorló májmételyek (a súlyos fertőzés után 2-3 héttel) elhullással is járó heveny lázas megbetegedést (heveny m.). Az idült májmételykór az epeerek idült gyulladásával, súlyos esetben lesoványodással, vérszegényseggel, a tejhozam csökkenésével és senyvességgel jár (3-4 hónappal a fertőzés után). A betegség elleni védekezés fő szempontjai: az állatoknak a legeltetési idény előtti gyógyszeres kezelése és a nedves legelőrészeknek a legeltetésből való kiiktatása.

A csodálatos csicseriboróból: a tökéletes hummusz recept, 4 ízesítésben
A hummusz egy népszerű közel-keleti étel, aminek alapreceptje pofonegyszerű, és többféleképpen is meg lehet bolondítani, ha extra ízekre vágyik az ember. Az alábbiakban...

A legcsodálatosabb évszak - Ezért szeretem az őszt!
Idén is véget ért a nyár, szépen lassan beköszönt az ősz! Nekem az egyik legkedvesebb évszakom, természetesen a tavasz után. El is mondom nektek, hogy miért tetszik ennyire.

Így metszd meg ősszel a tuját, hogy dús, egészséges legyen!
Az ősz egy remek időszak a kertünk gondozására, és a tuják metszése az egyik olyan tevékenység, amely segíthet abban, hogy bokraink dúsabbak és egészségesebbek legyenek. A...

Mi mindenre jó a kávézacc? – Így használd fel a kertben!
Naponta megszámlálhatatlan szemetet termelünk az életünk folyamán, de leginkább a konyhai hulladékunk telíti el a szemetesünket. Miután lefőzted a reggeli kávédat, Te is...

Őszi/téli befőzés – Citrom-, és narancslekvár készítése
Ősszel és télen is főzhetünk lekvárt, ráadásul nem is akármilyet, mostani cikkünkben elmondjuk nektek, hogyan készíthettek isteni finom dzsemet szezonális citrusfélékből,...

A családom 5 házirendje – nemzedékeken át öröklődött – segít rendben tartani a házat
A családomon keresztül öröklődött apám öt házirendje segít rendben tartani otthonomat.

Esőláncot szereltem fel az esővíz összegyűjtésére, és soha többé nem kell öntöznöm a növényeimet csapvízzel
Végül kipróbáltam egy esőláncot, és a növényeim soha nem néztek ki még ennél jobban!

Tisztítás ecettel: 15 házimunka, amit az ecet könnyebbé varázsol
Az ecet egy csodaszer a háztartásban, amely nem csak a konyhában, de az otthoni tisztaság és rend fenntartásában is rendkívül hasznos. Lássuk miben is segíthet nekünk az ecet?

Őszi DIY dekor tippek a kreatív lelkeknek!
A kertészkedés egyik legjobb része az, ha minden kemény munkánkból hasznot lehet húzni. De ezeknek az előnyöknek nem kell friss zöldségekkel vagy egy gyönyörű virágcsokorral...

Sütőtöklekvár készítése saját kezűleg
Ha szereted a sütőtököt, akkor ezt a receptet neked találták ki, ha nem szereted, akkor biztos vagyok, hogy ezentúl szeretni fogod! A tél legfinomabb lekvárját készítheted el te...

Kirándulás a Duna Gibraltárjához – A Komáromi erődrendszer története
Közép-Európa legnagyobb újkori erődjét fedezhetjük fel, hogyha Magyarország északi tájegységére utazunk. Ismerd meg a „Duna Gibraltárjának” is nevezett komáromi...

Hogyan kell termeszteni és gondozni az illatos loncot?
Szakértői termesztési útmutatónkból megtudhatod, hogyan ültethetsz, szaporíthatsz és metszhetsz cserjés és kúszó illatos loncokat!