Online tanácsadás
Tisztelt Szakértő! A lucfenyő kárositói és az ellenük való védekezésről szeretnék többet tudni. Köszönöm.
A lucfélék (Picea) tűleveleinek vörösödését, barnulását és hullását leggyakrabban a lucfenyő-levéltetű (Elatobium abietinum) okozza. Az apró 2 mm nagyságú, piszkos zöld színű levéltetvek a tűleveleken szívogatnak. Tömeges fertőzéskor egy-egy levélen 8-10 levéltetű is táplálkozhat. A tűlevelek megsárgulnak, majd lehullanak. Általában az idősebb, illetve a fák belső és alsó részein lévő tűleveleken jelenik meg először a kárkép, a fiatal leveleket a tetű csak a levelek megszilárdulását követően támadja meg. A károsított tűlevelek korán, legtöbbször már május-júniusban lehullanak. Évente ismétlődő, erős károsítás esetén az asszimilációs felületük nagy részét elvesztett idősebb fák nem képesek regenerálódásra, teljesen felkopaszodnak és elpusztulnak.
Védekezésre leghatásosabbak a növények szöveteibe behatoló szisztematikus szerek, mint pl. az Actara, Bi-58 EC, Danadim 40 EC.
A permetezés hatásának fokozása érdekében tapadást elősegítő szert (Nonit) is érdemes a permetlébe keverni.
Mivel többféle gubacstetű is támadja a lucfenyőket , ezért a védekezés hatásos ideje is más. A toboztetű gubacsot képez, melyeket májusban el kell távolítani és elégetni.
A zöld-sárga lucfenyő-gubacstetű mogyorónyi vagy nagyobb gubacsokat képez. Ezek júliusban repednek fel, tehát még előtte metsszük le és égessük el. Ellenük tavasszal (márc-máj), majd októberben permetezzünk - 2 hét múlva megismételve. Szerek: pl. Actara, Unifosz, Bi 58, Zolone vagy más felszívódó rovarölő szerekkel. Adjunk hozzá tapadásfokozót, pl. Nonit is.
A fenyőket károsító atkák ellen nyugalmi állapotban is érdemes védekezni. A Vektafid A-val végzett kezelés nemcsak az áttelelő atkatojásokat gyéríti, de a levéltetveket is irtja. A tenyészidőszakban, főleg meleg, száraz nyarakon, legyengült növények esetében a Nissorun 10 WP é a Talstar 10 EC és a Flumite, a II. forgalmi kategóriájú készítmények közül pedig az Ortus 5 SC és a Cascade 5 EC nyújthat védelmet az atkákkal szemben.
Tűkarcgomba ellen védekezni a nyár elején és a nyár végén időszerű, amikor a Dithane, Polyram vagy az Antracol permetezés segít, de csak akkor, ha 2 hetenként 2-3 alkalommal megismétlik. Most ősszel, amikor a fenyőfélék már nyugalomban vannak, nagy dózisban réz hatóanyag-tartalmú szerekkel (pl. Bordói lé, Champion) lehet lemosó permetezésben részesíteni a növényeket.
Vissza a kérdések listájához