kukorica (tengeri, törökbúza, Zea mays L.), pázsitfüvek, harmatgyökér, csíra, szántóföldi növény, pelyhesített, főtt, pattogatott kukorica, kukoricalisz, lófogú, pattogatni való, csemegekukorica

kukorica (tengeri, törökbúza, Zea mays L.)

Hirdetés

a pázsitfüvek családjához tartozó, lágy szárú, egylaki, váltivarú, egynyári növény. Bojtos gyökérzete fő- és járulékos gyökerekből áll. Az utóbbiak mellék-, csomó- és harmatgyökerek. Hajtásrendszere olyan, mint a többi gabonaféléké. Tengelye, a főhajtás, néha a talajszinten elágazik, ún. fattyúhajtásokat képez (fattyazás). Szára karószerű, merev, belül tömött, hengeres, 1-6 cm vastag, 6-22 csomóval tagolt. Levelei két átellenes sorban váltakoznak. A szár csúcsán a porzós hímvirágzat (címer, zászló) álló bugája található. Benne egyivarú kalászkák helyezkednek el, 3-3 porzóval. A termős nővirágzaton (torzsa) vannak virágzáskor a 3 pelyvája kalászkák, 2-2 termős virággal. A virágok magházának csúcsából kibúvó, két szálból összenőtt bibe („bajusz") néha 75 cm hosszúra nő. Az érett termős virágzat alkotja a 10-33 cm-es kukoricacsövet, amelynek alakját a csutka szabja meg. A cső 8—20, mindig páros számú sorában ill. 10-70 szem. A 2-10 cm vastag cső tömege a 0,5 kg-ot is elérheti. Ebből légszáraz állapotban 65—88% a szem, 12—35% a csutka. A kukoricaszem termés- és maghéja szorosan összenőtt. Alakja változatos. Hosszúsága 2,8-23 mm, szélessége, ill. vastagsága 2,7 -18 mm. Oldalán hosszúkás, fehéressárga barázda található. A hasi barázda hosszában van a csíra. Hozzánk valószínűleg Itáliából, 1590-ben jutott el. Erdélybe később, a törökök hozták be. Ettől fogva rohamosan terjedt, ma az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk. Elsősorban takarmányt (abrak, szilázs, leveles szár stb.), kisebb mértékben táplálékot (pelyhesített, főtt, pattogatott kukorica, kukoricaliszt stb.) szolgáltat. Az ip. a magjából keményítőt, szeszt, koleszterintartalmú étolajat, a szárából cellulózt és papírt stb. készít. Csutkáját részben etetik, részben műszálak és egyéb műanyagok alapanyagául (furfurol) használják. Nálunk a sima puha és sima keményszemű, a lófogú; továbbá a pattogatni való és a csemegekukoricát termesztik. Egyébként az 56. é. sz. foktól a 42. d. sz. fokig díszlik. Keléséhez 10-12°C talajhőmérsékletet, majd fejlődéséhez 100-180 napos tenyészideje alatt fagymentes, napsütéses időjárást igényel, lehetőleg jól elosztott (főleg június és július folyamán ki nem maradó) 350-400 mm csapadékkal. Májusi léghőmérsékletigénye 15-16 °C, ezután átlag 20 °C. Ha hideg talajba vetik v. kelés után szenved az erős lehűléstől, azt egész fejlődése alatt megsínyli. (Hasonlóképpen visszaveti az aszály, főleg június-július folyamán.) A szélsőséges talajnemek kivételével, megfelelő ag¬rotechnikával hazánkban csaknem mindenütt ter¬meszthető. A trágyázás, a tőállomány, a vetőmag és az ápolás nagyjából azonos mértékben befolyásolja termését. Viszonylag jól tűri a monokultúrát, de hosszú távon a vetésforgóba iktatása feltétlenül előnyös. Nem utolsósorban azért, mert a széles sortávú kukoricamonokultúra talaja súlyos eróziós károkat szenvedhet. Ezért ma már az USA ún. kukoricaövezetében is szakítottak a monokultúrával, és egyre inkább vetésforgóba iktatják a kukoricát (kukorica-szóják.; kukorica-szója-búza—lucerna—k. stb.). A tápanyag-utánpótlásra ált. előírást adni lehetetlen. A szerfölött átlagos ajánlás szerint minden 100 kg szemes termésre 2,5 kg N, 1,1 kg P205 és 2,2 K20 szükséges. A P205 és K20 aránya a N-hez sovány talajon 1:1:1, jobb talajon 1:0,5:0,8 lehet. Nagyon meghálálja a kukorica a szerves trágyát; ez különösen az egyéb makro- és mikroelemek pótlása végett fontos. Szabad virágzású fajtát nálunk már csak elvétve termesztenek. A hibrideket tenyészidejűk hossza szerint ún. FAO-számokkal látják el. A legkorábbi, 200—300-as FAO-számú hibridek Martonvásáron augusztus második felében, a kései, 600-as FAO-számúak októberben érnek. így a fajta megválasztá¬sa módot ad a műveletek (főleg a betakarítás) idejének megnyújtására. A korai kukorica ált. kisebb, de biztosabban beérő termést ígér, mint a kései. A feltevések szerint a tenyészidő minden napja (csírázástól érésig számítva) 0,25—0,50%-kal növelheti, javíthatja a terméskilátásokat. A k. vetése előtt régebben feltétlenül őszi szántást javasoltak. Jelenleg az a vélemény, hogy a vetőágyat célszerű - a talajállapottól függően — forgatás helyett 15—25 cm-es lazítással előkészíteni. Lényeges, hogy gyom¬mentes, morzsalékos, fölmelegedett — szükség szerint fertőtlenített - talajba kerüljön a kalibrált vetőmag, 6—10 cm mélyre. A vetés mélysége a talaj állapotától és hőmérsékletétől is függ, hűvös időben a már felmelegedett, de még nyirkos felső (5-8 cm-es) rétegben; száraz meleg időben pedig lejjebb kedvezők a körülmények a csírázáshoz. A növényszám a talaj termékenységétől és a vízviszonyoktól függően változzék 50-80 ezer között ha-onként. Öntözéssel és kellő trágyázással a tőszám és vele a termés a felső határig növelhető. A szokásos sortávolság 70-100 cm, a szemenként vető gépen a (15—25 cm) tőtávolságot a kívánt növényszámnak megfelelően állítják be. Egyelni már csak kivételesen szokták a kukoricát; fattyazni pedig nem érdemes. Ápolása tehát főleg a gyomirtásra szorítkozik. Régebben kézi-, fogatos, majd gépi kapával, újabban szinte kizárólag vegyszerrel irtják a gyomot (kukorica növényvédelmi technológiája, kukorica vegyszeres gyomirtása). Több kísérlet bizonyította, hogy a kapálásnak a gyomirtáson kívül lényeges hatása nincs. Újabban mégis számos kutató hajlik arra a nézetre, hogy száraz, aszályos tavaszon v. nyáron a talaj vízkészletének megőrzését is előmozdítja a felszíni kéreg megtörése, lazítása. Gazd.-os-sági szempontból vitatható, hogy a vegyszerek drágulása óta a mechanikai v. a kém. gyomirtás a kedvezőbb-e. Nem utolsósorban a környezetvédelem és a vetésváltás követelménye szól a hosszabb hatástartamú vegyszerek folyamatos használata ellen. Közbülső megoldás az ún. sorpermetezés, amikor a sorokban vegyi készítménnyel, a sorközökben gépi kapával irtják a gyomot. A betakarítás módozatai szintén változtak. A kivételesen előf. kézi törést majd mindenütt gépesítés váltotta fel. Eleinte csőtörőkkel, majd szerelvényes (adapteres) arató-cséplő gépekkel takarították be a kukoricát. Az utóbbi esetben a nyers (néha 25 - 35% víztartalmú) szemet raktáro¬zás előtt szárítani kell. Az olaj- v. gáztüzeléses szárítás energiaigénye olykor meghaladja a k. agrotechnikájának összes egyéb energiafelhasználását. Ezért tértek át egyéb, takarékosabb módszerekre. Ilyen a szem-csutka-zúzalék (angol neve, corn-cob-mix után elterjedt rövidítéssel CCM) erjesztéses tartósítása; ilyen a nedves szem légmentes vermelése; ilyen a felszecskázott teljes növény silózása stb. Néhol visszatérnek a csöves betakarításra és a csö¬vek természetes szárítására, jól szellőző górékban v. egyéb tárolókban. Helyenként hűtéssel v. vegyszerekkel tartósítják a k.-t, helyenként nem tágítanak a műszárítástól, legföljebb az olajnál olcsóbb fűtő¬anyagot (biogáz, csutka, szár, szalma, nyesedék stb.) égetnek a berendezésben. A légszáraz szem szinte korlátlan ideig eláll a silóban (silózás), magtárban stb. A betakarítás módszerének megvá¬lasztását egyébként a termelés célja (a késztermék helyi feltakarmányozása, esetleg piacra vitel, netán tartós raktározása stb.) és az energiaköltség befolyá¬solja. Az sem mellékes szempont, hogy a nagy (30—35%) víztartalmától hirtelen megfosztott és magas hőmérsékleten „aszalt" szem minőségi hibás¬sá válhat, így pl. üvegesen törik, s emiatt az abrakba kerülve az állatok bélfalát fölsérti. A szárat a hagyományos gazd. szárazon v. szilázsként jórészt föletette. A kora őszi levélzet un. gyenge szénával egyenértékű takarmány, a késő őszi, téli már csak szalma értékű. A kombájnos (kukorica-kombájn) betakarítás után behordásra kevésbé nyílik mód; legföljebb legeltetni szokták a tört-zúzott állományt. Néhol a szárat leszecskázzák és N-trágyával kiegészítve trágyának aláforgatják. Korszerű gépekkel a szár megóvható, akár kisebb, akár ún. óriásbálába (bála) kötve. Mindig a költségviszonyok szabják meg, melyik megoldás a célravezető. A jelenlegi kukoricafajták potenciális termőképessége meghaladja a 20 t/ha légszáraz (ún. májusi morzsolt) szem mennyiségét, de ezt üzemi méretekben eddig csak kivételesen érték el.
Hirdetés

címkék:
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.