Online tanácsadás
Kérdés:
Kérdést felvető neve: Kistamás János
Kedves Zsuzsanna!
Budapest, XVI. kerületében lakok. Egy hete elmentünk a feleségemmel pihenni a Balaton partjára. Most hazajövetelünkkor vettük észre, hogy a kertünk füves területének közepén levő bukszus bokrot a hernyók teljesen lerágták. Most nem tudom mit csináljak a bokorral, vágjam ki (ezt nem szeretném) vagy permetezzem le. Kérem segítségét, hogy mit tegyek annak érdekében, hogy a bokor megmaradjon.
Köszönöm segítségét és várom tanácsát.
Kistamás János
Válasz:
Kedves Kistamás János!
A selyemfényű puszpángmoly az ország szinte minden területén már megjelent és súlyos károkat okozó kártevő. A lepkének évente legalább 2 , de lehet hogy 3 nemzedéke fejlődik ki, ez azt jelenti, hogy 2 vagy három alkalommal rajzik a lepkéje, ami a bokorra rakja le petéit, és azokból kikelő hernyók rágják le a lombot. A rágásuk több hétig is eltart, ezalatt nőnek meg a hernyók 3-4 cm-es méretre. A kertjükben élő buxusmoly is valószínű utazásuk előtt már több hete ott élt a bokron, csak nem észlelték, mivel a fiatal hernyók rágási károsítása lényegesen kisebb. A kártevő a bokron telel át , de a szomszédból is átrepülnek a lepkék, tehát az újabb fertőzés a környékről is várható.
Mindenképpen permetezze le hetente egymás után, háromszor a bokrot Decis, Karate, Karate zeon vagy Sherpa rovarölő szerek valamelyikével bő permetlével. A permetezéshez adagoljon feltétlenül tapadás fokozó adalékanyagot is, különben a permetlé nem marad a bokron, hanem lepereg róla.
A bokor visszametszésének szükségessége majd tavasszal mérlegehető, addig a hernyók további károsításától mentesítse a növényt. A kártevő megjenése jövő évben biztos, arra számítania kell. Figyelje a bokor lombját májustól és a lárvák ellen azok fiatal állapotában már permetezzen ellenük. A kártevőről bővebben olvashat a www.novenydoktor.hu/idoszeru.php honlapon.
Üdvözlettel: Némethy Zsuzsanna

Miért dobja le a tűleveleit a karácsonyfám? - 5 mód, amellyel a karácsonyfa egészséges maradhat
Lehet, hogy még csak most állítottad fel a karácsonyfát, de ha már tűleveleket ejt, akkor ott gond lehet. És ha nem ellenőrizzük, azt tapasztalhatjuk, hogy karácsonyra barnás és...

Hogyan öntözzünk karácsonyfát – szakértői tippek kivágott és gyökeres fákhoz
Csodálatos ünnepi lombokra vágysz? Ezzel a tanáccsal meglesz! Bár ha egy igazi karácsonyfát választunk a műfa helyett, mindig szebben néz ki, minden bizonnyal hozzátartozik a...

Ezt tedd, hogy sokáig friss és szép legyen a karácsonyfád!
A hagyomány úgy tartja, hogy egészen vízkeresztig díszítenie kellene a lakást a karácsonyfának. Sajnos azonban azt kell megállapítanunk, hogy kevés fa éli meg vízkeresztet,...

A legújabb trend: gyümölcs és zöldség dekoráció az esküvőkön
Nem tudnánk ennél jobb irányt elképzelni az esküvői dekorációban, mint hogy gyümölcsök és különböző zöldségek váltsák fel a habos masnikat, virágos végteleneket.

Mikor szokás feldíszíteni a karácsonyfát?
Nagyon sokan posztolják már most a képeket a karácsonyfájukról, én csodálkozva nézem a képeket, és nem értem az egészet. Persze, mindenki maga dönti el, mikor állítja fel a...

Alternatív karácsonyfa ötletek - Egyedi ötletek alternatív karácsonyfadíszekhez
A karácsonyfa minden bizonnyal nálatok is az ünnepi díszítés középpontjában szokott elhelyezkedni, de vannak olyan helyzetek, amikor mást használnánk élő fenyő helyett. Ha egy...

Az év legbabonásabb napja: Luca-nap – december 13.
Luca napjához (december 13.) több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év...

A Balaton télen is mesés, ezek a legjobb balatoni programok télen
A Balaton télen sem veszíti el varázsát, és számos izgalmas programmal várja azokat, akik szeretnék felfedezni a tó különleges téli arcát. A hideg évszakokban a Balaton...

7 hangulatos és izgalmas téli program Erdélyben
Erdély, az évszakok váltakozó varázsának otthona, télen különleges atmoszférába burkolózik. A misztikus kávézók és magasba törő kastélyok országában az idő hidegéből...

Készíts kovászt, mutatom, hogyan!
A kovász sokkal egészségesebb, mint az élesztő, és még finomabb is lesz tőle a kenyér és a különféle pékárúk. Megmuatjuk, hogyan és miért készíts kovászt, amivel majd...

Az öt legszebb magyar karácsonyi dal
Közeleg a Karácsony, ezért szeretnénk kedveskedni minden olvasónknak az öt legszebb karácsonyi dal bemutatásával. Legalább egyszer mindenki énekelte ezeket a dalokat,...

A "háztáji" tápok minőségéről
A takarmányozás közismerten az állati eredetű termékek előállításának legkényesebb területe. Az állatok szervezete egyetlen más környezeti hatásra sem válaszol oly hirtelen...