A földtulajdonosok a napi bosszúságokkal meg-megerősített történelmi tapasztalatokból tudják, hogy a vagyonértékű (s esetenként valóban vagyont érő) vadászati joguk teljes hozama akkor sem könnyen és gyorsan kerül majd kezükbe, ha előbb-utóbb sikerül is kiverekedniük egy tisztességes törvényt. Bizonyára ennek a keserű felismerésnek is része van abban, hogy az érintettek köréhez mérten viszonylag kevesen keresik ezt a jobbára csak a törvény módosításával elérhető tételt.
Sokan csalódottan beletörődnek, hogy a hozamra, ki tudja meddig, várni kell. De hogy ezen felül még egyéb káruk is származzon belőle - azt már nehezebb elviselni.
Ezért van, hogy a vadászati jog gyakorlásáért többnyire csak a vadászni vágyó földtulajdonosok emelik fel szavukat, a vadkár és a vadkár-elhárítási költségek megtérítéséhez viszont igen sokan ragaszkodnak. Sajnos, (a múlt hó-napban közölt szomorú példához hasonlóan) nem sok sikerrel. Pedig ez az a terület, ahol a törvény sokkal több lehetőséget biztosít, mint amennyit a károsultak kihasználnak.
A tényleges kár túlnyomó része azért marad a károsult nyakán, mert - a legkülönbözőbb okból meg sem kísérli annak megtéríttetését.
Van, aki megszokásból vagy - főleg erdő esetében - szakmai ismeret hiánya miatt észre sem veszi, vagy durván alábecsüli a vad által okozott kárát. Mások tapasztalatlanságuk vagy tájékozatlanságuk következtében túlbecsülik a kártérítési eljárás terhét és kockázatát.
Olyanok is vannak, akik egyszerűen nem szorulnak rá, mert csak jelentéktelen zsebpénz nekik a földjükből származó jövedelem. Bezzeg másként cselekszik az, akinek nincsen más jövedelme. (Már olyan családi birtok is van, amelynek gazdája a kivándorlásban látja az egyetlen menekülési lehetőséget a vadkár miatti, elkerülhetetlen anyagi és idegi összeomlás elől. Mi lesz itt, ha végre kialakulnak az 50 - 100 ha-os családi birtokok!)
Azok sincsenek kevesen, akiknek - informális forrásokból, „polgártársi”-vá szelídült, hajdani elvtársi kapcsolatok révén juttatott kompenzáció fejében - érdekükben áll a vadkár fölött szemet hunyni. Egyesek pedig egyszerűen félnek szembeszállni a haszonbérlővel, ha annak jókora hatalma és messzire érő keze van.
A legtöbb kárigény és kártérítési eljárás azért végződik teljes vagy részleges kudarccal, mert a károsult nem tesz maradéktalanul eleget a törvényben előírt kötelezettségeinek. Pedig a rá rótt feladatok teljesítéséheznem kell ám sok pénz, idő, fáradság és munka, még csak sok hozzáértés sem, csupán némi jogszabályismeret, figyelem, továbbá önérzet és magabiztosság.
Tudni kell mindenekelőtt, hogy a vadászatra jogosult a törvény értelmében köteles
•megtéríteni a károsultnak a mezőgazdaságban, és az erdőgazdálkodásban okozott kár 95 - és a vadászati kár 100%-át.(75. és 76. §),
•a károk megelőzése érdekében gondoskodni avad elriasztásáról,
•károkozás közvetlen veszélye esetén az érintett föld használóját értesíteni,
•a vadászati jog gyakorlását úgy megszervezni, hogy az a föld használatával összefüggő gazdasági tevékenységgel összhangban legyen;
•szükség esetén vadkárelhárító vadászatokat tartani.
Ha a vadászatra jogosult felsorolt kármegelőző tevékenysége nem biztat, vagy nem járt sikerrel, a föld tulajdonosának , illetőleg használójának hozzájárulásával vadkárelhárító berendezéseket (kerítés!) állíthat fel.(78. § /1/ , /2/)
A föld használója ugyanakkor köteles
•a károkozás vagy a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadászatra jogosultat értesíteni (célszerűen hitelt érdemlően bizonyítható formában!) és
•közreműködni a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében (tehát közreműködni, azaz a vadkárelhárítás kezdeményezése, végrehajtása és finanszírozása is a vadászatra jogosult törvényi kötelessége).
Ennyi a kárelhárítással kapcsolatos kötelezettség. Úgy-e, nem teljesíthetetlen?
Ráadásul a teljesítésükkel összefüggésben a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködésért ellenszolgáltatás illeti meg a földhasználót. A rendes gazdálkodás köre alatt természetesen a mező - és erdőgazdálkodás szakszerűségét és technológiai fegyelmét kell érteni, hiszen a vaddal való gazdálkodás joga és kötelessége a vadászatra jogosult kezében van. Az általa törvényszegő, rossz gazdálkodással túlszaporított vadállomány megfékezését senki sem sorolja a kukoricatermelésre vagy az erdőfelújításra irányuló rendes gazdálkodás körébe.
A fenti kötelezettségek teljesítése mellett van még egy lehetősége (a törvény szerint jogosultsága) a vadkár csökkentésére a föld használójának: a vadállomány túlszaporodása miatt a vadászati hatóságnál kezdeményeznie kell állományszabályozó vadászat elrendelését. (Vajon hány károsult élt már ezzel a jogával a bizonyításra már nem is szoruló, törvényszegő, katasztrofális vadállomány-túlszaporítás ellenére?)
Ja, és hogy valaki el ne hibázza: természetesen ajánlatos megadni az engedélyt a vadászatra jogosultnak a vadkárok elhárításához szükséges létesítmények, berendezések elkészítéséhez, vagy csak alapos okkal megtagadni azt, mivel az ebből eredő vadkárt a föld használójának a terhére kell figyelembe venni. (79.§)
A vadászati hatóság a károsult kérelmére kötelezi a vadászatra jogosultat az egyes vadfajok állományának meghatározott határidőn belüli csökkentésére, vagy a szükséges védőintézkedések megtételére.
A vadászati hatóság a károsult kérelmére a vadállomány csökkentéséről tizenöt napon belül határoz, és elrendelheti határozatának azonnali végrehajtását is.
Ha a vadászatra jogosult a vadállomány-szabályozási kötelezettségének nem, vagy nem a határozatban megszabott mértékben tesz eleget, a vadászati hatóság a vadászatra jogosult költségére határozatban hatósági vadászatot rendelhet el. (80.§)
Ha valaki arra gondol, hogy a károsító vadállomány létszámapasztására vonatkozó kérés elakadhata túlnépesedés tényének vitatásán, tekintsen rá a két legnagyobb erdei és mezőgazdasági kárt okozó vadfaj létszámának alakulását ábrázoló grafikonra.