Hasznos tudnivalók a citromfa metszéséről - minden, amit érdemes tudnod a citromfáról

hirdetes

A citromfa szakszerű metszése

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

A citromfa metszése – Szakértői tanácsok a citromfa metszéséhez

Miért szükséges a citromfa metszésének elvégzése?

A lombhullató fák esetében cél a korona alakítása, szerkezetének javítása, illetve annak megelőzése, hogy a termés súlya lehúzza, letörje az ágakat. Metszéssel lehetővé tesszük azt is, hogy több fény juthasson be a korona belsejébe, ráadásul a szakszerű metszéssel befolyásolhatjuk a termés minőségét is. Nincs ez másképpen a citroma esetében sem, annyi a különbség, hogy a citrusfélék ágai sokkal erősebbek, ezért nem valószínű, hogy nem bírják el a termés súlyát.

Érdekesség, hogy a citromfa a korona bármely részén érlelhet termést, még az árnyékosabb területeken is, így nem szükséges azzal a céllal metszeni, hogy több fény jusson a korona belsejébe. Elsősorban tehát az elhalt részeket, és a többit keresztező ágakat kell eltávolítanunk a kifejlett citromfáról, fiatal növény esetén viszont a gyengén, rosszul fejlődött ágakat is. 

hirdetes

Mikor végezzük el a citromfa metszését?

A citromfa esetében is nagyon fontos, hogy időben elvégezzük a metszést, mert csak így nem sodorjuk veszélybe az aktuális termést. Ha szabadban neveljük a citromfát (ez csak az enyhe éghajlatú területeken érvényesül, Magyarországon sajnos nem igazán), akkor arra kell odafigyelnünk, hogy ne kánikulában végezzük el a metszést. Ha viszont edényben tartjuk a citromfát, akkor kisebb a mozgásterünk, a legjobb időszak február és április között van, ekkor ugyanis még nem indultak rohamos fejlődésnek az új hajtások. 

Hogyan kell elvégezni a citromfa metszését? 

Minden egyes metszéssel kapcsolatos cikkemben elmondom, hogy mindig olyan eszközökkel dolgozzatok, ami élesek és tiszták, nincs ez másképpen a citromfa esetében sem! Említettem korábban, hogy a citromfa ágai erősebbek, mint a gyümölcsfáké általában, viszont a kérge vékony és sérülékeny, ezért erre mindenképpen oda kell figyelni metszés során.

hirdetes

Kezdjük a beteg, sérült, elszáradt, elhalt növényi részekkel a metszést, ezt követően vágjuk el a rossz irányba, lefelé, vagy a korona belseje felé, vagy a többit keresztezve nőtt ágakat. Fontos megjegyezni, hogy metszéskor ne távolítsuk el a korona több mint egyharmadát, és a teljesen egészséges ágakat csak nagyon indokolt esetben távolítsuk el! Sok sikert kívánok mindenkinek a citromfa neveléséhez, remélem, hogy cikkemmel tudtam segíteni nektek.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-12-05

Kint is teleltethetjük a Leandert? - Tanácsok és Különféle Megközelítések

Ebben a vitatott témában számos ellentétes vélemény és tanács található, és a következőkben megvizsgáljuk, hogyan befolyásolhatják a kertek sokfélesége, mikroklímák és a leanderek sajátos jellemzői a téli teleltetést.

2023-12-05

Természetes tápanyagok a szobanövények számára: banánhéj, zacc és cukor?

Természetes tápanyagok segítségével, a cukor, kávézacc, zöldségek főzőlevének és banánhéjnak titkait megismerve kertünkben exponenciálisan növelhetjük a növények szépségét

2023-12-06

5 Kihagyhatatlan magyar természeti csoda télre

A hideg hónapokban is érdemes felfedezni a természet varázslatait, és Magyarország bővelkedik olyan természeti csodákban és különlegességekben, amik télen is lenyűgözőek.

2023-12-05

Növények a fürdőszobában: páfrány, aloe vera és orchidea, ne hagyd növény nélkül a fürdőt!

Növényeket a fürdőszobába! Talán nem is gondolnánk, de az olyan növények, mint az orchideák, páfrányok és aloe verák kiválóan érzik magukat a nedves klímájú térben!

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-28

Így készül az eredeti savanyú káposzta – Elárulták a kerecsendiek a titkok

A káposztasavanyítás ősi művészete mélyen gyökerezik a hagyományokban, és Kerecsenden egy különleges, közösségi program keretében kaphatunk betekintést ebbe a gasztrokalandba.

2023-12-04

Rengetegen rohamozzák meg az IKEA-t, ilyen olcsón fenyőhöz máshol nem lehet jutni

IKEA fenyővásár árak 2023-ban kicsit ugyan emelkedtek, de még mindig megéri az IKEA-ban fenyőt vásárolni. Az árak alacsonyak, és még kedvezmények is várnak.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

juhok gyomor- és bélférgessége

okozói a Tricho-strongylidae családba tartozó fonálférgek. A kifejlett férek az oltógyomor... Tovább

8/2006. (X. 20.) MeHVM-PM-FVM együttes rendelet

a strukturális alapok és a Kohéziós Alap felhasználásának általános eljárási... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek Gazdaság gyümölcs gyümölcstermesztés Házi kert kert Növénytermesztés Növényvédelem