Minden, amit egy kertésznek a közönséges cickafark termesztéséről tudnia kell

Termesszünk cickafarkot – Szakértői tanácsok mindenkinek

Szélesi Ferenc - Főkertész, NA
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Cickafark termesztési tanácsok

Közönséges cickafark nevelése magról

A közönséges cickafark többek között magról is nevelhető. Ehhez érdemes 6-8 héttel az utolsó várható fagy előtt elültetni a magokat házon belül. Nedvesítsd be a talajt, majd ültesd el bennük a magokat, ügyelve rá, hogy ne kerüljenek túl mélyre. Helyezd a palántanevelőket egy meleg, napos helyre már a csírázás idejére is. A palánták 2-3 héten belül bújnak majd ki a talajból, szóval légy türelmes velük. Ezt a folyamatot némileg felgyorsíthatod, ha letakarod valamilyen műanyaggal a palántanevelőt, ami megtartja maga alatt a hőt és a nedvességet. Ezt a csírázás után távolítsd el, illetve addig is néhány naponta szellőztesd ki, nehogy bepenészesedjen.

Közönséges cickafark nevelése dugványozással

A közönséges cickafarkat gyakran szétválasztással szokás szaporítani. Ehhez egy legalább 15 cm hosszú, zsenge hajtást kell levágnod egy felnőtt cickafarkról. Ez után az alsó 5 cm-éről el kell távolítanod a leveleket, majd gyökereztető hormonba kell mártanod ezt a részt. Végül el kell ültetned a dugványokat egy jó minőségű virágfölddel feltöltött cserépbe vagy virágládába, amit egy napos helyen kell tarts ezek után. Ügyelj rá, hogy a talaj mindig nyirkos maradjon a dugvány alatt. Három héttel később ellenőrizd, hogy kinőttek-e már a gyökerei úgy, hogy nagyon óvatosan megpróbálod kihúzni a talajból – ha nem enged, akkor már megvannak a gyökerek.

Mikor érdemes a kertbe ültetni a közönséges cickafarkot?

A közönséges cickafarkot tavasszal vagy kora nyáron ajánlott kiültetni a szabadba, amikor már biztos, hogy nem lehet meglepetésfagyokra számítani. Ügyelj rá, hogy ültetéskor alaposan öntözd meg cickafarkaidat, és hogy ezt rendszeresen megismétled az ültetést követő két hétben.

Ültetési távolság

A közönséges cickafarkakat nagyjából 30-60 cm-re érdemes ültetni egymástól.

A közönséges cickafark gondozása

Miután a közönséges cickafark elég éretté válik, hogy kikerüljön a kertbe, nem igényel különösebb gondozást. Persze némi odafigyeléssel biztosíthatod, hogy ezek a díszes növények a lehető legszebb formájukat hozzák portádon.

Öntözés

A közönséges cickafark egy híresen szárazságtűrő növény, aminek hetente nagyjából csak 2,5 centinyi vízre van szüksége, de akár kevesebbel is képes túlélni. Éppen ezért elég csak hetente egyszer megöntözni, de a kifejlettebb példányokért nem kell aggódnod, ha hosszabb ideig sem kapnak vizet.

Trágyázás

Ajánlott egy réteg komposztot szétteríteni cickafarkaid körül minden tavasszal, hogy biztosítsd az évi tápanyag-utánpótlást számukra.

Szétválasztás és az elhalt virágok kezelése

Ajánlott 3-5 évente szétválasztani közönséges cickafarkaidat, hogy megőrizd egészségüket. Ezt megteheted kora tavasszal, vagy ősszel, mielőtt téli álmukba szenderülnének. Ilyenkor érdemes eltávolítani az elhalt száraikat is. Virágai nyár közepén kezdenek elvirágzani, amiket érdemes aktíven eltávolítani a növényekről, hogy újabb, friss virágokat hozhassanak helyettük.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

élőtömeg (testtömeg)

az állat kg-ban meghatározott tömege. Megállapításához különböző mérlegeket... Tovább

Prestige (CSBA 4651-14)

Tavaszi árpa Cél: sörárpa Leírás:A fajta növekedési típusa korai fejlõdési stádiumban... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem