Online tanácsadás
Kérdés:
Kérdést felvető neve: Felügyelő Rendszer
Tisztelt Doktor úr, Doktor nő!
Másfél éves fiú cicámnak egy hónapja magas láza, hasmenése volt. 3 napos injekcióval jobban lett. Étvágya továbbra se volt túl jó, de evett,ivott. Nagyon lefogyott. 10 napja elkezdett dülöngélve járni, egy napra rá már össze is esett. Két nap múlva már a fejét sem tudta megtartani. A tekintete olyan volt, mint aki nem lát és nem is tudja hol van. Az első perctől infúziót és injekciókat kapott egy héten át. Annyit javult, hogy a fejét szépen tartja, tekintete tiszta, szemünkbe néz, hangokra reagál. Eszik, iszik. Felállni egyáltalán nem tud, de lebénulva nincs. Ha a hasánál tartom, még lépeget is, de dülöngél és nem bírja megtartani magát. Egyedül nem tud felállni és már meg sem próbálja. Nem látszik rajta, hogy beteg, nagyokat nyújtózkodik, dorombol, még a cica alomba is bemegy, persze segítséggel. Az orvosunk szerint talán agyödéma, de igazán nem tudja. Sérülés nem volt rajta. Fájdalmai látszólag nincsenek. Ha hozzáérünk, mindent érez, mind a 4 lábán. Most napi negyed szem Metypredet kap. Mit tehetnék a javulása érdekében? Nagyon bízunk benne hogy meggyógyul. Tudom nehéz így látatlanba bármit mondani, de van e rá esély, hogy rendbe jöjjön? Még annyit, hogy a betegsége előtt 2 patkányt fogott, és az alomban, meg az udvaron is a homokot akarja megenni. Nem tudom ennek lehet e köze bármihez, de azért leírtam.
Válaszát előre is nagyon köszönöm
Tisztelettel:
Göndör Erika
Válasz:

Miért dobja le a tűleveleit a karácsonyfám? - 5 mód, amellyel a karácsonyfa egészséges maradhat
Lehet, hogy még csak most állítottad fel a karácsonyfát, de ha már tűleveleket ejt, akkor ott gond lehet. És ha nem ellenőrizzük, azt tapasztalhatjuk, hogy karácsonyra barnás és...

Hogyan öntözzünk karácsonyfát – szakértői tippek kivágott és gyökeres fákhoz
Csodálatos ünnepi lombokra vágysz? Ezzel a tanáccsal meglesz! Bár ha egy igazi karácsonyfát választunk a műfa helyett, mindig szebben néz ki, minden bizonnyal hozzátartozik a...

Ezt tedd, hogy sokáig friss és szép legyen a karácsonyfád!
A hagyomány úgy tartja, hogy egészen vízkeresztig díszítenie kellene a lakást a karácsonyfának. Sajnos azonban azt kell megállapítanunk, hogy kevés fa éli meg vízkeresztet,...

A legújabb trend: gyümölcs és zöldség dekoráció az esküvőkön
Nem tudnánk ennél jobb irányt elképzelni az esküvői dekorációban, mint hogy gyümölcsök és különböző zöldségek váltsák fel a habos masnikat, virágos végteleneket.

Mikor szokás feldíszíteni a karácsonyfát?
Nagyon sokan posztolják már most a képeket a karácsonyfájukról, én csodálkozva nézem a képeket, és nem értem az egészet. Persze, mindenki maga dönti el, mikor állítja fel a...

Alternatív karácsonyfa ötletek - Egyedi ötletek alternatív karácsonyfadíszekhez
A karácsonyfa minden bizonnyal nálatok is az ünnepi díszítés középpontjában szokott elhelyezkedni, de vannak olyan helyzetek, amikor mást használnánk élő fenyő helyett. Ha egy...

Az év legbabonásabb napja: Luca-nap – december 13.
Luca napjához (december 13.) több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év...

A Balaton télen is mesés, ezek a legjobb balatoni programok télen
A Balaton télen sem veszíti el varázsát, és számos izgalmas programmal várja azokat, akik szeretnék felfedezni a tó különleges téli arcát. A hideg évszakokban a Balaton...

7 hangulatos és izgalmas téli program Erdélyben
Erdély, az évszakok váltakozó varázsának otthona, télen különleges atmoszférába burkolózik. A misztikus kávézók és magasba törő kastélyok országában az idő hidegéből...

Készíts kovászt, mutatom, hogyan!
A kovász sokkal egészségesebb, mint az élesztő, és még finomabb is lesz tőle a kenyér és a különféle pékárúk. Megmuatjuk, hogyan és miért készíts kovászt, amivel majd...

Az öt legszebb magyar karácsonyi dal
Közeleg a Karácsony, ezért szeretnénk kedveskedni minden olvasónknak az öt legszebb karácsonyi dal bemutatásával. Legalább egyszer mindenki énekelte ezeket a dalokat,...

A "háztáji" tápok minőségéről
A takarmányozás közismerten az állati eredetű termékek előállításának legkényesebb területe. Az állatok szervezete egyetlen más környezeti hatásra sem válaszol oly hirtelen...