bárányok felnevelése, ápolása, takarmányozása

bárányok felnevelése, ápolása, takarmányozása

hirdetes

a báránynevelés időtartama a születéstől a tejtáplálás (anyatej, ill. tejpótló szoptatás) befejezéséig terjed. Hagyományos és külterjes tartási körülmények között 150—180 napig tarthat. Ebben az esetben a bárányok csecs alól értékesíthetők vágóra, ill. közvetlenül tenyésztésre. Intenzív tartási körülmények esetén 30—40 napra indokolt csökkenteni a szoptatási időt. Minél gyorsabban fejlődik a bárány élete első 20 napja alatt, annál hamarabb nő ki az ún. kritikus korból, amikor a bárány fogékony a különböző báránybetegségek iránt. E kor eléréséig tehát minél gyakoribb és minél bőségesebb szoptatásra kell törekedni. E korban úgy lehet számolni, hogy amennyi a naponta kiszopott tej (v. tejpótló) sza.-a, ugyanannyi napi gyarapodást kell az egészséges báránynak elérnie. Ez fajtától és ivartól függően 200 és 350 g között változhat. Húsznapos kor múltán fokozatosan csökkenteni kell a szopások számát, ezzel lehet és kell kényszeríteni a bárányokat a szilárd takarmány fogyasztására, amely szénából, esetleg szénaszecskából, granulált báránytápból, nyalósóból álljon. Ivóvíz híján csökken a szilárd takarmányok fogyasztása. Mest. nevelést csak olyan bárányoknál célszerű bevezetni, amelyek különben végérvényesen megcsöknének v. elpusztulnának anyjuk alatt. A bárányokat legfeljebb 1—2 napos korban kell a szopókák használatára tanítani, mielőtt bennük a szopási reflex kialakul. A szopókák használatára szoktatás további 2—3 napos fokozottabb figyelmet és gondoskodást követel. Az itatással nevelt bárányokat rozsdamentes acélhuzalból készített, speciális méretre készült battériában célszerű elhelyezni 10—20-as csoportokban. Amikor a bárány eléri v. meghaladja születési testtömegének háromszorosát — 12—14 kg-ot —, törés nélkül el lehet választani. Fiatal, 4—5 hetes bárányokat komplett értékű báránytápokra kell választani, hogy napi fogyasztásuk érje el v. haladja meg a 0,45 kg-ot. Egy bárány választásig 6—8 kg tápot, 1—2 kg szénát fogyaszt el.
hirdetes

címkék:
Kapcsolódó cikkek
barátposzáta madár

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

A barátposzáta az egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb madárfaj, amely valaha létezett. Különleges képességeikkel, egyedi viselkedésükkel és ritkaságukkal kivívják az...

tuja mosás

Tavaszi tuja mosás: 5 fontos lépés a betegségek elkerüléséhez

A tavasz beköszöntével nem csupán a természet ébred új életre, hanem a kertészek is nekilátnak a kerti munkáknak. Ilyenkor kerül sor a növények, többek között a tuják...

kála ültetés tavasszal

Ültessünk kálát tavasszal, és gyönyörködjünk benne őszig!

A kála elegáns virágaival és üde színpompájával igazi dísze lehet kertünknek. A kertészek kedvence nemcsak látványos virágai miatt, de gondozása is viszonylag egyszerű....

gyümölcsfa elfagyása

Honnan tudhatom, ha elfagyott a gyümölcsfám?

Március vége felé járva hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a tavasz nem egyenlő a tél végleges befejeztével. A nappalok melegek és napsütésesek, de az éjszakák és a hajnalok...

Leander szaporítása dugványozással

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

A leandert nagyon sok olvasónk szereti, és ezen én nem csodálkozom, hiszen nagyon szép, én magam is nagyon szeretem, még ha már kertjében is látom, mindig megcsodálom. Épp egy...

Levendula napsütésben

Ezzel a trükkel a levendulád jobban fog illatozni, mint valaha

A levendula a mediterrán vidékek ikonikus növénye, melyet nemcsak gyönyörű lila virágairól, de bódító illatáról is ismerünk. Akár a kertben díszeleg, akár szárítva...

Tényleg nem érdemes nyuszit venni húsvétra?

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál. Most csupán néhány okot mutatunk, amiért...

olasz húsvéti kalács

Készítsd el az olaszok húsvéti kalácsát, a colombat!

A húsvét a megújulás, a tavasz és a család ünnepe. Ilyenkor a finom falatok sem hiányozhatnak az asztalról. Miért ne próbálnánk ki idén az olaszok húsvéti specialitását, a...

Spenótos-tojásos pite recept húsvétra

Húsvétra is tökéletes: Spenótos-tojásos pite RECEPT

Ha valami igazán húsvéti és egyben különleges tojásos ételt szeretnél, akkor ajánlom a spenótos-tojásos pite receptjét. Ez az étel elegánsan mutat az ünnepi asztalon, és a...

parlagfű irtása

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

A parlagfű nem csupán kellemetlen allergiás tüneteket okoz, de komoly anyagi következményekkel is járhat a tulajdonosok számára, akik nem gondoskodnak a növény irtásáról....

Megújul a Budai Arborétum

Közösségi összefogással újul meg a Budai Arborétum

Az egykori Kertészeti Egyetem gyűjteményes kertjében megkezdődött az az önkéntességen alapuló felújítási program, amelynek célja a MATE budai kampuszának otthont adó...

korai tavaszi kerti munka

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A tavasz beköszönte a kertészek számára a vetés szezonját jelenti. A korai vetések kihasználják a hűvösebb időjárást és a nedves talajt, ami elősegíti a magok...