Örökzöldek betegségei – Nézzük, hogyan védekezhetünk ellenük!

hirdetes

Örökzöldek betegségei és az ellenük való védekezési módok

Szélesi Ferenc
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Örökzöldek leggyakoribb betegségei

Örökzöldek betegségei - Ágelhalás

Örökzöldek hajtáselhalását, ág pusztulását egy másik gombás betegség okozza. A hajtáscsúcs és az egyéves ág sárgul. Az egészséges és a beteg rész élesen elválik. A fertőzés ősszel következik be, de csak februárban–márciusban válik láthatóvá a növényeken. A kórokozó a sebzéseken keresztül jut be a növénybe, rovarkártétellel esetleg mechanikai sebzéseken keresztül (célszerű ilyenkor a metszőollót illetve az ágvágót menet közben fertőtleníteni). A kórokozónak a magnézium-, és a mangánhiány is kedvez, ezért célszerű összetett és komplex műtrágyát használni.

Az örökzöldek betegségei – Az örökzöldek rovarkártevői

Tujafúró aranymoly (Tujaaknázó moly) –  A hajtáscsúcs sárgul, barnul és lehullik, pikkelylevelekben parányi hernyók aknáznak. A lepkék rajzása után (nyár eleje, közepe) lerakják tojásaikat, az augusztusban kikelő lárvák pedig befúrják magukat a levélbe. Ha a csúcshajtásokat megvizsgáljuk áteső fényben, és ha áttetsző, akkor meg lehet találnia a lárvát és az ürüléket is. A lepke rossz repülő, ritkán hagyja el azt a növényt, amelyen kifejlődött. A fertőzött részeket azonnal vágjuk le, égessük el.

hirdetes

Pajzstetvek – Kártétele nyomán a hajtások gyengülnek, torzulnak, és végül elhalnak. Nagyon nehéz védekezni ellenük, mert a pajzsuk alá vannak húzódva, és annak védelmében szívogatják a növényt. Tavasszal addig tudunk védekezni ellenük kémiailag, míg az áttelelő lárvák pajzsa ki nem alakul, vagy a nyári rajzás idején.

hirdetes

Takácsatka – Takácsatka kozta fertőzésekkel csak nyáron, száraz melegben találkozhatunk. A levélfonákon pókhálószerű szövedékben él. A leveleken szívogatásuktól fehéres-sárgás pontok láthatók. 

Örökzöldek betegségei - Javasolt szerek a védekezésre

  • Szabad forgalmú szerek:  Bordói lé nano, Bordói lé nano+S(lemosás), Sanmite (atka), Dithane M45 (gomba)
  • Engedélyhez kötöttek (II.kat.): Antracol, Cercobin, Ortus. Remélem, hogy tudtam segíteni nektek az örökzöldek betegségeink megismerésében, védekezzetek eredményesen ellenük! 
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-27

A pampafű téliesítése - így készítsd fel a pampafüvet télre

Ahhoz, hogy a pampafű hosszú éveken át gyönyörű maradjon, elengedhetetlen a megfelelő gondozás, különösen a téliesítés terén. Mutatjuk a téliesítés lépéseit!

2023-11-30

Ezt a fűszert teszem télen az orchideára, hogy rengeteg virágja maradjon

Ebben a cikkben megismerhetjük, hogyan segíthet a fokhagymás oldat az orchideák virágzásának serkentésében, és hogyan válik ez a növény egyedülálló hasznosságú kertészeti eszközzé.

2023-12-05

Természetes tápanyagok a szobanövények számára: banánhéj, zacc és cukor?

Természetes tápanyagok segítségével, a cukor, kávézacc, zöldségek főzőlevének és banánhéjnak titkait megismerve kertünkben exponenciálisan növelhetjük a növények szépségét

2023-12-05

Növények a fürdőszobában: páfrány, aloe vera és orchidea, ne hagyd növény nélkül a fürdőt!

Növényeket a fürdőszobába! Talán nem is gondolnánk, de az olyan növények, mint az orchideák, páfrányok és aloe verák kiválóan érzik magukat a nedves klímájú térben!

2023-11-30

A nagymamámtól tanultam ezt a leander teleltetési technikát – Mióta így csinálom minden nyáron ontja a virágot

A nagymama leander teleltetési technikája kiváló eredményekkel szolgál, és nemcsak a növények életében, hanem a családunk kertjének szépségében is látható.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Mátészalkai Földhivatal

Földhivatal Földhivatal Cím: Mátészalka Kölcsey u. 2. 4700 Magyarország Tovább

lúd (Anser anser domesticus)

a lúdfélék (Anseridae) családjába tartozó faj; mai fajtái a világ különböző részein... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem