Az uborkatermesztés növényvédelmi buktatói

Az uborkatermesztés növényvédelmi buktatói

Lévay László, SFV, NA
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

uborkatermesztés

Az egyik legveszélyesebb levélbetegség az UBORKA PERONOSZPÓRA, melynek tűrésében nagy különbségek vannak egyes fajták között.

Tünetei az uborka betegségnek

A levélen 5-10 mm-es sárgászöld, szögletes ún. olajfoltok jelentkeznek, a levél fonákján pedig erősen párás körülmények között szürkés bevonat jelentkezik. Száraz időjárásban a szürke bevonat alig látható. Mivel a betegség szaporító képletei az időjárási frontokkal nagy távolságokra eljutnak, így a fertőzés lehetősége bármikor fennáll. A levélfelület több mint 3-4 órán át nedves, vizes marad és a hőmérséklet 14-23 oC között mozog, veszélyhelyzet állhat fenn. Magasabb hőmérsékleten 2-3 óra hosszan nedves levél is elegendő a fertőzéshez.

Védekezés

Egyik legfontosabb eleme a védekezésnek, a nedvességgel fedettség csökkentése. Ezt csepegtető öntözéssel, az esőztető öntözés csak napközbeni alkalmazásával, valamint a sorok széliránnyal egyező irányba ültetésével lehetséges. A vegyi védekezésben a megelőző, a betegség megjelenése előtti következetes permetezés a legeredményesebb. Csapadékos időben 2-4 naponkénti permetezés is indokolt lehet. Ha a tüneteket már észlelték, akkor legalább 2-3 alkalommal, 3 napos időközönként felszívódó szerrel állítható meg a betegség. Szedésben lévő állománynál a várakozási idő nélküli citromsavas-bórkősavas lombtrágyákkal csökkenthető a védekezések száma, illetve növelhető a gombaölő szerek hatékonysága.

A talajból fertőző baktérium okozza a BAKTÉRIUMOS SZÖGLETES LEVÉLFOLTOSSÁGOT. Ha több éve azonos területen van az uborka, a talajban a kórokozók jelenléte szinte biztosra vehető, és heves esőzés, esőztető vagy tömlős öntözés során verődik a levelekre. A baktérium az uborkát már szikleveles korban is megtámadhatja.

Tünetei:

A sziklevélen 1-2 mm-es, barna színű foltot okoz, majd az egész szikleveleket is elpusztíthatja. Később a lomblevélen a kezdeti tünetek hasonlítanak a peronoszpóra okozta szögletes foltokra, de előrehaladottabb állapotban a szögletes foltok megszáradnak és kitörnek, a levelek lyukacsossá válnak, ami alapján biztosan azonosítható a betegség. A foltok felületén nedves időjárásban fénylő baktériumos nyálka cseppek jelennek meg. Ezekről a kórokozó az ápolási, szedési munkák során kézzel átvihető a még egészséges levelekre, ezért lehetőleg nedves, harmatos állományban (a hajnali és későesti órákban) nem szabad munkát végezni, az uborkában.

Védekezés:

Vegyszeres védekezés réztartalmú, és rézoleát hatóanyagú szerekkel lehetséges, ha a kezelés még a megbetegedés előtti időszakban, megelőzésképpen végezzük. A terjedés megakadályozása érdekében, esős időben már a szikleveles növényeket is célszerű 1-2 alkalommal réztartalmú, vagy rézoleát hatóanyagú szerrel permetezni.

 

Forrás: agrárágazat

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

adóreform

a gazd.-irányítási rendszer továbbfejlesztésének eszköze, a gazd.-politikai törekvésekkel... Tovább

ragadozó gombák

mintegy 7O fajhoz tartozó, parányi gombák, a —>fonálférgek természetes ellenségei.... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem