Hogyan gondozd, hogyan metszd tavaszi aranyvessződ? Most mindent megtudhatsz róla.

hirdetes

Érdemes elvégezni az aranyvessző metszését – Itt a teljes útmutató

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Minden, ami aranyvessző

Az aranyvessző gondozása

Mint már említettem, az aranyvessző eléggé igénytelen növény, ebből adódón a gyenge, tápanyagban szegény talajon is jól fejlődik. Érdemes tudni az aranyvesszőről, hogy saját maga is szétszórja a magjait, tehát nagyon könnyen szaporodik (ott is, ahol nem szeretnénk). Humuszban gazdag talajon gyorsan terjed, fajtaválasztásánál érdemes a nemesített változatokat előnyben részesíteni, mivel azok nem annyira invazívak, mint a vadon előforduló alapfajok. Betegségekkel szemben is ellenálló, csak nagyon ritkán támadja meg lisztharmat, ezen kívül viszont semmire sem érzékeny. 

Az aranyvessző metszése

Sajnos eljön az az időszak, amikor az aranyvessző már nem a régi – egyre kevesebb virágot hoz, és nagyon hamar el is virágzik. Ha ezt tapasztaljuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy eljött a fiatalítás, vagyis az alapos visszametszés ideje! Erre tavasszal kell sort kerítenünk, de mindenképpen várjuk meg a virágzást – a legjobb időpont a metszésre közvetlenül virágzás után van. Ha ekkor végezzük el a fiatalítást, akkor az aranyvesszőnk még abban az évben új, rügyekkel berakott hajtásokat fog fejleszteni (őszi metszés esetén a friss hajtásokon kialakuló rügyek könnyedén elfagyhatnak).

hirdetes

Hogyan végezzük el az aranyvessző metszését? 

A metszés során ügyeljünk arra, hogy az idősebb, elágazó ágak vissza legyenek vágva, lehetőség szerint egy rügyre. A túlnyúló, valamint az elvékonyodó ágakat is vissza lehet metszeni egész nyugodtan. Én ezt a metszést el szoktam végezni egy-két évente, ha viszont valaki már hosszú ideje nem tette ezt meg, akkor érdemes radikálist metszést alkalmazni.

hirdetes

Ez annyit jelent, hogy nagyon vissza kell vágnunk a hajtásokat, nem szabad tétováznunk, néhány erősebb ág kivételével az összes hajtást, ágat vissza kell vágnunk a talaj közelében. A következő évben se sajnáljuk a növényt, a gyengécske hajtásokat ismét vágjuk vissza. Ezzel elérhetjük, hogy az aranyvesszőt újra kompakt, erőteljes állapotba hozzuk, gazdagon elágazó lesz és hamarosan óriási virághozammal fogja meghálálni a gondoskodást.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-18

Népszerű világsztár bor hódít Magyarországon: Ez a bor lett a magyarok kedvence 2023-ban

Világszerte is népszerűségnek örvend a frissessége, az illat- és ízvilága, valamint az ételekkel való kiváló harmonizálása mind hozzájárultak elterjedéséhez.

2023-09-19

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti mulatságok

2023-09-21

A tökéletes sütőtök 5 titka: így lesz kívül roppanós, belül puha

Ebben a cikkben megosztjuk azt az 5 titkot, amiktől te is tökéletes sütőtököt tudsz sütni. Kívül karamellizált, belül ízes és puha lesz a sütőtök, ha így csinálod.

2023-09-21

Vesd el szeptemberben a sóskát, spenótot: tavasszal már ehetsz is belőlük!

Ha már tavasszal a kertedből szeretnéd szedni a friss és zamatos sóska és spenót leveleket, akkor szeptemberben ideje elvetned, mutatom, hogyan fogj neki te is!

További cikkek ebben a témában