Tavaszi virágok – ezek biztosan a Te kertedet is színesebbé fogják tenni

TK, NA

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A tavasz nem csak a melegebb napsugarak visszatértét jelentik, hanem egyben a természet felébredését is – amely szép nyugodtan történik majd meg a maga szépségével. Ebben azidőszakban kezdenek majd el az első virágok megjelenni, melyek nem csak színt visznek a kertedbe, de biztos vagyok benne, hogy a napjaidat is fel fogják dobni! Lássunk tehát róluk egy rövid listát.

Liliomfa


A liliomfa virágzása nem csak egész tavasszal tart, de a nyár folyamán is jelentős. Örökzöld lombozata mellett rendkívül illatos virágai jellemzik. Ezek többfélék is lehetnek – fehérek, rózsaszínek, sárgák, lilásak. Amellett, hogy kertedet megkoronázzák szépségükkel, virágcsokrokban is remekül fognak majd mutatni. A liliomfának a legtöbb talajtípus megfelel, bár inkább a lágyabb, savasabb földet kedveli. Igyekezz őt széltől, illetve naptól védett helyen nevelni.


Nefelejcs


A nefelejcs egy a tavasz jellegzetes, évelő növénye. Mindenhol nő – sziklakertekben, hegységekben vagy réteken. Gyengéd kék színével mindenkit el fog csábítani. Neki a liliomfával ellentétben nagyobb szüksége van a közvetlen napfényre, így igyekezz fényes helyen nevelni. Általában májustól októberig virágoznak.


Tulipán


Ha valakinek a tavaszi virágokat említjük, biztosak lehetünk benne, hogy a tulipán fog az elsők között eszébe jutni az illetőnek. Ez a virághagymás virág jelenik meg legkorábban kertünkben.


Aranyfa vagy aranycserje


A tavasz első napjain ez a cserje színes virágzással fog megajándékozni. Nagymértékben képes ellenállni a hidegnek, és minden talajtípushoz képes alkalmazkodni. Ha ez nem lenne elég, akkor rendkívül gyorsan képes fejlődni, illetve csokrokban is remekül néz ki.


Nárcisz


Ez a növény szintén az egyik leghíresebb tavaszi virágunk – az újjászületést jelképezi. Általában március, április környékén virágzik, a tavasz elején, illetve a tél végi időszakban. Színükben lehetnek eltérések – vannak fehérek, sárgák, rózsaszínesek, narancssárgák. 


Jácint


A jácintok többfélék lehetnek, de mindenképpen jellegzetes illatukról ismerhetjük fel őket.


Százszorszép


A kis százszorszép vidám, színes virágával jelzi a tavasz megérkeztét – ezek lehetnek pirosak, rózsaszínek, fehérek, vagy sárgák. Elsősorban vadvirág, hiszen minden körülményhez rendkívül gyorsan képes alkalmazkodni.
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-07

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben az uborka termesztésénél

Ezeket az uborkatermesztési hibákat a legtöbben elkövetik, ezért összegyűjtöttük nektek, hogy ti már ne kövessétek el, nézzük, miket rontanak el nagyon sokan!

2024-05-07

Miért használok faforgácsot a kertben kertészként?

Mire jó a faforgács a kertben? Számos remek dologban tud hatékonyan segíteni és kijelenthetjük, hogy egy kertbaraát legnagyobb segítsége, mutatom miért!

2024-05-07

Ásás mentes ágyások készítése egy kertész tanácsaival

Tanuld meg te is, hogyan kell ásás mentes ágyásokat készítened a kertben, minimális erőfeszítéssel, ráadásul még a bolygónak is jót teszel ezzel a munkával.

2024-05-04

Borsó a kertben: tippek a sikeres borsó termesztéshez

Borsó termesztési tippek egy kertésztől: így nevelj borsót a kertedben, hogy az asztalodon mindig friss és zsenge zöldség legyen, kövesd tippjeinket te is!

2024-05-07

Sárgarépa termesztés lépésről lépésre - a tökéletes csírázástól a bőséges betakarításig

Elhoztam nektek egy átfogó sárgarépa termesztés útmutatót, ami nagy segítség lehet lépésről-lépésre elmagyarázva ennek az isteni zöldségnek a termesztéséhez!

2024-05-02

Egy nagyon különleges virág: A lampionvirág ültetése, és gondozása

Vannak, akik hólyagcseresznyeként vagy ördöglámpásként ismerik. Különlegességét a termést körülvevő élénknarancssárga burka adja. Optimális májusban ültetni.

2024-05-02

Most kell elültetned ezt az ízletes zöldséget: Padlizsán ültetés lépései

A padlizsán egyre népszerűbb hazánkban is, ami nem is véletlen, hiszen megannyi étel remek alapanyaga. Mikor és hogyan kell a padlizsánt elültetni?

2024-05-02

Ilyen előnyei vannak a virágoknak, a zöldfelületeknek

A növények képesek elnyelni a levegőben lévő szennyeződéseket, mint például a nitrogén-dioxidot és a kén-dioxidot, valamint a por részecskéket, és még...

További cikkek ebben a témában
dísznövény kert Kertészet

Tovább a Lexikonhoz

talajoldat

a ->talaj cseppfolyós eleme (folyadékfázisa), amely a talajpórusokban található. Oldott... Tovább

borsókakór (ciszticerkózis, cysticercosis)

egyes galandférgek lárvaformájának, a borsókának (ciszticerkusznak) a köztigazdában való... Tovább

Tovább a lexikonra