Az idén harmadszor életre hívott Beporzók Napja kiváló lehetőséget teremt annak áttekintésére, hogy mit tehetünk védelmük érdekében, mind lokálisan, mind globálisan. A legfrissebb előrejelzések szerint 2050-re bolygónk lakossága meghaladja majd a 9 milliárd főt, amely a növekvő élelmiszerigényekkel egyre nagyobb terhet ró a mezőgazdaságra.

A megnövekedett igények miatt egyre több területet vonnak intenzív művelés alá, az iparszerű mezőgazdaságban használatos műtrágyák és növényvédőszerek térhódítása pedig sok esetben fenyegetést jelent az élővilágra, és ezáltal a beporzó rovarokra is. Pedig a legtöbb virágos növény megporzását nemcsak a mezőgazdasági kultúrákban, de a természetközeli élőhelyeken is ezek a rovarok végzik, összességében pedig az emberiség élelmének 30-35 százaléka függ munkájuk sikerétől.

Az Európában termesztett 264 haszonnövénynek például 84 százalékát porozzák be, emellett pedig több mint 4 000 olyan zöldségféle van, amit a méheknek köszönhetünk. Nélkülük tehát a termények beporzásának egyharmadát kellene kézi erővel vagy valamilyen modern technológia – például beporzó drón – alkalmazásával elvégezni.

Ahogyan arra a március 10-i Beporzók napja is rávilágít, a hosszú távú megoldást a mezőgazdaság fenntarthatóbbá tétele jelenthetné, mely többek között a növényvédő szerek használatának csökkentése, a méhtartás körülményeinek javítása, illetve vadvirágokkal borított szegélyek létesítése révén valósulhat meg.

De vajon melyik gazdálkodási forma esetén lehet a legnagyobb a beporzó közösségek diverzitása és egyedszáma? A természetes élőhelyek sokszínűségét és rugalmasságát utánzó permakultúrás gazdaság, a helyi körülményekre építő, ám a tápanyagok pótlásához szerves trágyát és ásványi anyagokat használó biogazdálkodás, vagy a nagyüzemi és intenzív mezőgazdasági módszerekre építő konvencionális gazdaság esetén? Érdekes kérdések, a következő oldalon folytatom, érdemes lapoznia mindenkinek egyet!