Szociális földprogram: megötszörözték a termelt értéket

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Több mint kilencezer személyt vontak be a dél-dunántúli régióban az önkormányzatok az Út a munkához elnevezésű programba. Erre a jelentős eredményre is felhívta a figyelmet dr. Brebán Valéria a regionális munkaügyi központ vezetője a szerdai kistérségi fórumon

A szociális földprogram révén nemcsak a helyi étkeztetés alapanyaga, avagy a tüzelő teremthető elő, de sikeresen enyhíthető a foglalkoztatási gond, a szociális feszültség is - húzta alá dr. Brebán Valéria, a regionális munkaügyi központ főigazgatója a tegnapi udvari tanácskozáson. Hozzátette, mindemellett kibontakozhat a települések között egy olyan árucsere, mely valamennyi félnek hasznot hajt.

- Erre az önkormányzatok összefogásával tovább erősíthető programra szükség van és lesz a jövőben is, amikor csökken a költségvetéstől várható támogatás - utalt egy lényeges szempontra a főigazgató.
A rendezvényen Szűcs Erika, az Út a munkához program miniszteri biztosa nyugtázta azokat a jogszabály-módosítási javaslatokat, melyek a résztvevőktől - meghívott települési polgármesterektől - származtak.
Peszt Attila, Udvari polgármestere, mint házigazda több olyan előírást is említett, melyek véleménye szerint megérettek a változtatásra. Így például elmondta, hogy a saját termények, elsősorban zöldségfélék önkormányzati konyhai felhasználása elég nehézkes, csak különböző engedélyeztetések után lehetséges.
Szűcs Erika ígéretet tett arra, figyelembe veszi a javaslatokat: egyébként éppen a következő hónapban, októberben várható a jogszabálymódosítási munka.
Az előadások, hozzászólások után a meghívottak helyszíni bejáráson tanulmányozták, hogy mi is az udvari siker titka. Megnézték a csepegtető rendszerrel ellátott paprika ültetvényt, a hideg időben kemencével fűthető fóliasátrat és a zöldség savanyító-helyiséget.
- Induláskor, azaz 2006-ban mindössze két földterületünk volt - tekintett vissza a kezdetekre Peszt Attila. - Jelenleg 23 földterületen gazdálkodunk, és ez a szám a jövőben várhatóan tovább fog növekedni. Önmagáért beszél, hogy az első évben 925 ezer forint értéket termeltünk, most pedig ugyanez az érték meghaladja az ötmillió forintot.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Tovább a Lexikonhoz

hipotóniás oldat (hipoozmotikus oldat)

olyan oldat, amelynek ozmózisos nyomása egy másik oldat ozmózisos nyomásához viszonyítva... Tovább

csírázóképesség

a csíranövény fejl.-e a csíraérettség és a csírázás külső feltételeinek (hő, levegő,... Tovább

Tovább a lexikonra