Őszi munkák a kiskertben

xy, ZH, NA

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Itt az ideje lassan előkészítenünk kertünket a tavaszra, illetve széppé varázsolni az őszi időszakra. Fontos elvégezni a tavak téliesítését, gyepünk rendbe tételét, illetve létrehozhatunk virágágyásokat, kétnyári növények ültetésével.

Zöldségek betakarítása ősszel

Gyakran előfordulhat, hogy bizonyos zöldségekből, gyümölcsökből többet termelünk, mint amennyit el tudunk fogyasztani, ezért érdemes kialakítanunk tároló helyeket.

Tároló helynek alkalmas lehet a pince vagy a kertben kialakított, földdel fedett helyiség is. Mindkét esetben fontos, hogy megfelelően tiszta, szellőztethető, fagymentes, sötét és hűvös legyen. A ládákat minden esetben tisztítsuk meg, majd szárítsuk meg.

A tárolókban elkülönítve raktározhatunk almát, burgonyát, körtét.
Mielőtt a tárolóba helyezzük a zöldségeket, válogassuk át, a sérült, beteg terményt frissen fogyasszuk el, a nagyon betegeket helyezzük a komposztálóba.
A betakarítás után végezzünk totális gyomirtást a területen, hogy tavasszal kevesebb gyommag kerüljön elő, így tisztább területen kezdhetjük el újra a termesztést.


Totális gyomirtásra alkalmas szerek: Glialka, Gladiátor, Kapazin

Növények ültetése ősszel

Az évelő növényeket November közepéig, enyhébb fagyokig telepíthetjük.
A kétnyári virágok rengetegen kedvelik, mivel kevés olyan szabadtéri virág van amelyik ősszel bontja szirmait, majd télen pihen és tavasszal még intenzívebb virágzásba kezd. A legkedveltebb és legismertebbek az árvácska és a százszorszép.
Ültetés előtt készítsük elő a talajt megfelelően, majd helyezzük a palántákat vagy magokat az ágyásba, illetve balkonládába.
A szabadban tárolt szobanövényeket lassan bevihetjük a lakásba, védve az enyhébb fagyoktól. Mossuk le alaposan a növényeket, cserepeket, ha szükséges végezzük el az átültetésüket majd vigyük bel a lakásba.

Növényvédelmi teendők ősszel

Szeptember- Október hónapban lehetőségünk nyílik megalapozni a következő évi növény egészségügyi helyzetét. Végezzünk lemosó permetezést gyümölcsfáinkon, szőlő lugasunkon. Ezzel védekezhetünk pl. az almatermésűek tűzelhalása, a baktériumos eredetű ágelhalások, a körte ventúriás varasodása ellen.
Lemosó permetezésre alkalmas szerek: Vegesol eReS, Vektafid-S, Bordói lé Neo SC
Mivel a gyümölcsfákat rendszeresen veszélyeztető károsítók jelentős része a gallyakon, leveleken áttelel, ezért a lehullott, elszáradt részeket égessük el.

Gyepápolás ősszel

Mindenki számára nagyon fontos a dús, üde, zöld pázsit létrehozása és fenntartása a kiskertben. Elengedhetetlen ősszel gyepünk szellőztetése, megtisztítása. A szellőztetést érdemes az utolsó nyírás után elvégeznünk, keresztbe-hosszába is. Ha ezzel végeztünk, gereblyézzük át a területet, így megszabadulunk teljesen az elszáradt növényi részektől. Ezután trágyázzuk pázsitunkat szarvasmarhatrágyával, műtrágyával vagy külön erre a célra használható gyeptrágyával.

Tó téliesítése az őszi-téli hónapokban

A vízinövényeket teleltessük át dézsákban elhelyezve, agymentes helyen. Ezután szedjük ki a tóból az elhalt növényi részeket, lehullott leveleket. A szűrőket, csöveket víztelenítsük. A 1.5 méternél mélyebb tavakban a halak már áttelelnek, de amikor a tó vize befagy, vágjunk léket a jégrétegbe, így javul az oxigén ellátás.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-04-22

Magvetés gond nélkül: fedezd fel a titkos trükköt a tökéletes magvetéshez

Vessünk magot egyszerűbben, mint valaha! Mutatom a magvetés egyik könnyítését, a földkocka készítő csodás lehetőségét, használd te is bátran, segítek tippekkel!

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2024-02-03

Ez a mezőgazdaság új jövője: a drónos permetezés 7 nagyszerű előnye

Haladni kell a korral, a mezőgazdaságban pedig még inkább, szakértőnk elhozta nektek a drónos permetezés 7 nagyszerű előnyét.

2024-05-02

Itt vannak a legjobb tippek a tökéletes zeller termesztéséhez egy kertésztől

Elhoztuk nektek a legjobb zeller termesztési tippeket, egy kertész tanácsaival, aki elmondja nektek most, hogyan szokta termeszteni tökéletesen a zellert!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

További cikkek ebben a témában
Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem

Tovább a Lexikonhoz

hallgatózás

->diagnosztikai vizsgáló eljárás, amely főként a has- és mellüregben keletkezett... Tovább

máj

a gerincesek legnagyobb, változó alakú, sokrétű funkciót ellátó, barnásvörös, lebenyekre... Tovább

Tovább a lexikonra