Ki ne hallott volna már a Magyarországon őshonos, törvényileg védett mangalicáról? Manapság öt fajtáját különböztetjük meg. 1973 óta, 40 éve védetté nyilvánították, azóta világhírűvé vált. Ebben a cikkben bemutatjuk a jellemzőit, történetét.
Mangalica Története
A törökök kiűzése után az egykori hódoltsági területen rendkívül kevés sertés maradt, hiszen a törökök vallási okokból nem fogyasztottak sertéshúst. Elsősorban a tenyésztés a Felföldre és az erdélyi területekre korlátozódott, de vannak olyan adatok 1750-ből, melyek szerint az Alföldről is hajtottak fel állatokat a soproni sertésvásárra. Egy idő után megnőtt a kereslet, és a kereskedők eljutottak Horvátországba is. Az onnan származó sertések kedveltebbek voltak a bakonyi sertésnél, mivel több zsírt adtak és húsuk is jobb ízű volt.
A mangalica a korábban őshonos bakonyi és Szalontai fajták, a birtokosok által beszerzett "mangalitza" és a vaddisznó keveredéséből jött létre. Elterjedését jelentősen elősegítette, hogy külterjesen tartható, igénytelen fajta, mely a vaddisznó sok tulajdonságát megőrizte. A lakosság körében egyre népszerűbb lett, a bakonyi sertés az 1840-es évek közepére teljesen eltűnt.
A mangalica néhány nemzedék alatt annyira alkalmazkodott az alföldi viszonyokhoz, hogy igazi magyar fajtává vált. Amennyiben néhány példány elkerült innen, az idegen környezetben az utódokban jelentős eltérések alakultak ki. A mangalica jelentőségét jelzi, hogy Győrben és Kőbányán hizlalótelepeket hoztak létre. A kőbányai telep éves forgalma 1870 és 1894 között átlagosan 600 000 sertés körül volt. Ám ekkor már a gazdasági környezet változásnak indult. Az erdőket, amelyek makkoltatásra alkalmasak voltak, kiirtották, a legelőket felszántották. Csökkent a zsírsertések iránti kereslet, viszont nőtt a hússertés iránti érdeklődés. Megjelentek a nyugati fajták, amelyek már nem külterjes, hanem belterjes gondozási módot kívántak.
A legnagyobb csapás a fajtára az 1895-ben kitört sertéspestis volt, amely 20 évig tartott, és 4,5 millió sertés pusztulását okozta. Az elhullott állatok 95%-a mangalica volt. Ezután többé nem tudta visszaszerezni piaci pozícióit, állományának mérete egyre csökkent. A második világháború után létrehozták a Magyar Állattenyésztő Szervezetek Országos Szövetségét, ezután a mangalicák száma megnőtt, de nem érte el a háború előtti, 30 ezres állományt. 1973-ban védetté nyilvánították, majd 1974-től állami támogatás mellett folyt a tenyésztése. Ma már a mangalica nem veszélyeztetett, ebben hatalmas szerepe van nemzetközi sikerének is, jó minőségű húsa az alapja például a világhírű spanyol serrano sonkának. A következő oldalon még több érdekességet találhatsz!
Szőke mangalica
A leggyakoribb változata, jól hasznosítja a táplálékot, kül-, és belterjes tartásra egyaránt alkalmas. Zsír- és hústermelésre is bevált. Sok változata ismert, hiszen a fajtára hatott a táplálék, a tartás sokfélesége. Feje formás, inkább kicsi, fülei nagyok, sokszor a szemeket is eltakarják. Nyaka izmos, törzse hosszú, mellkasa mély, dongás, háta egyenes, lábai rövidek, finom csontúak, erősek, nagy sonkát adnak. Bőre palaszürke, szőre világosabb vagy sötétebb árnyalatú, szőke, selymesen fényes és göndör.
Vörös mangalica
A szőke mangalica és a göndör szőrű Szalontai sertés keveredéséből jött létre, valamivel nagyobb súlyú és szaporább a szőkénél.
Fekete mangalica
Az ország déli részén volt jelentős. A szerémségi fekete sertés és a szőke mangalica kereszteződéséből jött létre, jobb ellenálló képességű, de gyengébb termelési tulajdonságú volt, mint a szőke változat. A 20. század elején kipusztult. Palaszürke vagy fekete, nagy testű sertésfajta volt, gyér sörtékkel.
Fecske hasú mangalica
A szőke és a fekete mangalica kereszteződéséből jött létre, hasa szőke, háta fekete. Kisebb termetű, de szaporább, mint a szőke változat.
Vadas mangalica
Igen ritka változat, elsősorban hegyvidékeken volt jellemző, valószínűleg a szőke mangalica és a vaddisznó véletlen kereszteződéséből jött létre.
Forrás: Wikipédia
