A támogatott szőlőkivágás vége

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Idén támogatják utoljára a szőlőkivágást. Eddig háromezer-háromszáz engedélyt adott ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, megkezdték a szőlőkivágási támogatások kifizetését is. A vágásra ítélt terület nagysága mintegy kétezer hektár, az unió hektáronként egymillió forinttal, és szőlőtelepítési joggal "jutalmazza" a kivágást.
"A kivágásra engedélyezett területnagyság ebben a borpiaci évben kettőezer hektár, ami a megelőző borpiaci évre jóváhagyott ezerkétszáz hektáros területnagysággal együtt sem éri el a 2008. augusztus 1. és 2011. július 31. között támogatással kivágható 6821 hektáros maximális területnagyság felét" - mondja Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke. A szőlőültetvények támogatott kivágása a 2010/2011.-es borpiaci évben igényelhető utoljára. A 2004. május 1. és 2008. július 31. között, engedéllyel végzett ültetvénykivágás alapján keletkezett jog a kivágást követő nyolcadik borpiaci év végéig, a 2008. augusztus 1. után engedéllyel végzett ültetvénykivágás alapján keletkezett jog pedig - ideértve az utolsó borpiaci évben keletkező jogokat is - 2015. december 31-ig érvényes, addig használható fel.

Már csak ebben az évben támogatják a szőlőkivágást

A szőlőkivágási támogatások első hulláma alatt (1996-2004) keletkezett, tízezer hektárra szóló szőlőtelepítési jogok közül eddig több mint ötezer hektárról nem rendelkeztek a gazdálkodók. "Ha a termelők nem lépnek, akkor a szőlőtelepítési jog visszaszáll az államra, és a telepítési jogtartalékból augusztus elseje után vásárolni is lehet majd" - emlékeztet Soproni Horváth Lajos. A telepítési jogot, mint mezőgazdasági vagyoni értékű jogot a jogtulajdonos értékesítheti, a telepítési jogtartalékban lévőket viszont az MVH már csak az erre vonatkozó jogszabály (86/2009. VII. 17.) FVM rendelet) szerinti áron adhatja el. A rendelkezés értelmében "a kiadott újratelepítési jogért fizetendő ellenérték egységösszege hektáronként legalább húszezer forint, de nem haladhatja meg a százötvenezer forintot."

"Szőlőt a termelő csak telepítési engedély birtokában telepíthet, ez az engedély nem jár kötelezettségekkel. Ha a termelő helyzete nem teszi lehetővé a telepítést, úgy nem kell elvégeznie, csupán a talaj védelmére vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően kell művelnie a földet. Az engedély érvényességi idején belül élhet jogával, hogy a telepítést elvégezze. Az újratelepítési jogot bárhol az országban felhasználhatja szőlőültetvény telepítésére alkalmas területen, vagy olyan termelő részére értékesítheti, aki telepítéshez kívánja felhasználni" - részletezi a sajtófőnök. Telepítési engedélyt az MVH csak akkor adhat a kérelmezőnek, ha az rendelkezik annyi újratelepítési joggal, amekkora ültetvényt telepíteni kíván. Engedély nélkül tilos szőlőt telepíteni, így újratelepítési jog nélkül a telepítés nem lehetséges.

Forrás: EU-info


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Tovább a Lexikonhoz

Hajdúböszörményi Földhivatal

Földhivatal Földhivatal Cím: Hajdúböszörmény Bocskai tér 2. 4220 Magyarország Tovább

sejtalkotók (sejtorganellumok, sejtszervecskék)

a ->sejtben végbemenő biokém. reakciók színterei. Szerkezeti felépítésük leremti meg a... Tovább

Tovább a lexikonra