A kiesések számának csökkentésével ez szintén elérhető, mivel a kevesebb kiesés pótlására kevesebb növendék szükséges, így a többi értékesíthető

Hirdetés

A tranzíciós időszak takarmányozása

Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

A jövedelmező tejtermelés alapvető feltétele, hogy a bevételek maximalizálása mellett a kiadásokat és a veszteségeket is a lehető legjobban mérsékelni kell. Különösen igaz ez a nagy termelésű állományokra, ahol további nagy javítási potenciál van a kiesések számának csökkentésében. A genetikai és tartástechnológiai fejlesztéseknek köszönhetően a hazai telepek egyre nagyobb része európai viszonylatban is a mezőny első feléhez tartozik.
A magas tejtermeléssel párhuzamosan viszont számottevően romlott az állományok reprodukciós képessége

Tejtermelés


A magas tejtermeléssel párhuzamosan viszont számottevően romlott az állományok reprodukciós képessége, valamint indokolatlanul magas a kiesések aránya. A hazai 2,1-2,2-es átlag laktációk száma nagyon alacsony, ugyanakkor a két ellés közti idő sok esetben a 440-450 napot is meghaladja. Ha egy üzem 70%-os produktivitása mellett a kiesés 35%-os, akkor alacsony növendékkieséssel is veszélybe kerülhet a létszám fenntartása. Ebben az esetben a felnevelt növendékek mindegyike termelésbe kell, hogy kerüljön, így lehetetlenné válik a tervszerű szelekció. Ugyanez érvényes a tehenekre is: a bekerülő növendékek csak a kényszerű selejtezést pótolják, így elveszik a tervszerű selejtezés (technológiai okok, nem megfelelő küllemi tulajdonságok, stb.) lehetősége. Ez hosszú távon problémát okozhat, mivel így nehezebbé válik a genetikai előrehaladás (mindig a jobb termelésű egyedek esnek ki először, a gyengébb tulajdonságúak tovább maradnak...) és gazdaságilag is előnytelen.

 

Gazdaságos termelés


A gazdaságosabb termelés érdekében mind a szaporodásbiológia javítása, mind a kényszerű selejtezések számának csökkentése rövidtávon kifizetődő beavatkozás. A jelenlegi magas tenyészállat árak miatt nagy bevétel-kiegészítésre számíthat az az üzem, aki jó szaporodásbiológiával rendelkezik, és a létszám feletti vemhes üszőket értékesíteni tudja. A kiesések számának csökkentésével ez szintén elérhető, mivel a kevesebb kiesés pótlására kevesebb növendék szükséges, így a többi értékesíthető. A szaporodásbiológia javításához csökkenteni kell a két ellés közt eltelt időt, így adott évben több szaporulat nyerhető ugyanattól az állománytól. A tapasztalatok alapján a hazai üzemek nagy többsége elfogadható termékenyítési indexekkel dolgozik, a szerviz-periódus megnyúlását inkább a túl késői első termékenyítés okozza. Ennek csökkentésével a két ellés között eltelt idő hossza is csökkenthető. A kényszerű selejtezések nagy része (60-70%) a laktáció első 100 napjában van, ami végső soron logikus is, hiszen az állat szervezete itt van leginkább igénybe véve, itt a legintenzívebbek az anyagcsere-folyamatok. Így tehát a két javítandó terület végső soron ugyan az: az elléselőkészítés kezdetétől az elletői időszakon keresztül a fogadó időszak végéig (összefoglalva: a tranzíciós időszakban) kell optimalizálni a takarmányozást és az állategészségügyet.

 

Tranzíciós időszak


A tranzíciós időszak elve azon a biológiai folyamaton alapul, amely során a tehén szervezete és egész anyagcseréje hozzászokik a termelés arányában történő tápanyagfelvételhez és ennek megfelelő arányú hasznosításához. Ez egy összetett folyamat, amelynek szakaszai szorosan egymásra épülnek, vagyis nem tekinthető egyetlen időszak sem fontosabbnak vagy lényegtelenebbnek a másiknál. A rendszer bármely elemének elhanyagolása alapjában boríthatja fel a működőképességet. Az előkészítéssel készül fel a tehén az ellésre és a laktációra, az ellés lefolyása és kiszolgálása döntően meghatározza a laktációs teljesítmény, míg a fogadó időszak erősen befolyásolja az élettartamot. Ahogy mondani szokták: minden mindennel összefügg...

 

A tranzíciós időszak fő feladata, hogy a tehén bendőjét megfelelő mértékben felkészítse a nagy mennyiségű és koncentráltságú takarmányadag felvételére és emésztésére. A hangsúly itt inkább az emésztésen van, hiszen a természetestől kissé eltérő takarmányozás nem mennyiségében, sokkal inkább minőségében változott. Az emésztés-emészthetőség egyrészt függ a takarmányadag összeállításától, de ugyanekkora jelentősége van a bendő mikroklímájának is. A nem megfelelő bendőemésztési kapacitás nélkül még a legnagyobb gonddal és tudományos pontossággal felépített-összeállított takarmányadag sem ér semmit! A titok nyitja a neves és hazánkban is jól ismert szakember, Fokko Tolsma szerint: CSINÁLJ ÉHES TEHENET! Az éhes tehén az ellést követően sokat eszik, a felvett takarmányt magas hatékonysággal emészti, így a kondíciója stabil marad. A megfelelő energia és fehérjeellátás segítségével hamarabb túljut az energiahiányos állapoton (NEB), így csökken a ketózis kialakulásának esélye (kisebb kiesés) és az állat hamarabb ivarzik és hamarabb termékenyíthető (jobb szaporodásbiológia). Ez így egyszerűnek tűnik, de felvetődik a kérdés: hogyan lehet megvalósítani mindezt? A válasz: egy jól átgondolt és telepre adaptált tranzíciós takarmányozási rendszerrel, amely három egymástól jól elkülöníthető fázisból áll:

 

A. Az előkészítés


Az elléselőkészítés célja, hogy a tehenet – és különösképp a bendőjét – felkészítse az ellésre és a következő laktációra. Ennek alapvető feltétele, hogy az előkészítés időszakára már egy egészséges és megfelelő kondíciójú állat kerüljön (ugyanez érvényes az üszőkre is!). Alapszabály, hogy olyan kondícióval apasszuk el a tehenet, amilyen kondícióval elletni szeretnénk. Ezt a kondíciót a szárazonállás fázisában fenntartani szükséges, és különös figyelemmel kell lenni a megfelelő szintű nyersrost, energia és fehérjeellátáson kívül az elegendő mennyiségű ásványi anyag és vitaminellátásra is.

A bevitt energia és fehérje mennyiségét elsősorban a csoport kondíciója határozza meg. Az ellést megelőző három hétben az állatok előkészítő csoportba helyezése szükséges. Itt egyrészt felkészíthetőek a laktációra, másrészt az ellésre. A felkészítés elsősorban a bendő felkészítését jelenti, ez azonban csak akkor lehet sikeres, ha a szárazonálló – előkészítő – fogadó adagok között nincs drasztikus átmenet. Célszerű, ha a szárazonálló mix is ugyanazokból a komponensekből áll (természetesen eltérő mennyiségben és arányban), mint az előkészítő adag. Az előkészítő adagnak kötelezően tartalmaznia kell minden komponenst a fogadó időszak takarmányából, vagyis a szárazonálló és az előkészítő adagok a laktációs keverék alapjaira épülnek. Ellenkező esetben a bendőflóra adaptáció nem lesz sikeres, vagyis a felvett takarmányt nem tudja a tehén kellő hatékonysággal emészteni. A tapasztalatok szerint az adaptációra nem elegendő csak az előkészítés 3 hete, mivel a folyamat hossza egyes komponensek esetén eléri a 70 napot is. A takarmány-összetevőkön túl fontos az adag nagysága is. Az ideális szárazanyag-mennyiség 12,0-13,0kg között van. Fontos, hogy a szárazonálló adagnál kb. 1,0kg-al magasabb legyen ez a mennyiség, de soha ne haladja meg a 13,0kg-ot.

 

Mivel az előkészítő takarmányadagban energia és fehérje vonatkoztatásában az összmennyiség a meghatározó (NEl: 80-85MJ, Ny.fehérje: 2.000g), ezért alacsony koncentrációjú, de magasabb mennyiségű takarmány (>13,0kg sz.a) etetése azért nem javasolt, mivel ez már az ellés előtt scl. ketosis-t okozhat. Sok telepen tapasztalható, hogy az előkészítős tehenek napi adagja a 14-15kg szárazanyagot is eléri. A vemhesség utolsó napjaiban az étvágy drasztikusan csökken, mértéke elérheti a 40-60%-ot is. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy az előkészítő időszakban a tehenek a szárazanyagfelvétele a testtömegük kb. 2%-a (12,5-13,0kg), amely az utolsó napokra kb. 1%-ra csökken (6,0-7,0kg). Ez egy magasabb fejadagra számított, alacsonyabb koncentrációjú adag esetén (az alacsony takarmányfelvétel miatt) a szükségesnél lényegesen kisebb energia és fehérjebevitelt eredményez. A vemhesség utolsó időszakában azonban fokozódik az energia és fehérjeigény, mivel a vehem növekedése ilyenkor már meghaladhatja a napi 1kg-ot is. A fokozott tápanyagigény az elégtelen kiszolgálással párosulva már ellés előtt beindítja a zsírmobilizációt, ezért az ellésre eleve ketosis-al és gyenge immunrendszerrel kerül az állat. Ez súlyosabb esetben életveszélyes anyagforgalmi megbetegedéseket okoz, de mindenképpen rontja a következő laktáció produkciós és reprodukciós teljesítményét. Sajnos ez a legtöbb esetben teljesen észrevétlen marad, csak akkor okoz klinikai tüneteket, amikor már visszafordíthatatlan károk és veszteségek keletkeznek. Az adagolt szárazanyagfelvétel csak teljes TMR alkalmazásával valósítható meg, ezért nem javasolt az ad. lib. szálastakarmány etetése.

 

A hatékony hypocalcaemia megelőzés szintén kiemelt feladat. Ez történhet a hagyományos módszerrel (eltolt Ca:P arány a takarmányban), amely a legtöbb esetben jól működik. Néhány sajátos tényező azonban eleve meggátolhatja ennek a módszernek a sikerét. Ilyen tényező lehet a magas kalcium vagy káliumszint a takarmányban (sok lucerna, répaszelet, melasz, stb.). Ebben az esetben anionos sók adagolása nyújt biztonságos megoldást.

 

Az immunrendszer állapota természetesen itt is fontos tényező, amely megfelelő tápanyagellátással és higiénikus tartási és takarmányozási feltételekkel viszonylag könnyen biztosítható. A megfelelő takarmányozási feltételeket a magas szintű vitamin és ásványianyag biztosítása jelenti, különös figyelemmel az antioxidánsokra (E-vitamin, szelén, β-karotin) és a hámvédő vitaminokra és mikroelemekre (A-vitamin, E-vitamin, biotin, cink). A takarmányadag vitamin és mikroelem-szintjét mindig a legalacsonyabb takarmányfelvétellel rendelkező egyedekhez (vemhes üszők, elzsírosodott tehenek) kell igazítani. Előnyös, ha a szakirodalmi ajánlásoknál kissé magasabb vitaminszintekkel dolgozunk, mert a mérsékelt többlet sok esetben rendkívül jótékony hatású. Pl. magasabb mennyiségű E-vitamin adagolása esetén jobb lesz a tőgy egészségügyi állapota, mivel ebben az időszakban a tőgyszövetek aktivitása fokozódik (ún. kitőgyelés). A megfelelően magas D3-vitamin létfontosságú a kalcium-magnézium forgalom számára, így nélkülözhetetlen az ellést követő hypocalcaemia megelőzéséhez. A kielégítő higiéniai és takarmányozási feltételeket a megfelelő almozás és jászoltakarítás, a jó minőségű és mennyiségű ivóvíz mellett a kifogástalan minőségű takarmányokat is kell, hogy jelentsék. Állategészségügyi szempontból kifejezetten jótékony hatású, ha a szárazonálló és előkészítő csoportban lévő teheneknél hetente egyszer lábfürösztést alkalmazunk. Ilyenkor lehetőség nyílik a tőgyek ellenőrzésére is, és az esetleges tőgybetegségek és lábszerkezeti problémák kezelésére is. Ezek nélkül a következő laktáció eleve kudarcra van ítélve...

A szárazonálló és előkészítő időszak tartástechnológiai, munkaszervezési és takarmányozási sajátosságaival nagyobb terjedelemben a következő részben lesz szó.

 

Hirdetés

B. Az elletői időszak


Megfelelő előkészítés esetén az ellés problémamentesen lezajlik. Az ellés során fellépő problémák szinte kivétel nélkül az előkészítő időszakra vezethetőek vissza. Különös figyelmet érdemel ez a fázis azért, mert az itt elkövetett hibák a későbbiekben nehezen hozhatóak helyre. Minden problémát könnyebb és olcsóbb megelőzni, mint kezelni. Ráadásul a különböző megbetegedések szemmel látható tünetei már csak akkor jelentkeznek, ha a folyamat többé-kevésbé visszafordíthatatlan. Éppen ezért fontos a megfelelő személyi héttér, hogy a problémák időben felismerhetőek legyenek, és gyorsan lehessen rá reagálni. A gondozó felelőssége, hogy az elletőben lévő állatokról naprakész információval rendelkezzen, ráadásul ezek dokumentálva legyenek. Az egészségügyi állapotot könnyen nyomon lehet követni az étvágyon és a testhőmérsékleten keresztül. Ennek dokumentálására a legalkalmasabb egy tehenenként vezetett adatlap, mely tartalmazza a legfontosabb információkat (ellés ideje, étvágy, testhőmérséklet, magzatburok eltávozása, tejminőség, hüvelyváladék, stb.), így betegség esetén az állatorvos is könnyen egy komplexebb képet kap, ami nagymértékben megkönnyíti a kezelést, sőt idő és gyógyszerköltség is megtakarítható. A testhőmérséklet folyamatos ellenőrzése rendkívül fontos, mivel így könnyen kiszűrhető a scl. ellési bénulás illetve a metritis is. Elegendő egy apró magzatburokdarab visszatartása is, amely méhgyulladást okoz. Ez az esetek többségében csak a 9-10 nap környékén okoz klinikai tüneteket, ekkor viszont az állat már a fogadó csoportban van, ahol a megfigyelése és a kezelése sokkal bonyolultabb. A normálisnál alacsonyabb testhőmérséklet hypocalcaemia-t jelez, míg a magasabb hőmérséklet esetén gyulladásos megbetegedés valószínűsíthető. Az előbbi esetben i.v. kalciumpótlás javasolt, míg az utóbbiban a felderítést követően antibiotikumos kezelést kell alkalmazni. A gyengén működő bendő miatt az antibiotikumos terápia legyen rövid idejű, de elegendően hatékony mennyiségű. A hosszú ideig tartó, de a szükségesnél alacsonyabb dózisú kezelés nem hatásos a kórokozókra, ugyanakkor tönkreteszi a bendő mikroflóráját.

 

Ha megfelelő volt az előkészítés, akkor az ellést követően a tehén gyorsan feláll, és enni kezd. A fiziológiása gyenge bendőmotorika miatt nem elsősorban a magas energia és fehérjeellátásra, hanem a kérődzés beindulásához szükséges nyersrost-ellátásra kell figyelni. Ideális esetben a fogadócsoport takarmányadagjához 1-2 kg szecskázott széna vagy takarmányszalma hozzákeverésével egy megfelelő adag alakítható ki, de előnyösebb, ha itt még az előkészítő csoport takarmányadagját adjuk. Az előkészítő adag rostban gazdagabb, ugyanakkor nagyobb koncentrációban tartalmazza a vitaminokat és ásványi anyagokat, melyek kiemelt szereppel rendelkeznek ebben a fázisban. Sokhelyütt alkalmazott megoldás a fogadó adag ad.lib. szálastakarmány-kiegészítéssel, de előnytelen abból a szempontból, hogy a tehén így válogatni tud. A szárazanyag-felvétel fokozására és az elektrolit-veszteség pótlására célszerű drench-italok alkalmazása. Fontos, hogy ezek a kiegészítők tartalmazzanak bendőserkentő anyagokat (pl. élő élesztő), gyorsan hasznosuló energiaforrásokat (pl. szőlőcukor), és minél magasabb mennyiségben vitaminokat és ásványi anyagokat. Kiemelt szerepe van ilyenkor a szervetlen puffereknek is (pl. nátrium-bikarbonát), mivel a gyenge bendőműködés miatti csökkent kérődzési aktivitás kevesebb nyálat juttat a bendőbe, így az acidosis veszélye nagyobb. Előnyős, ha az elletői takarmányadagot szerves kalciummal is kiegészítjük (pl. Ca-propionát), mivel ez egy jól felszívódó kalciumforrás, másrészt mint energiaforrás is kitűnő.

 

A higiéniának kifogástalannak kell lenni, ez vonatkozik az elletőboxokra éppúgy, mint az itt használt eszközökre, fejőberendezésekre. Ha pl. nem megfelelő a fejőgép vákuumszintje, vagy koszos, elöregedett kehelygumikat használunk, akkor megnő a tőggyulladás kialakulásának kockázata. A probléma könnyen beazonosítható, ha indokolatlanul magas az elletőben a mastitis aránya. A fokozott elővigyázatosság oka, hogy a tehenek ellenállóképessége ilyenkor a legalacsonyabb, ráadásul a tápanyagellátás sem minden esetben kielégítő. Fokozott fertőzésveszélyt jelentenek a még nem záródott szülőutak, és az ebben az időszakban nehezebben záródó tőgybimbók is, mivel itt a kórokozók könnyebben bekerülnek a szervezetbe, és megbetegítik azt. Az ellető tisztasága ezért rendkívül fontos: a rendszeres takarítással, fertőtlenítéssel a későbbiekben munkát és pénzt lehet megspórolni. Az almozáshoz pl. csak tiszta, száraz szalma használható, lehetőség szerint az is mészhidráttal megszórva. Ugyanez a gondosság vonatkozik az etetőfelületekre és az itatókra is. Megfelelő gondosság és odafigyelés esetén a tehén szervezete gyorsan regenerálódik, és egészségesen a fogadócsoportba engedhető. Így lecsökkenthető a gyógyszerfelhasználás és az állategészségügyi költség, és a tehén „pénz hoz”. Alapszabály, hogy az elletőt csak olyan egyed hagyhatja el, amelynek az étvágya és az általános egészségügyi állapota megfelelő. Sem tőgybeteg, sem méhgyulladásban szenvedő beteg kiengedése nem javasolt, még a beteg csoportba sem!

Az elletői időszak tartástechnológiai, munkaszervezési és takarmányozási sajátosságaival nagyobb terjedelemben egy következő részben lesz szó.

 

Hirdetés

C. A fogadócsoport


A fogadócsoport szükségessége régóta nem kérdéses. Klasszikus értelemben az elletői időszakot követő 60-70 napot nevezzük fogadó időszaknak. Fontos fázis azért, mert a laktáció ebben az időszakában a szárazanyagfelvétel még nincs összhangban a tejtermeléssel. A tejtermelés a laktáció 6.-7.-hetében van a csúcson, viszont a szárazanyagfelvétel csak a 90.-100.-nap között éri el a maximumát. Ez azonos tejtermelés mellett akár 4-5kg-al kisebb is lehet, mint a későbbi időszakban, ami akár 30-35MJ energiadeficitet is eredményezhet. A gyakorlat szerint ezért a fogadó időszakban koncentráltabb energia és fehérjetartalmú takarmányadagok terjedtek el, gyakran olyan áron is, hogy így a rosttartalom nem lesz kielégítő. A probléma megoldására elsősorban az előkészítés alkalmas, mivel itt lehet felkészíteni a tehenet a magasabb takarmányfelvételre. Jó előkészítés esetén a szárazanyagfelvétel akár 2-3kg-al is magasabb lehet. A fogadó időszak takarmányának így inkább jobb emészthetőségűnek kell lennie, mint „papíron” magas beltartalmúnak.

 

A kulcsszó itt is a szárazanyagfelvétel – az ÉHES TEHÉN –, mivel jobb étvágy esetén nem kell kompromisszumot kötni az energia-fehérje és a rostmennyiség között. Lehetőség nyílik egy sokkal inkább kérődző-barát, megfelelő nyersrost és ADF tartalmú, de energiában és fehérjében elegendő mennyiségű és emészthetőségű takarmányadag kialakítására. A jobb rostellátottság miatt jobban működik a bendő, a jobb bendőemésztési kapacitás pedig optimálisabb takarmányhasznosulást eredményez. Ez végső soron azt jelenti, hogy ugyanakkora tápanyagmennyiségből többet termel az állat, vagy ugyanakkora termeléshez kisebb koncentráltságú takarmányadag szükséges. Ez a gyakorlatban természetesen nem azt jelenti, hogy fele-harmada mennyiségű abrakból 5-10 kg-mal nő a termelés, de 1-2 kg abraktakarmány megtakarítás mindenképpen megvalósítható. Ez amellett, hogy gazdaságilag is sokkal előnyösebb, élettanilag is kedvezőbb, mert az alacsonyabb NFC érték jobb bendőfermentáció s képességet eredményez. Az optimálisabb bendőben keletkező illózsírsav-arány a tejbeltartalmat is javítja.

 

A nem megfelelő bendőfermentációs képesség könnyen beazonosítható, ha a laktáció elején és végén mért tejzsírtartalom különbsége nagyobb, mint 0,3%, illetve a trágyában sok az emésztetlen rost-, vagy abrakmaradék. Mindazonáltal törvényszerű, ha a laktáció elején a bendőemésztés gyengébb, mint a laktáció későbbi fázisában. Éppen ezért javasolható, hogy a takarmány annyi bendőben rendelkezésre álló energiát és fehérjét tartalmazzon, amennyit a bendő le tud bontani, a többit by-pass formában etessük. Energiaforrásként a jól emészthető bendővédett zsírok és cukrok jöhetnek szóba, a fehérjeforrásnál lényeges szempont az aminosav-garnitúra, amelynek a lehető legközelebb kell, hogy álljon a mikrobiális fehérje aminosav-garnitúrájához. Ezzel az eljárással csökkenthető a takarmány nyersfehérje-szintje, így a bendőben nem keletkezik túl sok fölösleges ammónia, amely erősen terheli a máj szöveteit, emellett a karbamiddá történő szintetizálás felesleges energiaveszteséggel is jár. A magas vérkarbamid-szint ellúgosítja a nyálkahártyákat, amely mastitis-t okozhat, emellett rontja az embrió megtapadási esélyeit is. Ez a probléma valószínűsíthető, ha a tej karbamidtartalma magas (>30 mg/dl UREA, vagy >7mg/dl MUN), emellett gyakori a nem ciklusra történő visszaivarzás. A bendőben keletkező nagy mennyiségű ammónia megváltoztatja a mikroklímát is, így csökken a mikrobiális aktivitás. Márpedig az egészséges tehén és jó bendőemésztési kapacitás alapfeltétele a megfelelő mikroba populáció és mikroklíma! A nem megfelelően működő bendő különböző anyagforgalmi megbetegedéseket (ketosis, acidosis) vagy azzal összefüggő egyéb másodlagos megbetegedéseket okozhat (zsírmáj-szindróma, mastitis, metritis, lábvég-megbetegedések). Az előfordulás gyakoriságát jelentősen növeli, ha az immunrendszer sem működik megfelelő mértékben, a rossz minőségű és higiéniájú tömegtakarmányok (magas toxintartalom, élesztőgombák jelenléte, magas nitrit-nitrát tartalom, alkoholos erjedés, stb.) illetve az elégtelen vitamin és ásványianyag-ellátás miatt. Ez utóbbiak közül elsősorban az antioxidánsok (E-vitamin, szelén, β-karotin) szerepe kiemelkedő. Hasonlóképpen fontos a májszövetek regenerálódását támogató és elősegítő hatóanyagok szerepe (niacin, kolin-klorid) is.

 

A laktáció eleji – fogadó - időszak tartástechnológiai, munkaszervezési és takarmányozási sajátosságaival nagyobb terjedelemben egy következő részben lesz szó.

Ahhoz, hogy egy tejtermelő gazdaság hosszú távon életképes és megfelelően jövedelmező legyen, nem elegendő csak a minél magasabb tejtermelésre koncentrálni. Sokkal nagyobb tartalékok vannak az élettartam megnövelésében, a kiesések, kényszerű selejtezések számának csökkentésében, egyszóval a megfelelő egészségügyi színvonal biztosításában. Az egészséges tehén jelenti az alapot a jövőre nézve. Ennek kialakítása hosszú folyamat, melyet a legcélszerűbb, ha egy jól átgondolt rendszerben végzünk. A legkisebb befektetéssel a legnagyobb előrelépési lehetőség a laktáció elejének a javításában van. Ehhez mindössze az előkészítést, az elletői és a fogadó időszakot kell optimalizálni. Természetesen ez nem csak a takarmányadagok, hanem az elhelyezés, a tehénkomfort, a technológia és a személyi háttér – munkaszervezés felülvizsgálatát is jelenti.

Forrás: Agrárágazat

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

koca tejtermelése

a koca laktációja az elléstől a malacok elválasztásáig (30-70 napig) tart. Az elválasztott... Tovább

ráivarzás

a —>vemhesség első harmadában (esetleg később) előf. —>ivarzás. Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.