A talajok környezeti érzékenységének értékelése, talajtermékenység, talajművelés

Hirdetés

A talajok környezeti érzékenységének értékelése

Várallyay György
Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

A különbözõ emberi beavatkozások közvetlen vagy közvetett hatásaira bekövetkezõ talajdegradációs folyamatok általában nem szükségszerû és kivédhetetlen következményei az intenzív mezõgazdasági és ipari termelésnek, valamint az általános társadalmi fejlõdésnek, hanem többnyire megelõzhetõk, kiküszöbölhetõk, de legalább bizonyos tûrési határig mérsékelhetõk. A talajok degradációs folyamatokkal szembeni érzékenységének elemzése és értékelése éppen e „tûrési határ” meghatározásához nyújt egzakt tudományos alapokat, s így nélkülözhetetlen információkat egy korszerû Talajvédelmi Stratégiához, amelynek alaptétele és fõ célkitûzése nem lehet más, mint a megbízható elemzésekre és hatás-elõrejelzésekre alapozott idõben történõ megelõzés (prevenció).
A talajok környezeti érzékenységének értékelése, talajtermékenység, talajművelés

Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajmûvelés, jog,  biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezõgazdaság: Agrároldal

Áttekintés, kutatási eredmények
A fenntartható fejlõdés két fontos alapeleme Magyarországon talajkészleteink ésszerû
hasznosítása, védelme, állagának megõrzése, sokoldalú funkcióképességének fenntartása, valamint felszíni és felszín alatti vízkészleteink minõségének megóvása. Ez környezetvédelmünk és mezõgazdaságunk egyik legfontosabb közös feladata, amely az állam, a földtulajdonos és a földhasználó, valamint az egész társadalom részérõl megkülönböztetett figyelmet igényel, átgondolt és összehangolt intézkedéseket tesz szükségessé (VÁRALLYAY 2000a).
Egy integrált környezet-/víz-/talajvédelmi program nélkülözhetetlen eleme a hazai talajok korszerû környezetvédelmi szempontú értékelése (FLACHNER et al. 2002,
VÁRALLYAY 2002). A társadalom egyre inkább veszi igénybe, a korszerû környezetgazdálkodás/ környezetvédelem egyre inkább épít a talaj funkcióira, amelyek közül legfontosabbak a következõk (VÁRALLYAY 1997):
a) A talaj feltételesen megújuló (megújítható) természeti erõforrás. Ésszerû használata során nem változik irreverzibilisen, „minõsége” nem csökken szükségszerûen és kivédhetetlenül. Megújulása azonban nem megy végbe automatikusan, zavartalan funkcióképességének, termékenységének fenntartása, megõrzése állandó tudatos tevékenységet követel, amelynek legfontosabb elemei az ésszerû földhasználat, talajvédelem, agrotechnika és melioráció.
b) A talaj a többi természeti erõforrás (sugárzó napenergia, légkör, felszíni és felszín
alatti vízkészletek, geológiai képzõdmények, biológiai erõforrások) hatását integrálva
és transzformálva biztosít életteret a talajban lévõ mikroorganizmus tevékenységnek,
termõhelyet a természetes növényzetnek és termesztett kultúráknak.
c) A talaj a primér növényi biomassza-termelés alapvetõ közege, a bioszféra primér
tápanyagforrása. Víz, levegõ és a növény számára hozzáférhetõ tápanyagok egyidejûleg fordulhatnak elõ ebben a négydimenziós, háromfázisú polidiszperz rend-
szerben, s ily módon képes a talaj a mikroorganizmusok és növények talajökológiai
feltételeit többé vagy kevésbé kielégíteni.
d) A talaj hõ-, víz-, növényi tápanyagok és potenciálisan káros anyagok természetes
raktározója. Képes a felszín közeli atmoszféra hõmérsékleti szélsõségeit – bizonyos
mértékig – kiegyenlíteni, a mikroorganizmusok és növények – bizonyos
szintû – víz- és tápanyagellátását a raktározott készletekbõl rövidebb-hosszabb
idejû víz- és tápanyag-utánpótlás nélküli idõszakra is biztosítani.

e) A talaj a természet szûrõ- és detoxikáló rendszere, amely képes a mélyebb rétegeket és a felszín alatti vízkészleteket a talaj felszínére vagy a talajba jutó szennyezõdésektõl megóvni.
f) A talaj a bioszféra nagy kiegyensúlyozó képességgel (pufferkapacitással) rendelkezõ eleme, amely egy bizonyos határig képes mérsékelni, tompítani a talajt érõ különbözõ stresszhatásokat. Ilyet természeti tényezõk (légköri aszály, túlbõ nedvességviszonyok, fagy stb.) is kiválthatnak. Egyre fenyegetõbbek és súlyosabbak
azonban az ember által okozott különbözõ stresszhatások: komplex gépsorok és
nehéz erõgépek alkalmazása, nagyadagú mûtrágya- és növényvédõszer-használat;
a koncentrált állattartó telepek hígtrágyája; az ipar-, közlekedés-, településfejlesztés
és városiasodás szennyezõ hatásai, elhelyezendõ hulladékai, szennyvizei;
felszíni bányászat. A társadalom egyre inkább arra kényszerül, hogy a talaj tompító
képességét igénybe vegye, kihasználja, néha sajnos visszaélve e lehetõséggel.
g) A talaj a bioszféra jelentõs gén-rezervoárja, amely jelentõs szerepet játszik a biodiverzitás fenntartásában, hisz az élõszervezetek jelentõs hányada él a talajban
(biota „habitatja”), vagy kötõdik léte, élete közvetlenül vagy közvetve a talajhoz.
h) A talaj természeti és történelmi örökségek „hordozója”.
A felsorolt funkciók mindegyike nélkülözhetetlen, azok egymáshoz viszonyított fontossága, jelentõsége, „súlya” azonban térben és idõben egyaránt nagymértékben változott az emberiség történelme során, s változik ma is. Hogy hol és mikor melyik funkciót hasznosítja az ember, milyen módon és milyen mértékben az adott gazdasági helyzettõl, szocio-ökonómiai körülményektõl, politikai döntésektõl, az ezek által megfogalmazott céloktól, „elvárásoktól” függ.
Hosszú idõn keresztül csak a talaj termõképessége volt – közismerten – fontos. A terméshozam nagysága volt a szinte egyetlen értékmérõ, a nagy termés a fõ (gyakran erõltetett, gazdaságilag, sõt politikailag presszionált) cél. Késõbb társultak ehhez a minõségi követelmények, a gazdaságosság, majd – jóval késõbb és sokkal halványabban – a környezetvédelmi követelmények. Csapadékszegény években és idõszakokban felértékelõdött a talaj „vízraktározó” funkciója; az intenzív mûtrágyázás idõszakában, majd a mûtrágyák állami dotációjának megszûnése után „tápanyag-raktározó” funkciója. Sajnos a talajt érõ stresszhatások és az ezek hatására bekövetkezõ káros folyamatok köre egyre szélesebb, azok egyre erõsebbek, egyre inkább fenyegetik talajkészleteinket. Emiatt különös jelentõséget kapnak a talajok puffer-szûrõ-detoxikáló-gén rezervoár funkciói. Elsõsorban a különbözõ stresszhatásoknak erõsen kitett, szennyezett vagy szennyezõdés által fenyegetett, illetve különösen érzékeny területeken (ivóvíz-bázisok területe, védett területek
és azok puffer-zónái stb.).
Sok esetben egy-egy funkció karaktere (tér- és idõbeni variabilitása, változékonysága/
stabilitása/kontrollálhatósága, határfeltételei, korlátai) nem – vagy nem megfelelõen
került figyelembe a talajkészletek különbözõ célú hasznosítása során. Ez pedig sajnos gyakran ésszerûtlen talajhasználathoz, a talaj kizsarolásához, megújuló képességének meghiúsulásához, egy vagy több talajfunkció zavarához, súlyosabb esetben komoly környezet- károsodáshoz vezetett, s – megfelelõ ellenintézkedések hiányában – vezethet a jövõben is.
Napjainkban a területhasználati célok is nagyon sokfélék: biomassza termelése élelmiszer, takarmány, nyersanyag vagy energia célra; népesség-foglalkoztatás (munkalehetõség, „eltartóképesség”); nyersanyag kitermelés; építési terület (településfejlesztés, urbanizáció, infrastruktúra); üdülés, sport, rekreáció; esztétikus táj; biodiverzitás megõrzése.

A talaj-környezet kölcsönhatás ténylegesen kétoldalú. A talaj egyrészt „elszenvedi”
a környezet, gyakran káros, stresszhatásait, másrészt, elsõsorban ésszerûtlen használata esetén, okoz(hat) is ilyeneket, fenyegetést jelentve környezetünk többi elemeire: a felszíni és felszín alatti vízkészletekre, a felszín közeli légkörre, az élõvilágra, a tájra is. Mindez egy sokszempontú, az eddiginél sokkal differenciáltabb, sokszínûbb és árnyaltabb – a környezetvédelmi szempontokat is maximálisan érvényesítõ, figyelembe vevõ – EU-konform talajértékelést és talajhasználati szemléletet tesz szükségessé (VÁRALLYAY 2000c, VÁRALLYAY és LÁNG 2000, VÁRALLYAY és NÉMETH 1996).
Magyarországon egyedülállóan hosszú idõsorú megfigyelések eredményeit összefoglaló, világszínvonalú adatbázis áll rendelkezésre a környezet minden elemére (geológiai, meteorológiai, hidrológiai, talajtani viszonyok, növényzet, talajhasználat, felszíni és felszín alatti vízkészletek) vonatkozóan. Szükséges azonban ezeket aktualizálni, pontosítani, korszerûsíteni, kiegészíteni, korszerû új adatbázisba szervezni, a kor új kihívásainak és társadalmi igényeinek megfelelõen újraértékelni, kvantifikálni, célra-orientáltan specifikálni, interpretálni (Magyarország Nemzeti Atlasza 1989, STEFANOVITS 1992, VÁRALLYAY et al. 1994, 1979, 1980).

A talaj környezetvédelmi szempontú értékelésének szükségessége
Magyarország, elsõsorban a Magyar Alföld két alapvetõ természetföldrajzi jellemzõje:
– kedvezõ termõhelyi adottságok (agroökológiai potenciál),
– e kedvezõ adottságok, különösen nagy „hajlama” szélsõségekre, érzékenysége különbözõ hatásokkal, beavatkozásokkal szemben.
Következik ebbõl, hogy egy Talajvédelmi Stratégia csak körültekintõ és alapos hatáselemzések és reális prognózisok rendszerére alapozva lehet a kívánt mértékben céltudatos, eredményes és hatékony. Ebben a rendszerben van különös jelentõsége a talaj különbözõ stresszhatásokkal, különbözõ beavatkozásokkal szembeni érzékenység vizsgálatának (VÁRALLYAY 2000b, 2002).
Talajkészleteinket két fõ veszély fenyegeti:
· a különbözõ talajdegradációs folyamatok (OLDEMAN et al. 1990, VÁRALLYAY 1989),
· a talaj szennyezõdése (KÁDÁR 1995).
Bár az egyre erõsödõ és egyre sokoldalúbbá váló kedvezõtlen hatások kivédése, megelõzése egyre nehezebb, mégis ki lehet és kell mondani azt az alaptételt, hogy: talajkészleteink minõsége, funkcióképessége, termékenysége megõrizhetõ, fenntartható. Sem az ésszerû mezõgazdasági és ipari termelés, sem az általános társadalmi fejlõdés különbözõ civilizációs ártalmai (légszennyezés, hulladékok stb.) nem vezetnek szükségszerûen és kivédhetetlenül talajkészleteink állapotának romlásához (hisz a talaj megújítható természeti erõforrás), hanem többnyire eredményesen megelõzhetõek, kiküszöbölhetõek, de legalábbis bizonyos tûrési határig mérsékelhetõek. Ez azonban állandó és tudatos tevékenységet követel: a talajfolyamatok bizonyos célú, mértékû és irányú sza-bályozását, ami a korszerû talajtan egyik legfontosabb feladata (VÁRALLYAY 2000a).
A szabályozás célja lehet a jelenlegi (kedvezõ) állapot (talajfolyamatok  talajtulajdonságok) fenntartása, stabilizálása; a kedvezõtlen, nem kívánatos változások megelõzése, valamely elõzetes állapot visszaállítása; vagy a jelenlegi állapot valamely cél szempontjából kedvezõbbé tétele, javítása. A szabályozás (szabályozottság) kívánatos mértéke az idõnkénti állapotellenõrzéstõl kezdve a teljes szabályozásig igen sokféle lehet, de – egész kivételes esetektõl eltekintve – nem nélkülözhetõ. Téves nézet az, hogy a teljesen magára hagyott környezet „visszatalál” eredeti, a környezet egésze szempontjából legkedvezõbb állapotába. A felhagyott mûvelt területbõl nem lesz sem „eredeti” gyep, sem „eredeti” erdõ, csupán degradált, gyomos parlag. A rövidtávú termelési célok érdekében ármentesített és lecsapolt területek eredeti ökoszisztémái sem alakulnak vissza spontán módon csupán az „eredeti” nedvességviszonyok visszaállításával (ami tulajdonképpen már maga is szabályozás). Még inkább érvényes ez a sós tavak és szikes talajok ökoszisztémáira, hisz ezek rehabilitációjának nemcsak a hajdani vízháztartás, hanem a sóháztartás visszaállítása is elõfeltétele, ami csak nehezen és hosszú idõ alatt biztosítható,
hisz kialakulása is évtizedek/évszázadok alatt ment végbe. A talajfolyamatok szabályozásának legfontosabb területei az ésszerû talajhasználat, a korszerû és környezetbarát agrotechnika, valamint – szükséges esetekben – a rekultiváció
és melioráció.
A talajfolyamatok szabályozásának logikusan és szükségszerûen egymásra épülõ
lépéseit foglaltuk össze az 1. ábrán. Mint az 1. ábrán látható a talajfolyamatok átgondolt, megalapozott, ésszerû, eredményes és hatékony szabályozásához megfelelõ információk szükségesek:
· egzakt, megbízható, megfelelõ pontosságú, lehetõség szerint mért és mennyiségi
adatok a különbözõ, jól definiált talajtulajdonságokról, azok térbeli megoszlásáról
és idõbeni változásairól, mégpedig azok valószínûségi és gyakorisági értékeivel
együtt (TIM 1995, VÁRALLYAY 1985, Magyarország Nemzeti Atlasza 1989),
· a talajban végbemenõ anyag- és energiaforgalmi folyamatokról, az azokat meghatározó és/vagy befolyásoló tényezõkrõl és azok hatásmechanizmusáról,
· a talajfolyamatok szabályozásának, a talajtulajdonságok megváltoztatásának lehetõségeirõl, feltételeirõl, körülményeirõl, esetleges korlátairól, valamint a célul kitûzött, illetve bekövetkezõ változások talajtani és környezeti hatásairól, következményeirõl.
A talajok környezetvédelmi szempontú értékelését is ezekre az információkra lehet
és kell alapozni.

Hirdetés

A talaj környezeti érzékenysége
A talaj környezeti érzékenysége, sérülékenysége, (stressz)tûrõképessége, terhelhetõsége – bár nem pontosan szinonim fogalmak – lényegében azt fejezi ki, hogy a talaj (illetve a talaj–víz–növény–felszín közeli légkör kontinuum) miképp reagál bizonyos természeti okok miatt vagy emberi tevékenység „eredményeképpen” bekövetkezõ (stressz)hatásokra, meddig és milyen mértékig képes e hatásokat közömbösíteni, kiegyensúlyozni, mérsékelni anélkül, hogy állagában, „minõségében” tartósan és visszafordíthatatlanul következnének be kedvezõtlen változások, s vezetnének ezek káros ökológiai következményekhez.
A talaj „hatás-specifikus környezeti érzékenysége” ad választ arra, hogy a talaj
(vagy ökoszisztéma) milyen (stressz)hatásokra várhatóan miképpen, milyen változásokkal reagál (hatás-elemzés). Az érzékenység pontos ismeretének birtokában az egyes hatások, illetve beavatkozások következményei – felhasználva a szimulációs modellezés és a számítógép technika nyújtott egyre szélesebb körû lehetôségeket – elôrejelezhetôek, s lehetôséget nyújtanak a kívánatos hatások erôsítésére, elôsegítésére, illetve a nemkívánatos következmények idôben történô, eredményes és hatékony megelôzésére, kiküszöbölésére, vagy is bizonyos tûrési határig történõ mérséklésére. A tudatos és tudományosan megalapozott Talajvédelmi Stratégiának ezért nélkülözhetetlen elõfeltételei a korszerû érzékenység és hatás-elemzések, valamint a megbízható prognózisok. A talajt az emberiség megjelenése elõtt is érték a többi természeti tényezõk, a geológiai képzõdmények, a domborzat, az éghajlat és idõjárás (elsõsorban a hõmérséklet- és csapadékviszonyok), a felszíni és felszín alatti vizek, a növényzet és az állat-világ különbözõ hatásai. Ezek a hatások irányukban, erõsségükben, kifejezettségükben nagymértékben különböztek, nagy térbeli variabilitást és idõbeni változatosságot mutattak.
A hatások egy része eleme volt a talajképzõdésnek és talajfejlõdésnek, más része viszont, elsõsorban az átlagostól, „megszokottól” eltérõ, szélsõséges környezeti tényezõk, jelenségek (pl. hõmérsékleti anomáliák, légköri aszály vagy túl bõ nedvességviszonyok stb.) stresszhatást jelentettek a talajra.
A talaj természetesen reagált ezekre a hatásokra, mégpedig tulajdonságai által meghatározott környezeti érzékenységétõl függõen különbözõ mértékben és különbözõ sebességgel. Tulajdonképpen ezt a reagálást fejezték ki a különbözõ talajfolyamatok (anyagés energiaforgalom, transzport, abiotikus és biotikus transzlokáció és transzformáció), amelyek különbözõ genetikai talajtípusok és természetes ökoszisztémák kialakulását eredményezték. Ezek tehát hû tükrei az adott talaj vagy ökoszisztéma környezeti érzékenységének. Az ember megjelenésével a talajt érõ hatások nagymértékben felerõsödtek. A Föld felszínét és mélyét az ember õsidõktõl fogva megváltoztatja. A föld felszínére épít, azon él, közlekedik, állatot tart, többé vagy kevésbé mesterséges környezetet alakít ki.
A talajon növényt termeszt, a kõzetek pórusaiból vizet vagy szénhidrogéneket, a föld
mélyébõl ásványkincseket termel ki, helyükre esetleg hulladékokat helyez el. A talaj
termékenységét hasznosítva állítjuk elõ élelmiszereink túlnyomó részét, ipari nyersanyagaink, sõt energiaforrásaink jelentõs hányadát, használva ehhez pazarlóan vagy takarékosan, ésszerûen vagy ésszerûtlenül, kímélve vagy kizsarolva vízkészleteinket, alakítva s gyakran nagymértékben befolyásolva a tájat, természetes környezetünket. Az ember tevékenysége a történelem során egyre sokoldalúbbá, intenzívebbé vált. Természetes, hogy ezek hatása is egyre erõsödött, különösen az utóbbi évtizedekben. Egyre fenyegetõbbek és súlyosabbak a talajt érõ ún. „antropogén stresszhatások”, amelyek köre egyre szélesebb. Ilyen maga az intenzív növénytermesztés (komplex gépsorok és nehéz erõgépek használata, nagyadagú mûtrágya- és növényvédõszer-használat stb.); de ilyen a koncentrált állattartó telepek hígtrágyája; az ipar, közlekedés, településfejlesztés és városiasodás szennyezõ hatásai, elhelyezendõ hulladékai, szennyvizei, a „nyíló közmû-olló” (vezetékes vízellátás bevezetése csatornázás egyidejû kiépítése nélkül); valamint a felszíni
bányászat is. Az okozott változások néha már olyan mértékûek, hogy nemcsak a
talajjal kapcsolatos tevékenységeket korlátozzák, akadályozzák, hanem az ember(iség) életét, létét veszélyeztetik.
A társadalom egyre inkább arra kényszerül, hogy a talaj környezetvédelmi funkcióit
(raktározó-, tompító(puffer)-, szûrõ-, detoxikáló-képességét stb.) igénybe vegye, kihasználja. Ennek során gyakran feledésbe merül, hogy ezek végesek, s a talaj nem tekinthetõ egy korlátlan hulladékbefogadónak, vagy szennyvíztisztítónak. Egy bizonyos határon túl képtelen a fokozódó stresszhatások ellen megfelelõ védelmet nyújtani a környezetnek, a pórusterében tározott vízkészletnek, a rajta élõ növénynek, és az erre alapozott növény állat ember táplálékláncnak. Ezt a veszélyt (amely találóan nevezhetõ „idõzített bombának”) az teszi különösen súlyossá, hogy a hulladékok és szennyezõdések elásása, talajba rejtése a kideríthetetlenség és felfedezhetetlenség reményével csábítja az elkövetõt a bûnre, s a következmények észlelésekor már késõ vagy roppant költséges az eredményes elhárítás, beavatkozás. Egy jó és szervezett észlelõ-rendszer is csak csökkentheti a súlyos talajszennyezés veszélyét, de azt igazán csak egy felelõsségteljes össztársadalmi kontroll elõzheti meg, küszöbölheti ki, szoríthatja korlátok közé.
Ilyen körülmények között különösen nagy jelentõsége van annak, hogy a talaj miképp
reagál az õt érõ különbözõ hatásokra. A talaj környezeti érzékenysége szabatosan nehezen általánosítható, mivel specifikus fogalom, amelynek tisztázásához és kvantifikálásához alapvetõen három tényezõ (csoport) megállapítása szükséges:
a) a (stressz)hatás jellegének, erõsségének, mértékének (mennyiség, koncentráció),
tartamának, gyakoriságának és bekövetkezési valószínûségének meghatározása
(állapotfelmérés) és változásainak folyamatos nyomon követése (monitoring),
b) a talaj különbözõ hatásokkal szembeni érzékenységének, „sérülékenységének”
(sensitivity, susceptibility, vulnerability) jellemzése,
c) a talaj „regenerálódó képességének” (soil resilience) jellemzése.
E három tulajdonság-együttes szabja meg, hogy bizonyos környezeti behatásokra a
talaj (a talajban végbemenõ folyamatok, illetve a talajtulajdonságok) milyen  változásokkal fog reagálni, hogy e változások mennyire maradandóak és visszafordíthatóak (reverzibilisek), illetve, hogy a változásokat kiváltó ok/hatás megszûnését követõen a talaj mennyire és milyen gyorsan képes a bekövetkezett változásokat visszafordítani, önmagát regenerálni, „eredeti” állapotába visszaalakulni. Mindezek ismerete a talaj tulajdonságait kialakító folyamatok szabályozásának nélkülözhetetlen elõfeltétele, kulcskérdése

A talaj környezeti érzékenységének meghatározása, jellemzése
Mivel a talajt érõ hatásokra bekövetkezõ változások – talajhasználati céljainktól függõen – egyaránt lehetnek kedvezõek és kedvezõtlenek, természetesen a talaj érzékenysége vagy regenerálódó-képessége sem minõsíthetõ általában kedvezõnek vagy kedvezõtlennek.
A talaj környezeti érzékenysége, sérülékenysége, tûrõképessége, terhelhetõsége,
illetve regenerálódó-képessége a hatást kiváltó októl és a talajhasználat céljától függõ
specifikus tulajdonság. Az ezt szem elõl tévesztõ túlzott és indokolatlan általánosítás súlyos következményekhez vezet(het).
Ebbõl viszont az következik, hogy a talaj környezetvédelmi szempontú értékelésének
módszertana logikai lépéseit tekintve lehet egységes, s célszerû is, hogy az legyen. Mivel azonban a talajok különbözõ stresszhatásokkal szembeni érzékenységének értékelése specifikus megközelítést (specifikus értékelést) tesz szükségessé, annak módszertana is különbözõ lesz, legalábbis számos elemében. Ezért ezeket külön is tárgyaljuk, kiemelve azok specifikumait.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a talaj különbözõ hatásokkal szembeniérzékenysége késõbb nem vonható össze, nem aggregálható, nem integrálható egy általános környezetvédelmi szempontú értékelési rendszerbe. Ennek azonban csak a specifikus mozaikok ismeretében (megléte esetén) van racionalitása, ellenkezõ esetben ugyanis nem ad lehetõséget a specifikus környezeti érzékenységek „kezelésére”, csökkentésére, illetve az ezeket célzó – szükségszerûen szintén specifikus – beavatkozások, intézkedések rendszerének tudományosan megalapozott kidolgozására. Egy környezetvédelmi szempontú talajértékelés nem nélkülözheti az alábbi információkat:

· a talaj különbözõ hatásokkal szembeni érzékenységének specifikus, szabatos definíciója,
· az érzékenységet kialakító, meghatározó és befolyásoló tulajdonságok/ tényezõk
körének számbavétele, hatásának értékelése, hatásmechanizmusának tisztázása
(célzerûen verifikált modellekben történõ megfogalmazása),
· az érzékenység pontos jellemzése és kvantifikálása,
· az érzékenység (és elemeinek) térbeli megjelenítése (térinformatika, GIS),
· az érzékenység (és elemei) idõbeli változásainak nyomon követése (monitoring),
· a ható-tényezõkben prognosztizált változások vagy bizonyos tervezett beavatkozás
alternatívák hatására bekövetkezõ érzékenység-változások elõrejelzése.
Ezen ismeretek birtokában lehet a – multifunkcionalitásának megfelelõ – sokoldalú,
környezetvédelmi szempontú, értékelését megalapozottan végrehajtani, a talajok bizonyos hatásokkal szembeni tûrõképességét is megfogalmazni, jellemezni, kvantifikálni.
Ennek figyelembevételével bizonyos cél-állapotokat meghatározni, s végül e célállapotok eléréséhez és/vagy fenntartásához bizonyos terhelhetõségi kritériumokat (mennyiség, minõség, idõbeni megosztás, alkalmazási technológia, stb.) hozzárendelni. A fenntartható fejlõdés koncepciója tulajdonképpen ilyen cél-állapotok megfogalmazását és az ezek megvalósítását garantáló erõforrás-hasznosítási alternatívák kidolgozását és bevezetését jelenti. Markánsan fogalmazta ezt meg a Rio de Janeiroi Környezetvédelmi Csúcstalálkozó „AGENDA-21” c. dokumentuma, s az azóta – arra épülve – megszületõ nemzetközi határozatok és nemzeti környezetvédelmi programok. Az ilyen irányú elemzéseknek természetesen megfelelõ súlyt kell kapniuk EU-konformitás igényével fellépõ hazai programjainkban, így az Agrár-környezetvédelmi és Agrár-környezetgazdálkodási Programban, valamint a Talajvédelmi Stratégia alapelveiben is.
A hazai és nemzetközi talajtani tudomány idõben felismerte a talajok stressz-érzékenységi kutatásainak megkülönböztetett elméleti és gyakorlati jelentõségét, azokat prioritásként kezelte, amelynek eredményeképpen a témakörben számos kutatási program indult, s folyik jelenleg is.
Csak példaképpen néhány ezek közül:

A) Nemzetközi programok (magyar közremûködéssel, illetve a közép-keleteurópai
térség magyar koordinációjával):
· Európa 1:1 M méretarányú talajtani adatbázisa,
· Talajdegradációs folyamatok elemzõ felmérése (Global Assessment of Soil
Degradation, GLASOD, 1:5 M) (OLDEMAN et al. 1990),
· A Föld talajtani és termõhelyi digitális adatbázisa (SOil and TERrain Digital
Database, SOTER, 1:1 M) (VÁRALLYAY et al. 1994),
· Európa talajainak környezeti érzékenysége (Soil Vulnerability in EURope, SOVEUR, 1:2,5 M) (BATJES és BRIDGES 1997, VÁRALLYAY 1991, VÁRALLYAY et al. 2000).

B) Magyarországi programok
Hazánkban a talajok környezeti érzékenységének – messze a talajtan tudományági
keretein túl nyúló – megkülönböztetett jelentõségét felismerve számos munka folyt és
folyik a talaj különbözõ degradációs folyamatokkal és környezeti terhelésekkel szembeni
érzékenységének jellemzésére, értékelésére, térképezésére. Néhány legjelentõsebb
ezek közül a következõ:
· Magyarország talajainak érzékenysége, víz és/vagy szél okozta talajerózióval
szemben (1:500 000) (STEFANOVITS 1992),
· Magyarország talajainak érzékenysége savanyodással szemben (1:500 000, 1:100
000, 1:25 000) (VÁRALLYAY et al. 1986, 1989),
· Magyarország talajainak érzékenysége szikesedéssel szemben (1:500 000, 1:100
000, 1:25 000) (SZABOLCS et al. 1969),
· Magyarország talajainak érzékenysége fizikai degradációval – tömörödéssel és
szerkezet-leromlással – szemben (1:500 000) (VÁRALLYAY 1996, VÁRALLYAY és
LESZTÁK 1990),
· Magyarország talajainak (területeinek) érzékenysége szélsõséges vízháztartási
helyzetekkel (árvíz; belvíz; túl nedves talajállapot; szárazság, aszály) szemben
(VÁRALLYAY 2001),
· Magyarországi területek talajainak érzékenysége különbözõ „tápanyagterheléssel”
szemben (nitrát, foszfor stb.) (FLACHNER et al. 2002),
· Magyarországi talajok szennyezõ anyagokkal történõ terhelhetõsége (potenciálisan
káros elemre vonatkozó specifikus terhelhetõség határértékek),
· Magyarország talajainak és felszín közeli vízkészleteinek sérülékenysége, illetve
terhelhetõsége bizonyos szennyezõ anyagokkal szemben (KÁDÁR 1995).
Magyarország változatos domborzatú geológiai képzõdményein a változatos éghajlati
és hidrológiai viszonyok, természetes növényzet, valamint emberi tevékenység hatására igen változatos talajképzõdési folyamatok indultak meg és eredményezték Magyarország  különösen változatos, gyakran mozaikosan tarka talajtakarójának a kialakulását.  A változatosság horizontálisan (foltosság) és vertikálisan (rétegezettség) egyaránt kifejezett és a legtöbb talajtulajdonságra érvényes (LÁNG és CSETE 1992, Magyarország Nemzeti Atlasza 1989, STEFANOVITS 1992).
Magyarország talajainak minõsége, termékenysége nemzetközi összehasonlításban
egyértelmûen kedvezõ. Ez a következtetés vonható le a FAO/UNESCO 1:5 000 000
méretarányú Világtérképe, a FAO 1:1 000 000 méretarányú Európa térképe, valamint a
UNEP/ISRIC 1:5 000 000 méretarányú Talajdegradációs Világtérképe alapján. Ez a
kedvezõ helyzet azonban csak viszonylagos, mert Magyarországon is nagy területen
korlátozzák a talaj termékenységét különbözõ tényezõk, károsítanak különbözõ talajdegradációs folyamatok.

Hirdetés

Talajtermékenységet gátló tényezõk
A legfontosabb talajtermékenységet korlátozó tényezõk Magyarországon a következõk:
1. Nagy homoktartalom (kis szerves- és ásványi kolloidtartalom) és kedvezõtlen
következményei: gyenge víztartó képesség aszályérzékenység; kis pufferkapacitás
nagy szennyezõdés- és (nem karbonátos talajok esetében) savanyodásérzékenység;
szélerózió-érzékenység; gyenge tápanyagszolgáltató képesség.
2. Erõsen savanyú kémhatás és kedvezõtlen következményei: Al-toxicitás, tápanyag-
fixáció és -immobilizáció; gyenge mikrobiális tevékenység.

3. Szikesedés és kedvezôtlen következményei: erôs lúgosság; szélsôséges vízgazdálkodás: belvízveszély és aszályérzékenység; csekély hasznosítható vízkészlet;
kedvezõtlen mikroorganizmus tevékenység és tápanyagállapot.
6. Láposodás, mocsarasodás, idõszakos felszíni vízborítás.
7. Víz- és szél okozta erózió és következményei: szervesanyag- és tápanyag- veszteségek.
8. Sekély termõréteg és kedvezõtlen következményei.

Talajdegradációs folyamatok
Talajdegradációs folyamatok természeti okok miatt, vagy a sokoldalú emberi tevékenység közvetlen vagy közvetett hatásaiként; tudatos vagy nem kívánt (ismert, kiszámítható vagy váratlan) következményeiként egyaránt bekövetkezhetnek. Gyakran a még látszólag természeti okok is emberi hatásokra vezethetõk vissza. Például a napjainkban oly sok vitát kiváltó globális felmelegedés a légkör összetételének – emberi tevékenység hatására bekövetkezõ – megváltozására, a CO2 és egyéb „üvegház-hatású gázok” légköri koncentrációjának megnövekedésére.
A talajdegradációs folyamatok a talaj anyagforgalmának számunkra kedvezõtlen irányban történõ megváltozását jelentik, amelynek következményei:
· területveszteség és/vagy a terület értékcsökkenése,
· zavarok a talaj funkcióiban,
· a talaj termékenységének csökkenése,
· talajökológiai feltételek romlása ( gyengébb növényfejlõdés kisebb biomasszahozam kisebb termés),
· kedvezõtlenebb körülmények az agrotechnikai mûveletek idõben és megfelelõ
minõségben történõ energiatakarékos elvégzéséhez,
· nagyobb termelési ráfordítások (növekvõ energia-, vízellátás- és vízelvezetés-,
valamint tápanyagigény stb.),
· káros környezeti mellékhatások (például árvíz- és belvízveszély fokozódása;
felszíni és felszín alatti vízkészletek szennyezése; táj-rombolás stb.).
A különbözõ emberi beavatkozások közvetlen vagy közvetett hatásaira bekövetkezõ
talajdegradációs folyamatok általában nem szükségszerû és kivédhetetlen következményei az intenzív mezõgazdasági és ipari termelésnek, valamint az általános társadalmi fejlõdésnek, hanem többnyire megelõzhetõk, kiküszöbölhetõk, de legalább bizonyos tûrési határig mérsékelhetõk. A talajok degradációs folyamatokkal szembeni érzékenységének elemzése és értékelése éppen e „tûrési határ” meghatározásához nyújt egzakt tudományos alapokat.
Magyarországon a legfontosabb talajdegradációs folyamatok a következõk (VÁRALLYAY 1989):
(1) Víz- és szél okozta erózió.
(2) Savanyodás.
(3) Sófelhalmozódás, szikesedés.
(4) Talajszerkezet leromlása, tömörödés.
(5) A talaj vízgazdálkodásának szélsõségessé válása.
(6) Biológiai degradáció: kedvezõtlen mikrobiológiai folyamatok, szervesanyagkészlet
csökkenése.
(7) A talaj tápanyagforgalmának kedvezõtlen irányú megváltozása.
(8) A talaj pufferképességének csökkenése, talajmérgezés, toxicitás.
Az utóbbi 10 évben a térinformatika és számítógép-technika fejlõdése lehetõséget
kínált arra, hogy a talajvizsgálatok és talajtérképek eddig felhalmozódott teljes információanyaga korszerû adatbázisba szervezõdjék és a sokirányú talajinformációs igényt célszerûen és gyorsan kielégíteni képes formában, elektronikus adathordozókon (is) tárolásra kerüljön.
Ez adott lehetõséget arra, hogy Magyarország – az MTA TAKI GIS Laboratóriumán
keresztül – hatékonyan kapcsolódjon be a PHARE MERA (MARS/Monitoring Agriculture with Remote Sensing/and Environment Related Applications) ‘92 Projekt Talajdegradációs Szubprojektjének munkálataiba (PÁSZTOR et al. 1997, SZABÓ et al. 1998, 1999, VÁRALLYAY et al. 2000). A szubprojekt célja a talajdegradációs folyamatok regionális léptékû lehatárolása és ûrfelvételek alapján az egyes kiválasztott mintaterületek aktuális degradációs viszonyainak osztályozása volt. Ezzel párhuzamosan kellett egvalósítani a távérzékelési adatokból szerkesztett digitális térképek és a kiegészítõ digitális talajtani (és az azokhoz kapcsolódó egyéb környezeti) adatbázisok integrálását egy, a tájpusztulás és kedvezõtlen természeti adottságok modellezéséhez felhasználható, földrajzi információs rendszerben. A módszertan magában foglalta az ország fõbb, degradáció szempontjából
veszélyeztetett (azaz potenciális degradációs) területeinek azonosítását és lehatárolását (1:500 000), a lehatárolt régiókon belül reprezentatív mintaterületek kiválasztását, ezek részletes ûrfelvétel feldolgozását és az aktuális degradációs veszélyeztetettség meghatározását a potenciális degradáció és az osztályozott ûrfelvételek integrációja révén (1:100 000). A módszertan felépítését a 3. ábra szemlélteti. A talajdegradáció térképezésénél valamennyi fellelhetõ és hozzáférhetõ talajtani információt figyelembe vettük, de a munkálatoknál elsõsorban két adatbázis információanyaga került közvetlen felhasználásra:
(a) az 1:100 000 méretarányú AGROTOPO adatbázis (VÁRALLYAY et al. 1979, 1980),
(b) az 1:500 000 méretarányú HUNSOTER (HUNgarian SOil and TERrain Digital
Database) adatbázis (VÁRALLYAY et al. 1994, 2000).
Az alábbi degradációs tényezõket vontuk be a térképezésbe:
· talajsavanyodás,
· víz- és/vagy szél okozta talajerózió,
· szélsõségesen könnyû mechanikai összetétel,
· szélsõségesen nehéz mechanikai összetétel,
· szikesedés,
· szikesedés a talaj mélyebb rétegeiben,
· sekély termõréteg,
· idõszakos felszíni vízborítás.
A különbözõ korlátozó tényezõk és degradációs folyamatok által érintett területek
regionális szintû lehatárolására integrált térbeli adatbázist építettünk. Magyarország tájkatasztere alapján 88 komplex degradációs régiót különítettünk el.

A különbözõ talajdegradációs folyamatokkal szembeni érzékenység megállapításánál és értékelésénél az adott folyamatot meghatározó, befolyásoló és módosító tényezõket, valamint azok kölcsönhatásait elemeztük és vettük figyelembe, valamennyi ez irányú hozzáférhetõ adat felhasználásával. A térképeken feltüntetett érzékenységi kategóriákat igyekeztünk határértékekkel kvantifikálni, bár arra nem minden esetben van lehetõség.

Megjegyzés
(a) A talajok környezeti értékelése környezeti érzékenységének értékelése és környezetvédelmi szempontú értékelése minden esetben 3 különbözõ fogalom, 3 különbözõ feladat, ami természetesen 3 különbözõ metodológiai közelítést és metodikai rendszert tesz szükségessé. S ez a szikes talajokkal kapcsolatban világítható meg legszemléletesebben.
A szikes talajok környezeti, természeti értékét többnyire épp azok a szikes tavak, talajok és ökoszisztémák jelentik, amelyek biomasszatermelés, mezõgazdasági hasznosítás szempontjából értéktelenek, vagy kis értékûek. Természetes tehát, hogy természetvédelmi szempontból teljesen más paraméterek teljesen különbözõ értékelése képezi az értékelési rendszert, mint mezõgazdasági hasznosítás (biomasszatermelés) szempontjából.
A szikes talajok környezeti érzékenysége azt fejezi ki, hogy azok mennyire reagálnak bizonyos környezeti behatásokra. Sajnos a közvélemény (sok esetben még a szakmai közvélemény is) a „környezeti érzékenység” kifejezést – helytelenül és pontatlanul – más értelemben használja. A szikes talajoknak a helyes értelmezés szerint kicsi a környezeti érzékenysége; tulajdonságai csak nehezen és „erõs” beavatkozásokkal változtathatók meg, módosíthatók. A szikes talaj – kis környezeti érzékenysége miatt – sajnos meglehetõsen stabilan ellenáll ezeknek a beavatkozásoknak.
A szikes talajok környezetvédelmi szempontú értékelése cél-függvény. Attól függ, hogy természeti értékként kívánom azokat megõrizni, „természetes állapotában” fenntartani, abba visszaállítani; vagy a mezõgazdasági hasznosítás/biomasszatermelés számára kívánom azokat megõrizni, alkalmasabbá tenni. A két különbözõ célra természetesen két különbözõ értékelési rendszer szükséges. Az elõbbiekben említett rendszerünk a sófelhalmozódási/szikesedési folyamatok megelõzését helyezte fókuszába, s e cél érdekében értékelt, prognosztizált.

(b) Másik fontos kritikai megjegyzésünk valamennyi talajra és területre érvényes. Gyakran – helytelenül és teljesen indokolatlanul – az az elv érvényesül a talajok „környezetvédelmi szempontú” értékelésénél, hogy · a kis agroökológiai potenciál (termékenység, biomassza-termelésre való alkalmasság) nagy környezeti érzékenységgel, · a nagy agroökológiai potenciál (termékenység, biomassza-termelésre való alkalmasság) pedig kis környezeti érzékenységgel jelenik meg párban. Pedig a két tulajdonság(csoport) között nincs összefüggés és oksági kapcsolat. A kis mezõgazdasági értékû homoktalajok, szikes talajok, sekély termõrétegû talajok környezeti érzékenysége nem nagy, hanem kicsi, hisz azok értékmeghatározó tulajdonságait (nagyon) nehéz megváltoztatni. Ugyanakkor a nagy mezõgazdasági értékû talajok (termõhelyek) jelentõs része – sajnos – környezetileg érzékeny, hisz már kis káros hatásokra is érzékenyen reagál kedvezõtlen tulajdonság-változásokkal. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a különbözõ szinten védett területeken (amelyek túlnyomó része mezõgazdaságilag kis értékû szikes, homok, vízzel borított vagy idõszakosan vízjárta terület, esetleg sekély termõrétegû talajok természetes vegetációja stb.) nem szükséges a védettséget indokoló jelenlegi állapot fenntartása érdekében szigorú talajhasználati szabályokat megfogalmazni és betarttatni.

Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértõitõl! Kérje ajánlatunkat itt!

Forrás: Tájökológiai Lapok

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

lochia

az ellést követően a méhben visszamaradt, magzatvízből, nyálkából, széteső sejtes... Tovább

Zenker-féle elhalás

az izmokban jelentkező különleges ->elhalás, amikor az izomsejtekben csak a miofibrillumok... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.