Ismerd meg te is a legnépszerűbb magyar kutyafajtákat, mindegyik nagyon okos, hűséges és szerethető

hirdetes

A legnépszerűbb magyar kutyafajták

Szélesi Ferenc - Főkertész
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Bemutatjuk a legnépszerűbb magyar kutyafajtákat, egytől egyig csodálatos mindegyik

Mudi

A mudi az egyik legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutyafajta. A pásztorok német puli néven ismerik, ma már csak ritkán látható a nyájak, csordák mellett. Latin neve: Canis familiaris ovilis Fényesi, magyarul Fényes juhász kutyája. Első fajtaleírása, mely hivatalosnak tekinthető, 1936-ból származik, Anghi Csaba Geyza "A magyar pásztorkutyák és a külföldi rokonfajták" című könyvében jelent meg.

Története

Már 1773-ban írtak egy mudi jellegű pásztorkutyáról, ezután Pethe Ferenc tette említést róla 1815-ben. Ennek ellenére szervezett tenyésztése a legkésőbb indult meg a magyar fajták közül. Sokáig nem is különböztették meg a pumitól és a pulitól, néhányan úgy tartották- tévesen-, hogy a mudi a pumi és a puli kereszteződéséből jött létre.

hirdetes

Tudatos tenyésztését Fényes Dezső kezdte meg, majd 1936-ban bemutatta az általa tenyésztett kutyákat és benyújtotta a fajta első szabványát, a bizottság el is fogadta a leírást és a mudi fajtanevet. A második világháború hatalmas sorscsapás volt a fajtára is, szinte teljesen kipusztult, feltámasztása a semmiből kezdődött újra. 1963-ból származik az újabb fajta szabvány, melyet Balassy Zoltán alkotott meg.

hirdetes

Nagyon sokáig a fajta fenntartása volt a cél, hiszen érthetetlen közöny vette körül és csak néhány mudi tartónak, rajongónak köszönhető, hogy a fajta fennmaradt. Magyarországon.

HA TÖBBET MEG SZERETNÉL TUDNI A MUDIRÓL, OLVASD EL KORÁBBI CIKKÜNKET!

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-03-26

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

Fedezd fel az 5 legérdekesebb tényt a barátposzáta madárról: történelmi hátterük, táplálkozási szokásaik, társas viselkedésük, hosszú vándorlásaik történetével!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2024-03-26

Tavaszi tuja mosás: 5 fontos lépés a betegségek elkerüléséhez

Fedezze fel az 5 legfontosabb lépést a tuják tavaszi ápolásához: így óvhatja meg növényeit a kártevőktől és betegségektől! Így egész évben egészségesek maradnak.

2024-03-26

Ezzel a trükkel a levendulád jobban fog illatozni, mint valaha

Ha azt szeretnéd, hogy idén szebb és illatosabb legyen a levendulád, mint eddig bármikor, akkor ezt a tippet neked is érdemes követned, amit a kertészünk ajánl!

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-03-18

Ezt minden kutyatartónak tudnia kell: így tudod megmenteni kutyádat

Megismerheted ebben a cikkben a leggyakoribb tévhiteket a külső paraziták elleni védekezésről, és megtanulhatod, hogyan óvhatod meg kutyádat egész évben te is.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

44/2006. (VI. 13.) FVM rendelet

az önálló ingatlanok helyrajziszámozásáról és az alrészletek megjelölésérõl Az... Tovább

orrhosszúság

a belső szemzúgokat (szemszögleteket) összekötő egyenes távolsága lovon a szájnyílásig,... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet