Milyen növényeket egyszerű lakásban gondoznod? Most ismerd meg ezeket a szuper kúszónövényeket

Kúszónövények lakásodba – ennek az 5 növénynek egyszerű a gondozása

TK, SFV
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Szoba borostyán

Persze, ha ténylegesen szép növényt szeretnél, akkor az utóbbi elengedhetetlen, illetve öntözni sem árt. Mégis óvjuk a túlzott mennyiségű víztől – ez az egyetlen dolog ugyanis, amit nem lesz majd képes tolerálni!


Kapaszkodó fikusz


Elsősorban fürdőszobákban találkozhatsz vele, ugyanis a listánkban található növények közül talán ő a legpáraigényesebb – ez a tulajdonsága pedig fás rokonával szemben is érvényes. Érdemes tehát laza szerkezetű talaját is mindig nyirkosan tartani – ehhez pedig nem is találhatnál ideálisabb környezetet párás fürdődnél! Mindemellett fényigénye nem túl nagy.


Elhelyezheted lakásod más pontján is, de akkor fokozottan ügyelj arra, hogy gyakran permetezd vagy biztosíts számára vízzel feltöltött kavicsos ágyat. 


Lakásod érdekében tartsd szemmel növényedet – amennyiben felfut valamelyik faladra, akkor onnan könnyedén le fogja majd választani a festéket, amennyiben el szeretnéd majd onnan távolítani.


Szobaborostyán


Imádja a sötétebb környezetet, remekül képes benne fejlődni. Szabadtéri testvéréhez hasonlóan a legtöbb felületen könnyedén meg tud kapaszkodni – ezért esetében is érdemes figyelni, hogy ha faladra kezdene el mászni, onnan csupán festékkel együtt tudod majd eltávolítani indáit, ami nem kis kihívást fog jelenteni. Rendkívül szívós növény – ellenségéi közé csupán a túlságosan meleg környezet és a száraz levegő tartozik. Emiatt figyelj oda, hogy gyakran permetezd növényedet, valamint egy olyan helyet biztosíts számára, ahol átlagosan 20 fok alatt lesz majd a hőmérséklet.


Szobai futóka


Ez a növény a legtöbb nagymamánál megtalálható – rendkívül hasonló a filodendronhoz. Egyetlen különbsége, hogy kevésbé strapabíró. Szív alakú levelek találhatóak meg rajta, melyekben megjelennek foltokban sárga árnyalatok is. Indái nem nőnek túl hosszúra. 


Gondozása szempontjából fényigényes, ugyanakkor érdemes óvnod a direkt napsütéstől és a túlzott meleget sem kedveli. Kártevők szempontjából a levéltetűk szeretik, illetve a takácsatkára is érzékeny.
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

kórlefolyás

a betegség okának felmerülésétől, ill. kezdeti tüneteitől a végkifejletig lezajló... Tovább

varas szájfájás (fertőző hólyagos bőrgyulladás)

juhok és kecskék, főként az ajkak és az orrnyílások környékén, ritkábban a lábvégek... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek Növénytermesztés