A fokföldi ibolya gondozása - így egész évben virágozni fog

hirdetes

Virágozzon egész évben a fokföldi ibolya – Tippek/trükkök szakértőktől

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

A fokföldi ibolya gondozása

A fokföldi ibolya talajigénye

A fokföldi ibolya szereti a jól levegőző, humuszos talajt. A virágboltokban kaphatunk hagyományos talajkeveréket, ezt érdemes kiegészíteni egyharmad rész tőzeggel, valamint egy kevés dolomitporral és szuperfoszfáttal. 

A fokföldi ibolya fényigénye

A fokföldi ibolya fényigényes, ezért olyan helyet érdemes biztosítani számára, ami egyenlegesen, jól megvilágított. Arra viszont figyeljünk, hogy tűző napsugárzás ne érje – hatására levelein barna foltok jelenhetnek meg és el is száradhatnak. Kevés fény hatására viszont megnyúlnak a levélszárai, és maga a növény is felnyurgul.

A fokföldi ibolya hőigénye

Afrikai növényről beszélünk, ebből adódik, hogy melegigényes, a kiegyenlített 20-24 Celsius fok tökéletes számára. Ráadásul kedveli párás (70-90 százalékos relatív páratartalmú) környezetet – a megfelelő páratartalom mellett simán elviseli a 30 Celsius fokos meleget is. Arra viszont figyeljünk, hogy 18 fok alatt ne legyen, mert a levelek foltosodnak.

hirdetes
hirdetes

A fokföldi ibolya vízigénye

Páraigényes, de soha ne permetezzük a leveleit, mert ez foltosodáshoz és rothadáshoz vezethet. Minden esetben előmelegített (20 Celsius fokos) vizet használjunk – erre nagyon érzékeny!  Az öntözést alulról végezzük, és negyed óra után öntsük is ki a vizet az alátétből, ezzel elkerülhetjük a gyökér-, és tőrothadást. Ha az alsó levelek kókadni kezdenek, akkor valószínűleg túlöntöztük vagy pangó víz van a cserépben/alátétben. 

A fokföldi ibolya szaporítása

A fokföldi ibolyát legkönnyebben levéldugványról szaporíthatjuk. Válasszunk ki egy-két levelet, 3-5 centiméteres levélnyéllel és állítsuk ezt vízbe, majd helyezzük meleg helyre. A vizet érdemes két-háromnaponta kicserélni. Ha már gyökeresedik, és kifejlődtek apró levelek, akkor ültessük laza, tápanyagban gazdag virágföldbe. 

A fokföldi ibolya növényvédelme/leggyakoribb kórokozói

Nyugati virágtripsz (lemosó permetezés virágzás előtt pár nappal), a szürkepenész (levegőtlen, párás helyen fordul elő, vigyük kellemesebb helyre, szükség esetén permetezzünk gombaölő szerrel), lisztharmat (füstöléssel védekezzünk ellene folyamatosan, ez gátolja a lisztharmat fejlődését), az erviniás hervadás (védekezés megelőzéssel, ne hagyjuk, hogy a növény befülledjen, tartsunk mindent tisztán) tartoznak a kártevői, kórokozói közé. Fontos megjegyezni, hogy növényvédőszer kijuttatásakor figyeljünk a szakszerű használatra, mert a fokföldi ibolya növényvédőszer-perzselésre érzékeny. Remélem, hogy tanácsaim hasznosak voltak számotokra, én sok sikert kívánok a fokföldi ibolya gondozásához, neveléséhez! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

ikra

a nőstény halak termékenyítésre képes (érett) vagy megtermékenyített petesejtje. Némely... Tovább

csávázógépek

termények gombás v. egyéb fertőzéstől való védelmére szolgáló stabil v. mobil gépek... Tovább

Tovább a lexikonra
virág