Broméliafélék - hogyan gondozzam broméliám? Ismerd meg Te is termesztését, gondozását

hirdetes

Broméliafélék gondozása – így legyen csodálatos növényed Neked is

TK, SFV
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Broméliafélék

Hogyan viseljem gondját?


A broméliák gondozása nem igényel sem különösebb odafigyelést, sem speciális eszközöket. Helyezz rá havonta egyszer miközben fejlődik, valamilyen félkemény trágyát, mellyel termékenyebbé teszed talaját.


Locsolás szempontjából is könnyű dolgod lesz. Töltsd meg a levelek közepén található kisebb méretű „csészéjét” növényednek, ez majd biztosítani fogja számára a megfelelő vízmennyiséget. Arra viszont érdemes odafigyelned, hogy az itt összegyűjtött, már stagnáló vizet napi szinten távolítsd el, cseréld, ugyanis ez tartalmazhat a már említett víz mellett különböző törmelékeket, már elhunyt rovarokat, bogarakat, melyeket a poshadt víz képes volt magához csábítani.


Helyezz cserepébe a minimális víz mellé egy réteg kavicsot, így is elősegítve a megfelelő páratartalom kialakulását növényed számára. Arra ugyanakkor fokozottan figyelj, hogy a növény gyökerei ne érjenek a vízhez, ne legyenek benne, ugyanis abban az esetben ez könnyen annak az elrothadásához vezethet.

hirdetes


Egyes broméliák úgy növekszenek megfelelően, hogy kialakítanak a környezetük miatt egy „levegő növény” életmódot, ugyanis ebben az esetben a virág maga rátelepedik, ráragad más növények, fák törzsére, esetleg, mint már említettem, épületekre, mohák és más egyéb szerves anyagok veszik körül. Ez a növény teljes mértékben képes ilyen esetekben saját magukat ellátni, mind nedvesség és tápanyag szempontjából is, melyeket leveleikkel gyűjtenek össze – viszont beltéri környezetben egy kis segítségre van szükségük, ugyanis ez a megoldás nem alakulhat ki.

hirdetes


Növényeink élete


Ne lepődjünk meg, ha első alkalommal foglalkozunk ezzel a növénnyel, s azt tapasztaljuk, hogy egy-két éven belül elkezd pusztulni. Ezek a növények nem minden esetben élnek hosszú életet, ráadásul virágzásuk után mindig elkezdenek egy kicsit visszahalni. 


Beltérben történű nevelésük sem lehet mindig sikeres, ugyanis könnyen megállhatnak fejlődésükben, viszont a legtöbb esetben a bromélia kialakít magának egy kis növényt, melyet leválasztva elkezdhetünk egy különállóként kezelni. Ehhez vágjuk le, valamint ültessük őket el a már leírtak szerint, ebben az esetben, még ha az anyanövény el is pusztul, akkor a kisebb növényével folytatódhat nevelése.
 

 

Neked megtalálható ez a növény lakásodban?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-12-05

Növények a fürdőszobában: páfrány, aloe vera és orchidea, ne hagyd növény nélkül a fürdőt!

Növényeket a fürdőszobába! Talán nem is gondolnánk, de az olyan növények, mint az orchideák, páfrányok és aloe verák kiválóan érzik magukat a nedves klímájú térben!

2023-12-06

5 Kihagyhatatlan magyar természeti csoda télre

A hideg hónapokban is érdemes felfedezni a természet varázslatait, és Magyarország bővelkedik olyan természeti csodákban és különlegességekben, amik télen is lenyűgözőek.

2023-12-05

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Ez egy teljes tévhit!

A Karácsonyfa-vásárlás kapcsán felmerülő dilemmát érintve Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet kutatója cáfolja a műfenyő környezetbarátságával kapcsolatos tévhiteket.

2023-12-05

A citromfa egyszerű teleltetése lépésről lépésre

Ha olyan szerencsés vagy, hogy van otthon citromfád, akkor a tél neki nem barátja, ideje megóvnod őt a fagyoktól, mégpedig ezeknek a tippeknek a segítségével!

2023-12-05

Tudtad hogy ezekben a magyar fürdőkben gyulladáscsökkentő gyógyvízben lehet fürdeni?

Felfedezzük azokat a kivételes fürdőket, ahol nemcsak kellemesen pihenhetünk, de a gyulladáscsökkentő gyógyvíz áldásos hatásaival is gondoskodhatunk egészségünkről.

2023-12-05

Hogyan teleltessem a leanderemet megfelelően? - a kertész válaszol

A kertész szakértőnk most válaszol a fontos kérdésre és elmondja, hogyan teleltessük a leander növényünket, megoszt ehhez számos, hasznos tippet, kövesd te is!

2023-12-05

Télen gólyát látunk? Ezt kell tenni!

Amikor gólyákkal találkozunk télen, fontos megértenünk, hogyan segíthetünk nekik, és mikor hagyjuk őket békén. Ezt kell tenni ha télen gólyát látunk itthon!

2023-12-05

A kínai hibiszkusz teleltetése: ezekkel a tippekkel túléli a telet!

A kínai hibiszkusz fagyérzékeny növény, ezért fontos, hogy időben megkezdjük a teleltetését, mégpedig ezekkel a tippekkel, így biztosan sikerül a teleltetés!!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

jégeső

5 mm-nél nagyobb átmérőjű, szilárd, jégszemekből álló ->csapadék; a jégszemek többnyire... Tovább

alkoholok

az oxigéntartalmú szénvegyületek csoportjába tartozó vegyületek, funkciós csoportjuk a... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Házi kert kert