Ezért érdemes zeolitokat tartani a ház körül

Szélesi Ferenc

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Habár a zeolitok felhasználásának tudományos háttere is van (erre mindjárt ki is térünk), először röviden foglaljuk össze, hogy mikről is van szó. A zeolitok (leegyszerűsítve) olyan ásványok, amiket tisztítási célokra, kellemetlen szagok eltüntetésére, és kéretlen nedvesség felitatására használhatsz a ház körül. Tény, hogy a köveket általában a kültérben szokás tartani, de a zeolitoknak a négy fal között is megvan a helyük.

Hogy miért? Főleg szaghatástalanító hatásuk miatt hasznosak, ugyanis a bolti készítményekkel ellentétben (amelyek általában csak elfedik a szagokat valami erősebb illattal) a zeolitok teljesen természetes, és méreganyagoktól mentes megoldást kínálnak az ilyen jellegű problémákra. Mindez annak köszönhető, hogy képesek elszívni a levegőből a kellemetlen szagokat. Ha mindez nem lenne elég, a zeolitokról érdemes tudni, hogy többször is felhasználhatók, ezért ha egyszer sikerül beszerezned néhányat, akkor lényegében nem is kell többet a beszerzésükkel foglalkoznod.

De mitől olyan hatékonyak a zeolitok?

Következzék akkor a beígért tudományos magyarázat. A zeolitok mikropórusos alumoszilikát ásványok, amelyek több háztartási készítményben is megtalálhatók (például a macskaalmokban és a mosószerekben). A zeolitok háromdimenziós kristályszerkezettel rendelkeznek, amik oxigénből, szilíciumból, alumíniumból és alkáli fémekből állnak össze. Ezek a természetben is előforduló ásványok akkor jönnek létre, amikor a vulkanikus kőzetek és a hamu reakcióba lép a lúgos talajvízzel.

Úgynevezett „molekulaszűrőkként” tartják számon őket. A zeolitokban található apró lyukak lehetővé teszik, hogy a kisebb ásványok áthaladjanak rajtuk, a nagyobb molekulákat pedig magukba szívják. Éppen ezért mesterséges módszerekkel is gyártják víztisztítási, illetve nukleáris, radioaktív hulladékok kezelésére is szokás alkalmazni őket. 1756 óta Axel Fredrik Cronstedt, egy svéd mineralógus (ásványtudós) jóvoltából hívjuk őket zeolitoknak. Cronstedt felfedezte, hogy ha a sztilbit nevű ásványt hirtelen felhevítik, akkor gőzt kezd kibocsátani magából. A hőmérséklet változásával az ásvány gőz formájában eresztette ki magából a beszívott vizet.

Miért jó zeolitokat tartani otthon?

Most már tehát tudjuk, hogy a zeolitok nem egyszerű kövek, hanem nedvszívó tulajdonságokkal rendelkező ásványok. A következő oldalon összegyűjtöttem, hogy mi mindenre használhatók a ház körül, lapozz egyet, és próbáld ki!


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-04

Ilyen a tökéletes paradicsom metszés: a titkos fegyver a zamatos terméshez

Hogyan kell paradicsomot metszeni? Mi a tökéletes paradicsom metszés titka? Mutatjuk a kertész tanácsait, hogy a te paradicsomod se bokrosodjon el a nyáron!

2024-05-02

Itt vannak a legjobb tippek a tökéletes zeller termesztéséhez egy kertésztől

Elhoztuk nektek a legjobb zeller termesztési tippeket, egy kertész tanácsaival, aki elmondja nektek most, hogyan szokta termeszteni tökéletesen a zellert!

2024-04-30

Sorra verik át a vevőket: magyar eperként árulják a külföldi importot

A magyar eper helyett adhatnak vegyszerekkel tartósított, spanyol, olasz, görög szamócát is, amik sokkal rosszabb minőségűek. Mutatjuk, hogyan kerülheted el!

2024-04-29

Salátatermesztés mesterfokon: hogyan nevelj egész éven át friss zöldséget a kertedben?

Tanuld meg a salátatermesztés minden trükkjét! Készítsd elő a magtálcát, gondoskodj a megfelelő hőmérsékletről, és használd ki a természetes védekezés lehetőségeit.

2024-05-04

Borsó a kertben: tippek a sikeres borsó termesztéshez

Borsó termesztési tippek egy kertésztől: így nevelj borsót a kertedben, hogy az asztalodon mindig friss és zsenge zöldség legyen, kövesd tippjeinket te is!

2024-05-02

Egy nagyon különleges virág: A lampionvirág ültetése, és gondozása

Vannak, akik hólyagcseresznyeként vagy ördöglámpásként ismerik. Különlegességét a termést körülvevő élénknarancssárga burka adja. Optimális májusban ültetni.

2024-05-02

Most kell elültetned ezt az ízletes zöldséget: Padlizsán ültetés lépései

A padlizsán egyre népszerűbb hazánkban is, ami nem is véletlen, hiszen megannyi étel remek alapanyaga. Mikor és hogyan kell a padlizsánt elültetni?

2024-05-02

Ilyen előnyei vannak a virágoknak, a zöldfelületeknek

A növények képesek elnyelni a levegőben lévő szennyeződéseket, mint például a nitrogén-dioxidot és a kén-dioxidot, valamint a por részecskéket, és még...

További cikkek ebben a témában
Érdekességek Házi kert

Tovább a Lexikonhoz

Bikini (H 46520)

Cukorrépa Cél: rizománia és cerkospóra rezisztens Leírás:Monogerm, diploid hibrid, a... Tovább

borjúketrec

a korszerű borjúnevelés követelményei előírják a külön épületben elhelyezett... Tovább

Tovább a lexikonra