A fákat körülölelő növény – ismerd meg a kerti sarkantyúkát

TK, SFV

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A kerti sarkantyúka népszerű gyógynövény, mely piros vagy narancssárgás szépségével könnyedén körülöleli a fákat, növényeket. Mostani cikkünkből ismerd meg Te is!

A kerti sarkantyúka Peruból származik, ahol úgy gondolják, hogy azért visel ez a növény sarkantyút, mert abban őrzi gyógyító, jótékony jellegét. Ez az apró növény piros vagy narancssárgás virágaival ahogy növekszik, könnyedén körülöleli a fákat, növényeket – ezzel pedig különleges látvánnyal ajándékozza meg a kertészeket. Mindemellett pedig kellemes illata is gyakran elnyeri az emberek tetszését, melyeket jellegzetes, kerekded levelek kereteznek. Két fajtáját különböztethetjük meg, az egyik egy bokros fejlődésű, még a másik inkább kúszónövény jellegű. Előbbi megközelítőleg 30 centiméterig fejlődhet, még utóbbi akár a 3 – 4 métert is elérheti. 


A biokertészetben is rendkívül hasznos növény, ugyanis könnyedén elriasztja a legtöbb kártevőt. Érdemes rózsák mellé ültetned például levéltetvek ellen, vagy paradicsom ágyásaid mellett is előnyöd származhat belőle – képesek lesznek őrizni zöldségeidet egész nyáron!


A sarkantyúka minden föld felett található része ehető – ráadásul rendkívüli gyógyító hatással rendelkezik. A virág íze édes borséra vagy retekére hasonlít (ezt főleg sajtokkal, salátákkal fogyasztják), ellenben magja és bimbója viszont ecetes-sós lében a kapribogyó ízvilágához köthető.


Milyen jótékony hatásai vannak?


Mint már említettem, a kerti sarkantyú gyógynövénynek számít – több jótékony hatásról is beszélhetünk vele kapcsolatban.


Ezek a színes virágok elsősorban gyulladáscsökkentő antibiotikumokat tartalmaznak bőséggel. Gyakran használják bőrápolásra, hajápolásra, de korpás fejbőr kezelésére is. Emellett C-vitamin tartalma sem elhanyagolható, valamint vasban és káliumban is bővelkedik.


Előszeretettel fogyasztják, mint már említettem salátákban, akár nyersen is, jellegzetes ízvilága miatt. Remekül képes feldobni bármilyen ételt. 

 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-02

Egy nagyon különleges virág: A lampionvirág ültetése, és gondozása

Vannak, akik hólyagcseresznyeként vagy ördöglámpásként ismerik. Különlegességét a termést körülvevő élénknarancssárga burka adja. Optimális májusban ültetni.

2024-05-02

Most kell elültetned ezt az ízletes zöldséget: Padlizsán ültetés lépései

A padlizsán egyre népszerűbb hazánkban is, ami nem is véletlen, hiszen megannyi étel remek alapanyaga. Mikor és hogyan kell a padlizsánt elültetni?

2024-05-02

Ilyen előnyei vannak a virágoknak, a zöldfelületeknek

A növények képesek elnyelni a levegőben lévő szennyeződéseket, mint például a nitrogén-dioxidot és a kén-dioxidot, valamint a por részecskéket, és még...

2024-05-02

Május 20-ig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre

2024-ben meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek. Mutatjuk a

2024-05-02

Itt vannak a legjobb tippek a tökéletes zeller termesztéséhez egy kertésztől

Elhoztuk nektek a legjobb zeller termesztési tippeket, egy kertész tanácsaival, aki elmondja nektek most, hogyan szokta termeszteni tökéletesen a zellert!

2024-05-04

Ilyen a tökéletes paradicsom metszés: a titkos fegyver a zamatos terméshez

Hogyan kell paradicsomot metszeni? Mi a tökéletes paradicsom metszés titka? Mutatjuk a kertész tanácsait, hogy a te paradicsomod se bokrosodjon el a nyáron!

2024-04-29

Salátatermesztés mesterfokon: hogyan nevelj egész éven át friss zöldséget a kertedben?

Tanuld meg a salátatermesztés minden trükkjét! Készítsd elő a magtálcát, gondoskodj a megfelelő hőmérsékletről, és használd ki a természetes védekezés lehetőségeit.

2024-04-22

Itt az idő: Így alakítsd ki a tökéletes veteményeskertet!

Már egy ideje tervezgeted a veteményeskertet? Itt a tökéletes idő, alakítsunk ki együtt egy a tökéletes veteményeskertet! Hoztunk ehhez szakértői tippeket.

További cikkek ebben a témában
dísznövény Érdekességek kert

Tovább a Lexikonhoz

bálázógépek

a szálas termények, a learatott gabona szalmájának korszerű szállítását, tárolását és... Tovább

buzgár

a töltések mentett oldalán megjelenő vízfeltörés. A buzgár alulról felfelé irányuló... Tovább

Tovább a lexikonra