Elképesztő – Az FDA elismerte, hogy rákkeltő anyagot tartalmaz a csirke!

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Rákkeltő anyagot tartalmazhatnak a csirkék? Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a válasz az, hogy igen, ezt pedig az Amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszer Engedélyeztetési Hivatal közleményében olvasható! 

Mi is az az FDA?

A U.S Food and Drug Administration (FDA) nem más, mint az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Engedélyeztetési Hivatal, melynek hagyományai a 20. század elején gyökereznek. Történetét, mint Szövetségi Fogyasztóvédelmi Hivatal 1906-ban kezdte meg, amikor megalkották a Tiszta Élelmiszer és Kábítószer törvényt, ami az előző 25 évben mintegy 100 törvénytervezet csúcspontjaként született meg azzal a céllal, hogy megfékezze a régóta fennálló, súlyos visszaéléseket a fogyasztói termékek piacán, megtiltotta a hibás, hamisított élelmiszerek és gyógyszerek államok közti kereskedelmét. 1938-ban F. D. Roosevelt egy, az élelmiszerekről szóló törvényben bővítette szabályozói hatáskörét.

Azóta ez a szerv a legbefolyásosabb ellenőrző hatóság. Feladata az élelmiszerek, élelmiszer kiegészítők, az emberi és állatgyógyászati szerek, oltóanyagok és más emberi felhasználásra szánt biológiai termékek és orvostechnikai eszközök, kozmetikumok, étrend-kiegészítők bio-gyógyszerészeti és a vérkészítmények ellenőrzése, valamint dohánytermékek biztonsági, egészségügyi, megfelelő címkézettségi vagy hatékonysági ellenőrzése és szabályozása. A következő oldalon megtudhatod, milyen rákkeltő anyag található a csirkében! 

Az év legbabonásabb napja: Luca-nap – december 13.

Luca napjához (december 13.) több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja (eltérően a mai téli napfordulótól, ami december 21-re,...

Az Egyesült Államokban az FDA engedélye nélkül egy élelmiszer és egészségügyi termék sem kerülhet forgalomba, sőt egyes termékeket még a polcokra kerülés után is nyomon követnek.

Ma a világ legszigorúbb minőségi rendszerével a Food and Drug Administration rendelkezik. Az FDA tanúsítvány megszerzése egy termék számára hatalmas presztízskérdést jelent, illetve biztonságot felhasználója számára. A következő oldalon megtudhatod te is, mit tett közzé az FDA a csirkékkel kapcsolatban! 

Az Associated Press tette közzé, hogy az FDA megerősítette, hogy szervetlen arzént adnak a tápos csirkéknek. Ez a kérdés évek óta kering a médiában, de korábban tagadták a feltételezést. Az USA-ban leggyakrabban használt arzén tartalmú hozamfokozó, a roxarsone serkenti a növekedést, kiírtja a parazitákat és színt ad a baromfihúsnak.

A roxarsone eredeti állapotában nem mérgező, de anaerob (oxigén mentes) körülmények között (akár élő csirke szervezetében vagy a földben) egy sokkal toxikusabb bomlásterméke keletkezik. Az arzént kapcsolatba hozták már húgyhólyag-, tüdő-, bőr-, vese-, és vastagbélrákkal, kisebb mennyiség rendszeres bevitele pedig részleges bénuláshoz és cukorbetegséghez vezethet.

A szert nemcsak Amerikában használják! Magyarországon az illetékes szervek nem tagadták, hogy arzénos táppal etetnek nálunk csirkéket, csak azt, hogy ez egészségkárosító lenne. Mindez csak a szupermarketben található tápos csirkékre (pulykára) igaz. Amerikában a bevizsgált minták 70 százalékában találtak mérgező anyagokat.

Forrás: szupertanacsok.blog.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-04-23

Az ókori argentinok háziállatként tarthatták a rókákat

Eddig nem is sejtett felfedezést tettek kutatók a rókával kapcsolatban. Az ősi argentinok háziállatként tarthatták a rókát? Bizonyíték is van!

2024-05-07

Sárgarépa termesztés lépésről lépésre - a tökéletes csírázástól a bőséges betakarításig

Elhoztam nektek egy átfogó sárgarépa termesztés útmutatót, ami nagy segítség lehet lépésről-lépésre elmagyarázva ennek az isteni zöldségnek a termesztéséhez!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2024-05-07

Miért használok faforgácsot a kertben kertészként?

Mire jó a faforgács a kertben? Számos remek dologban tud hatékonyan segíteni és kijelenthetjük, hogy egy kertbaraát legnagyobb segítsége, mutatom miért!

2024-05-06

Milyen virágokat érdemes elültetni még a nyár elején?

Érdekel, milyen virágokat lehet érdemes elültetni a nyár elején, amik gyorsan nőnek, és bírják ezeket a melegebb körülményeket? Mutatunk néhány csodás virágot!

2024-05-07

Bodzaszörp akáccal és citromfűvel: mostantól mindig így fogod csinálni!

A bodzaszörpről sokunknak jut eszünkbe a gyerekkorunk, és most májusban ezt újra átélhetjük, ha szörpöt főzünk. Tuningoljuk meg citromfűvel és akácvirággal!

További cikkek ebben a témában
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek

Tovább a Lexikonhoz

61/2005. (VII. 7.) FVM rendelet

a növényvédelmi tevékenységrôl szóló 5/2001. (I. 16.) FVM rendelet módosításáról. A... Tovább

lép

1. (anat.) A hasüregben a gyomor nagy görbületén, a bal bordaív síkjában helyeződő... Tovább

Tovább a lexikonra