Cukros, diós, fahéjas, és még sorolhatnám, de szerintem mindegy is, csak kürtőskalács legyen! A legtöbben Hungarikumként tekintünk a kürtőskalácsra, na de mi is az igazság ezzel kapcsolatban?

Beszéljünk a kürtőskalácsról pár szót

A kürtőskalács a magyar nyelvterületen, különösen a Székelyföldön terjedt el legelőször. Régebben főleg ünnepi alkalmakra készítették, de ma már a mindennapok részévé vált fogyasztása. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Erdélyben mára már nagyon sok helyen elfelejtették a receptet is, Magyarországon azonban a virágkorát éli!

A sütemény neve a tűzhelyek kürtőjére utal, hiszen a csonkakúp palást alakú, friss, gőzölgő sütemény kürtőre emlékeztet. Ezt a véleményt osztotta Szabó T. Attila kolozsvári tudós nyelvész is: „...mikor a hengerről leveszik, az egész sütemény egy darabban egy körülbelül 25–30 cm hosszú kürtő-, illetőleg cső-alakú kalácsfélét képez. Minthogy ezt a kalács-kürtőt a családtagok és vendégek elé ilyen alakban teszik, s a fogyasztók a szalagszerűen szakadó tésztát ilyen jellegzetes alakjában látják, nyilvánvaló, hogy a névadási szemlélet csak a kalácstészta kürtő alakjából indulhatott ki”.

Az elmúlt évszázadok során a sütemény megnevezésének és a nevek írásmódjának számos változata bukkant föl. Még a 19. században is több néven is hivatkoztak a süteményre (pl. dorongfánk, botratekercs, botfánk). A ma használatos, erdélyi eredetű megnevezés csak a 20. század közepén vált uralkodóvá, de a század végéig azt sokan rövid ö-vel, vagy külön írták (pl. kürtös kalács, kürtős kalács)). A sütemény nevének mai alakja (kürtőskalács), ismereteink szerint, nyomtatásban először egy 1926-os kiadású, a Brassói Lapok könyvosztálya által megjelentetett szakácskönyvben jelent meg.

A Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület egyébként már lépéseket is tett annak érdekében, hogy a kürtőskalácsot magyar termékként vegye nyilvántartásba az Európai Unió.

A következő oldalon folytatom és jön a recept is!