mindazon fizikai és mechanikai tényezők összessége, amelyek nélkülözhetetlenek a tojásban levő embrió fejlődéshez és kikeléséhez. A természetes keltetéskor a kotlós alakítja ki, mesterséges keltetéskor a keltetőgépben kell megteremteni a megfelelő hőmérsékletet, páratartalmat, levegőellátást, a tojások forgatását és hűtését. A keltetőtér hőmérséklete a kotlós alatt, a bőrrel való közvetlen érintkezésben: 39-40 °C. Az optimális hőmérséklet, amiről a keltetőtérben gondoskodni kell, 37-38°C körül van. A hőmérséklet nagyobb mérvű ingadozása nem engedhető meg, mert az embrió a 41,5-42°C-on elpusztul, 28°C-on megáll a fejlődése. A páratartalom igen fontos szerepet játszik abban az anyagcserében, amely a keltetés alatt álló tojás és környezete között lejátszódik. A csirkék számára a keltetés 18. napjáig ált. 60% körüli relatív páratartalom szükséges. Ezután növelni kell a kelésig 70%-ra. A pulykák keltetésekor is nagyobb a relatív páratartalom-szükséglet. Természetes keltetéskor a tojásokat körülvevő levegő kicserélődését a tollak átbocsátóképessége teszi lehetővé. Azonkívül naponta legalább egyszer, amikor a kotlós leszáll a fészekről, megújul a tojásokat körülvevő levegő. A keltetőgép megfelelő szellőztetéséről gondoskodni kell, mert az embrió olyan közegben fejlődik megfelelően, amelynek oxigéntartalma 21%. A tojások elhelyezése és forgatása fontos keltetéstechnológiai tényező. A tojások a keltetőgépbe hegyes végükkel lefelé tálcázva kerülnek. Kivétel a lúdtojás, amelyet vízszintes helyzetben — légkamrával a lapos ventilátor felé - kell tálcázni. A forgatás elősegíti a szabályos vérkeringést az embrió teste és a járulékos részek között. A forgatásnak a keltetési időszak első felében van nagyobb jelentősége. A tojások időnkénti lehűlése a hőmérséklet-változást kísérő nyomásváltozás eredményeként jó hatással van a gázcserére. Legnagyobb jelentősége az intenzív anyagcsere-folyamatokat kísérő biológiai hő keletkezésének időszakában van. A korszerű keltetés-technológiában a tojások gépben és gépen kívül is hűthetők. A keltetőüzemben v. még a termelőüzemben történik a tojások előzetes kezelése, osztályozása, lámpázása, fertőtlenítése. A keltetésre alkalmas tojásokat nagyság szerinti osztályozás után tálcázni kell, ügyelve arra, hogy egy tálcára azonos nagyságú tojások kerüljenek. Egy-egy tenyészetből származó tojásokat lehetőleg ugyanabban a gépben kell elhelyezni. A gépbe berakás előtt a tojásokat legalább 24, legfeljebb 72 óráig pihentetni kell. A kelés egyöntetűsége és gyors lefolyása céljából ugyanazon keltetőgépbe azonos módon előkezelt, azonos korú, fajtájú, ill. azonos hibrid tojásokat helyeznek. A kikelt csibéket néhány órai pihentetés után osztályozzák. A jó minőségű csibe szikzacskója felszívódott, kemény tapintású. A keltetés után 24-30 óráig nem éri a csibéket károsodás, ha nem jutnak eleséghez. Naposcsibe szállítására mindennemű szállítóeszköz igénybe vehető. A zárt szállítótér hőmérséklete 22-29°C közötti legyen. Télen elő kell fűteni, nyáron pedig elő kell hűteni a szállítójármű rakodóterét. A keltetőgépek a kapacitás, az üzemanyag, ill. a hőforrás, a tojások helyzete, forgatása v. egyéb belső v. külső műszaki jellemzők alapján osztályozhatók. Ált. három fő keltetőgéptípus különböztethető meg: asztali keltetőgépek, szekrényes motoros keltetőgépek és termes keltetők. Az asztali keltetőgépek csoportjába sorolhatók a kis asztali keltetőgépek, amelyek meleg vízzel v. meleg levegővel működnek. Kapacitásuk 30-tól 900 tojásig terjedhet. A szekrényes keltetőgépek és a termes keltetők az asztali gépeknél lényegesen bonyolultabb műszaki berendezésekkel megépített készülékek, amelyek tojásbefogadó képessége 1200-tól több tízezerig is terjedhet.