Hosszú nappalos növények a nyári időszak elejére – ismerd meg őket Te is

TK, ZH

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A növények általában három kategóriába sorolhatóak fejlődésük kapcsán. Érdemes erre is odafigyelni, amennyiben megfelelően szeretnéd gondozni növényed - mostani cikkünkből ismerjétek meg a hosszú nappalos növényeket!

A héten találkozhattunk az év leghosszabb napjával – most volt a nyári napforduló, ami egyben a csillagászati nyár kezdete. Ekkor teszi meg a leghosszabb utat a nap az égen – ez a jelenség pedig a növények szempontjából is jelentős, hisz sokuk fejlődése köthető biológiai órájukhoz. 


Ebből a szempontból három féle növényről beszélhetünk – megtalálhatóak rövid nappalos, hosszú nappalos példányok, de léteznek a nappalok hosszúságára közömbös növények is. Ez azért fontos, mert a legtöbb esetben az is szempont szokott lenni szobanövényünkhöz, esetleg szabadtéri növényünkhöz kötötten, hogy mikor és meddig virágzik – ennek pedig egyik legbefolyásolóbb tényezője a nappalok hosszúsága. Ezt pedig a növény származási helye fogja elsősorban befolyásolni – vannak, akik a hosszú, vannak, akik a rövid nappalos időszakban fognak virágozni, megfelelően fejlődni.


Mit is jelent, ha egy növény hosszú nappalos?


Hosszú nappalosnak nevezzük azokat a növényeket, amiknek fejlődésükhöz általában 12 óránál kevesebb sötétségre van szükségük. Éppen emiatt ezek általában késő tavasszal, esetleg kora nyáron virágoznak. A hosszú nappalos növényeknél beszélhetünk egy „beléjük kódolt” fitokróm rendszerről, amivel képesek észlelni, hogy mennyi ideig érte őket nappali megvilágítás – azaz mennyi ideig tudtak fotoszintetizálni.


Abban az esetben, ha a napi világos ciklus megfordul, tehát az éjszakai időszak hosszabb lesz, ezen növények esetében csupán vegetatív fejlődésről beszélhetünk, a virágzás pedig el fog majd maradni. Akkor viszont, ha a nappali időszak meghaladja a 9 – 14 órát, az könnyebben képes lesz majd beindítani virágzásukat, elérni, hogy növényeink megfelelően és gyorsan fejlődjenek.


Milyen növények tartoznak ide?


A hosszú nappalos növények elsősorban északi területeken őshonosak.
 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-02

Május 20-ig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre

2024-ben meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek. Mutatjuk a

2024-05-02

Egy nagyon különleges virág: A lampionvirág ültetése, és gondozása

Vannak, akik hólyagcseresznyeként vagy ördöglámpásként ismerik. Különlegességét a termést körülvevő élénknarancssárga burka adja. Optimális májusban ültetni.

2024-05-04

Borsó a kertben: tippek a sikeres borsó termesztéshez

Borsó termesztési tippek egy kertésztől: így nevelj borsót a kertedben, hogy az asztalodon mindig friss és zsenge zöldség legyen, kövesd tippjeinket te is!

2024-05-04

Ilyen a tökéletes paradicsom metszés: a titkos fegyver a zamatos terméshez

Hogyan kell paradicsomot metszeni? Mi a tökéletes paradicsom metszés titka? Mutatjuk a kertész tanácsait, hogy a te paradicsomod se bokrosodjon el a nyáron!

2024-04-29

Salátatermesztés mesterfokon: hogyan nevelj egész éven át friss zöldséget a kertedben?

Tanuld meg a salátatermesztés minden trükkjét! Készítsd elő a magtálcát, gondoskodj a megfelelő hőmérsékletről, és használd ki a természetes védekezés lehetőségeit.

2024-05-02

Most kell elültetned ezt az ízletes zöldséget: Padlizsán ültetés lépései

A padlizsán egyre népszerűbb hazánkban is, ami nem is véletlen, hiszen megannyi étel remek alapanyaga. Mikor és hogyan kell a padlizsánt elültetni?

2024-05-02

Itt vannak a legjobb tippek a tökéletes zeller termesztéséhez egy kertésztől

Elhoztuk nektek a legjobb zeller termesztési tippeket, egy kertész tanácsaival, aki elmondja nektek most, hogyan szokta termeszteni tökéletesen a zellert!

2024-05-02

Ilyen előnyei vannak a virágoknak, a zöldfelületeknek

A növények képesek elnyelni a levegőben lévő szennyeződéseket, mint például a nitrogén-dioxidot és a kén-dioxidot, valamint a por részecskéket, és még...

További cikkek ebben a témában
dísznövény Érdekességek kert Kertészet

Tovább a Lexikonhoz

méhek szállítása

a rajok kis távolságra rajfogó kasban v. ládában, nagyobb távolságra rajszállító ládában... Tovább

fehérhalak

a belvízi halászatban a kevésbé értékes halfajok elterjedt, nem tudományos elnevezése. Ide... Tovább

Tovább a lexikonra